Sziasztok!

Szomorúan, de mégis örömmel jelentem be, hogy pontosan 1 hónap múlva indulok haza. :(: De addig is lássuk, mi történt velem az elmúlt hetekben.

Szinte hétről hétre mindig egy kicsit többet, újabb dolgokat tudok meg az országról. Múltkor hosszasan beszélgettünk Moacirral, az egyik bátyámmal a kormányról, az itteni "szocializmusról", ami inkább egy diktatúra, csak kifelé mutatnak boldog szocializmust. A következőket mondta: Venezuela egy virágzó ország volt még Chávez elnök 'hatalomra kerülése' előtt. De a helyzet csak borzasztóbb lett Maduroval. A lakosság 70%-a, aki a szegény réteg, nem foglalkozik igazán továbbtanulással. (Főleg azért nem, mert ha még állami is az egyetem, a lakhatást, az utazást, a kaját nem tudják finanszírozni). Így persze a választásokkor gondolkodás nélkül arra szavaznak, aki úgymond pénzjutalommal, segéllyel "ajándékozza" őket. (A segély 2.000 Ft havonta).

Az állami kórházakban nincs komoly ellátás. Ha eltört a kezed, akkor elmehetsz egy privát klinikára, amit ha szegény vagy persze nem tudsz megfizetni, vagy pedig várhatsz 2-3 hónapot, hogy egyáltalán fogadjon a publikus kórház ilyen esettel. De akkor nincs garantálva, hogy helyrehozzák.

Már nemcsak az elektronikai cikkekből, hanem autókból sincsen import. Az itteni családomnak már 7 éve ugyanaz a terepjárójuk van és nem tudják lecserélni, vagy még egyet venni, mert semmilyen kocsi nem kapható Venezuelában. Más országból pedig nem tudnak hozni, mert dollár nélkül nem tudnak kimenni. Valamint 4 hónap után végre sikerült megjavíttatni a mikrónkat... Tettem ki egy képet, hogyan is néz ki most pontosan egy áruház elektronikai részlege. Érdekes.... az ember hirtelen azt sem tudná mit vásároljon meg benne először...! :)

A felső oktatás nem a legmagasabb szinten megy, így minden egyetemista könnyen lediplomázik. (Hihetetlen, eddig ha megkérdeztem valakit, hogy nehezek-e a vizsgái, a vizsgaidőszak, mindenki csak rázta a fejét, hogy nem nem az). Szegény osztálytársaim még azt sem tudják mi az, hogy sinus, cosinus... ilyen tudástól fosztják meg őket. :( :D Viszont -ahogyan ezt Magyarországon is tapasztalhatjuk- egyre kevesebb a munkalehetőség itt is. A különbség csak az, hogy sok magyar ki tud menni külföldre, akár a közelbe, Ausztriába, Németországba, Angliába. De a venézek még a környező országokba sem tudnak átmenni, hiszen a fizetőeszközük nem konvertibilis, nem váltják át sehol. A kormány meg főleg nem ad dollárt. Hát... hogy egy utcán lévő, falra festett graffiti szavaival éljek: "Feliz Chavidad!" ...

De nem csak hallomásokból gazdagodok új dolgokkal. Múlt héten elég izgalmas szituációnak lehettem szemtanúja. Az április elsejei kamu sztorira hagyatkozva letisztázom, hogy ez NEM kitalált történet és NEM vicc, TÉNYLEG megtörtént! Tehát valamelyik este elmentünk enni egy kiülős kajáldába az egyik bátyámmal és két barátunkkal. Étkezés közben a bátyám viszont elment, hogy felvegye az anyukámat a munkából. Mondta, hogy hazaviszi és jön is vissza. Mi hárman pedig folytattuk békésen az evést. Aztán egyszer csak hirtelen befékezett egy motoros oda az asztalokhoz, és rá egyből 2 rendőr ott termett, és fegyvert fogtak rá. Abban a pillanatban felugrott mindenki és mondhatni menekültünk, kiürült az egész hely, a szülők is fogták a gyerekeiket és futottak el. Ezzel egy időben, pont a tökéletes percben érkezett vissza a bátyám, jött az autóval az úton és mondta nekünk, hogy "Gyorsan gyorsan szálljatok be!!" Nyomta a gázt, amikor még be sem csuktuk az ajtót és nagyon gyorsan eltepertünk. Wááá tiszta filmes volt!! De iszonyat gyorsan történt minden, én kb sokkot kaptam.. A két barátunk pedig mondogatta az autóban, hogy "Aaa mekkora király volt, milyen izgalmas" stb... :| ööö ok. Már egy pillanatig majdnem elfelejtettem, hogy Venezuelában vagyok... :D Amúgy a motoros elvileg valamit kifosztott meg pénzt lopott, a rendőrök pedig követték.

Most pedig egy kicsit a suliról, összevetve az itteni helyzettel...

Sokat gondolkoztam, hogy megosszam-e, amit most írni fogok. Szíven is ütött a dolog, de ha esetleg bárki fiatal fontolgatja, hogy Venezuelában tanuljon egy kis időt, akkor ezt nem árt tudnia, nehogy rosszul érezze magát az osztályban. Szóval valamelyik korábbi jegyzetemben írtam, hogy már nem túl sok lány beszélget velem az osztályból, akik az elején igen. De nem azért, mert nem kedvelnek. A barátnőmet nem kedvelik. Ugye elkezdtem barátkozni más lányokkal, és a akivel jobban összebarátkoztam, neki az apukája egy chavista. Chavistas= Hugo Chávez és Nicolás Maduro (mostani elnök) emberei, vagyis akik olyan pártiak. Szóval amikor voltak a zavargások, a suliban a többiek kimentek tüntetni, és a barátnőm meg felhívta az apukáját, hogy mi történik. Ő pedig odament rendezkedni és leállítani a protestálást, valamint szavalni, hogy a kormány jó, meg igazságos, stb... És ezért nem barátkoznak ezzel a lánnyal. Kb 2-3 barátnője van még, és mivel én is valahogy hozzájuk csapódtam, így nem nagyon beszélgetnek velem sem. :( De mostanra már változtattam ezen. :) Ezt a szituációt egyébként az egész város tudja. Hát elég rosszul érintett. Amíg otthon a suliban, meg a közösségi helyeken nem preferálják, hogy politikáról beszéljenek, itt pont emiatt vannak megkülönböztetések.

Általánosságban...

Azt szerintem még nem mondtam, hogy a suliban az általános iskola évei 6, a középiskolás évek pedig 5. De mivel ez gimi, így ugye együtt járnak ide összesen 11 évet. És azt sem említettem, hogy az összes dolgozat maximum 20 pontos. A pont pedig azonos a jeggyel. Aki 10 pont alatt (Magyarországon mondjuk hármasnál rosszabban) teljesíti a dogákat, az rossz tanulónak számít.

Az egész országban minden ötödévesnek közmunkát kell végeznie. 3 helyen van lehetőségük ezt megtenni: kórházban, egy másik iskolában, amit renoválnak, vagy fogyatékos gyermekotthonban.

Szeretem, hogy itt mindenki tud táncolni. Fiúk, lányok egyaránt. Ami a legnépszerűbb itt az a reggaeton és a merengue, majd a salsa és egy kicsi bachata. Sajnos csak az alaplépéseket táncolják, viszont a csípőmozgás-rázás megvan mindenkinél. Legnagyobb bánatomra kubai salsázni nem tudnak. :( A fiatalok egyébként ahol csak kedvük tartja, elkezdenek táncolni. Például a suliban is -bár nincs zene- a fiúk néha elkapnak egy-egy lányt és táncolnak. Hát ez hiányozni fog nekem otthon. Már csak az kéne, hogy legyen itt is sulirádió, huuu biztos egész nap táncolnának! :) Néha még énekelni is elkezdenek az óra közepén.

Akár a suliban, családban, barátok között, mindenhol segítőkészek a férfiak! Ha egy lánynak szüksége van valamire, vagy megkér egy fiút, hogy segítsen neki, ő/ők azonnal a rendelkezésükre állnak. (Persze nem ugráltatásról beszélek). És nem azért, mert nincs tekintélyük, vagy úgymond "papucs" az illető, hanem itt ez a normál. Tisztelik a nőket, és szívesen segítenek nekik bármiben. Egyszer sem hallottam még egy férfi szájából sem, hogy "nem segítek" vagy "csináld meg magad". Még azt sem, hogy "majd később..."! Pont ezért nézek fel rájuk. Példaértékű. Úgyhogy higgyétek el srácok, nem a büszkeségetek a legnagyobb kincsetek, s nem azért fognak titeket tisztelni a nők. A bátyáim még a legszebb álmukból is képesek felkelni, ha segítségre van szükség! :)

Ha már bátyák, akkor család. Amikor legutóbb voltunk a tengerparton, jött velünk 2 kis unokahúgunk. Imádni valóak! :') 6-8 évesek. Hihetetlen, a 3 nap alatt szinte többet tanultam tőlük, mint a suliban egy hét alatt. Addig magyaráztak valamit, amíg meg nem értettem! Főleg, amikor kitaláltak velem valami merényletet 'játszásiból' a bátyáim ellen, és csak hogy sikerüljön nekik véghez vinni, mindent megtettek az ügy érdekében. :D Persze ez fordítva is igaz, azért sem ártott minél jobban megértenem őket, hogy a kis csínytevéseiket ellenem én is kijátszhassam. :P

Vééégre találkoztam a negyedik tesómmal, akit ezelőtt még sosem láttam! :) Ő a másik nővérem, Danae, 21 éves. Eddig Caracasban tanult, 3 hónapja pedig Miami-ban él a barátjával. Ugyanakkor végül Terait is láttam, nagyon kevésszer jön haza, kb 1 hónapja volt itthon legutóbb. (Ja írtam, hogy jön velünk a tengerre. Nem, nem jött. Tudjátok az 50-50%...) Szóval elkezdett dolgozni a francia kurzusa mellett, így már nincs sok szabadideje. Ezért azt hittem, amikor hazajön, akkor is alig fogunk beszélgetni, mert fáradt lesz. De nem így volt, kellemes csalódás ért. Egy szuper beszélgetést folytattunk egymás életéről, hogy ő hogy élte meg az évét Magyarországon, én meg most itt. Sok mindent megbeszéltünk őszintén, a suliról, a családról, a barátokról, valamint a jövőben való terveinkről. Megjegyezném mindezt spanyolul, amiben az volt a leghihetetlenebb, hogy mindent értettem, amit mondott. Ez volt az, amiből éreztem, hogy igen, mégiscsak tesók voltunk egy évig, még ha voltak is nézeteltéréseink, és még ha itt nem is találkozunk valami sokat. Ő ért meg a legjobban, és ő tudja pontosan, hogyan beszéljen velem.

Végezetül egy kisebb bizonysággal zárom a beszámolóm. Amikor lefoglaltuk a repülőjegyet, próbáltam olyat keresni, hogy Lufthansa légitársasággal utazzak. Hiszen az már bevált, nagyon jó és precíz ellátás van rajta, hát nem hiába...németek! De sajnos sehogy sem találtam megfelelőt, mert vagy jóval drágább volt a többinél, vagy 2 átszállásos, 30 órás utazást kellett volna végigszenvednem. Így egy AirFrance járatot találtam. Amikor felszálltam a nagy gépre, kicsit hőbörögtem is, hogy hát igen, látszik, hogy nem németek, és a szolgáltatások, a kaja, meg a kiszolgálás sem volt a legjobb. DE! A múltkor megkérdezte az itteni anyukám, hogy melyik légitársasággal utazok haza? Ugyanis a Lufthansa és Alitalia járatok már egyáltalán nem járnak Venezuelába a fennálló helyzet miatt. Hm... így már értettem, hogy nem véletlenül alakult úgy a repjegy foglalás az utam előtt. Szóval Isten gondoskodott arról, hogy biztosan visszatérjek közétek június 30-án. :)

Dios los bendiga a todos! Puszi!! Vágyom már haza, de itt is szívesen maradnék még!! Megpróbálom teljesen kihasználni a hátralévő időt, veletek pedig majd bepótolni, az elmaradottakat. :)

 Avagy azok a dolgok, amiket csak akkor tapasztalhat meg az ember, ha huzamosabb ideig külföldön tartózkodik. S ekkor már nem csak azt tudja az adott országról, amit mindenki lát a felszínen, vagy mondhatnám a jéghegy csúcsán; földrajzi elhelyezkedés, nevezetességek, nyelv, gasztronómia, hanem a jégjegy alja is tudatosul már.

Ez az egyik dolog, amit a legjobban szeretek az egész itt létemben; minél mélyebben látok bele a dolgokba, hogy a venézek mit miért csinálnak, miért pont úgy csinálják, hogyan reagálnak dolgokra, számukra mi a nagyobb érték, mit tartanak fontosabbnak, amit mi mondjuk nem annyira, mi az elfogadott viselkedés, stb. Amikor volt cserediákom, Terai itt volt egy évig, furcsáltunk néhány dolgot, és sok volt bennünk a "Miért?" kérdés. Megesett, hogy valamiért mérgesek voltunk, vagy nehezteltünk rá, mert nem tudtuk, miért csinálja.

Egy-két példát fogok most felvetni a magyar mentalitással szemben. Néhány dolog ámulatos!

 Terai nagyon sok mindennel nem törődött. Náluk az, hogy rezsi, szerintem csak az idegen szavak szótárában létezik. Mivel Venezuelában fillérekért van a víz, az áram, így Tera a villanyokat mindenhol égve hagyta egész nap. Előszeretettel folyatta órákig, naponta többször is a vizet. Volt, hogy napi kétszer-háromszor is fürdött. Azt követően pedig rengeteget és hosszú ideig szárította a haját.Nagyon sokat foglalkozott a hajával és a kinézetével. Itt az összes lány egész nap a gyönyörű frizuráját igazgatja, simogatja. Minden nő, akár fiatal, vagy idősebb, felnőtt vagy nagymama, teljes mértékben ad magára. A nők szeretnek NŐK lenni, és mindenki tud magassarkúban járni.

A tisztasággal és a renddel sem törődnek igazán. Terainak eszébe sem jutott egyszer sem megkérdeznie, hogy le kell-e vennie a cipőjét a házunkban. Sőt, a szobájában tartotta az összes cipőjét. Még jó, hogy nem az a típusú család vagyunk, ahol le kell venni a cipőt a házban. De én itt, amikor mentünk vendégségbe és le akartam volna venni, elég furcsán néztek rám. Sehol nem veszik le, ez normális dolog. Nem egy Japán, igaz @Balázs Beregszászi ? :) Csak hogy az olvasóim is értsék, bemásolok egy részletet a te beszámolódból: "Az iskolában négy cipőt hordasz: a kinti cipőt, a benti cipőt, a kinti tornacipőt és a benti tornacipőt. És például a tornaterembe belépés előtt le kell venni a benti cipőt is, tehát zokniban lehet csak bent lenni." "A tanítás általában 4 óra körül ér véget, akkor közös osztályterem- és folyosótakarítás (mert Japánban a tisztaság nagyon fontos!)". Hát itt ez soha nem fog előfordulni :D És igen, a rendrakással is gondjaik vannak... Bár Terát megértem, hogy miért is, ugye van bejárónő az itteni házban. Meg is látszott ez nővérem szobájában, amiben lakott nálunk egy évig. Egy biztos: alapos nagytakarítást végeztem, miután visszautazott. :)

 Terai azt mondta, mielőtt Magyarországra jött, előtte már egy évvel befejezte a középsulit és az idő alatt csak az ide útját szervezte. Hát erre nagyot néztünk, és nem igazán hittük el. De itt az ügyintézés egy ilyen csereúthoz tényleg beletelhet egy évbe. Kezdve az útlevéltől, melynek intézése hosszú hónapokba telik, ezért sem utaznak az emberek igazán, ha nincs útlevelük. De ha lenne sem biztos, hogy tudnának. Ugyanis ahhoz dollar vagy euro szükséges, de a kormány nem engedélyezi, hogy váltsanak. Pénzváltó nincs, itteni pénznemet (bolivares) pedig nem váltanak át más országban. A legjobb venéz barátom, Marconi végül nem tudott elmenni Írországba, mert kellett írnia egy nyilatkozatot arról, hogy miért van szüksége sok euróra, miért akar váltani annyit, de a papírja benyújtása után nem kapott semmilyen visszajelzést időre, euro nélkül meg nem tudott elutazni (a pénzküldés még bonyolultabb, mi is megszenvedtünk ezzel Terai-al, amikor nálunk volt). Szóval Marconi gépe áprilisban indult volna, már a repülőjegye is megvolt, de sajnos nem tudta ott elkezdeni tanulmányait, ez a lehetősége elúszott. :(Valamint az ügyintézéshez elengedhetetlen a sok utazás országon belül, a fővárosba, vagy más nagyobb városokba. Mivel nem 100-200 km-re vannak egymástól a települések, ezért még ez is rengeteg időt igényel.

Nekem hatalmas szerencsém volt, és Istené a köszönet, hogy végül minden időre klappolt a kiutazás előtt, mert nekem sem ment minden simán, voltak izgalmak és rizikós pillanatok. A helyzet a következő volt: Ahhoz, hogy megkapjam a vízumot, a repülőjegy másolatát is kellett vinnem a nagykövetségre, de nyilván addig nem foglaltuk le, amíg a többi papír nincs meg, és volt, ami Venezuelából jött (és késett), de a nagykövetségre időpontra kellett menni Pestre a vízumért, és persze ennek megfelelően kellett kiválasztanunk a kiutazás napját. Ennek ellenére nem aggódtam azon, hogy egy dolog is elcsúszik, mert attól a pillanattól kezdve, hogy apukám rábólintott az útra, biztos voltam benne, hogy Istentől kaptam ezt a lehetőséget, pont ezért segíteni is fog minden dolog elintézésében.

Abban az évben, amikor Tera nálunk volt, úgy gondolom, hogy mind a 6 cserediák pontosan olyan családba került Csabán, amelyikbe beleillett, ahova mennie kellett. Másképp nem is történhetett volna. Szerintem Terainak nagy szerencséje volt velünk olyan szempontból is, hogy elég nagy szabadságot hagytunk neki, amire egy venéznek feltétlen szüksége van. Őszintén szólva jó pár szabályt engedélyeztünk neki, amit az AFS Cserediákporogram szerint nem lehetett volna. Amíg más fogadószülők be is tartották, és a cserediákjaik háborogtak is érte, Terai nyugodtan elvolt, sőt még én éreztem rosszul magam, ha valamit a szabályok szerint akartam, hogy csinálja. (Persze, aki cserediákot akar fogadni nem ez az elsődleges cél, ez ROSSZ! :D szabályszegéssel bizony el lehet kapatni őket). Viszont a téli időszakban pedig egy meleg éghajlatról jött emberre sokkal inkább oda kell figyelni és a kedvében járni, mert depressziósak lehetnek a téltől, a hidegtől, a sötéttől. :(

Párkapcsolatok és udvarlás Venezuelában. Látványos flörtölést még nem vettem észre. Néha alig tudom, hogy kik vannak együtt egy társaságban. Nem csókolóznak, ahol csak lehetőségük akad, suliban, utcán, társaságban-áá főleg nem! Talán megfogják egymás kezét, vagy adnak egy puszit a másiknak. Viszont, hogy finoman fejezzem ki magam, a védekezés nem az erősségük. Szolidan éldegélnek a párok, de a gyerek valahogy mindig összejön. Elég sűrűn, elég fiatalon. Ráadásul az a férfi, vagy inkább fiú nagy kincs, aki kitart a barátnője mellett még utána is, miután teherbe ejtette.

Fontos értéknek tartják a katolikus vallásukat, a barátokat, a bulit, a lányok a női mivoltjukat, az országuk sorsát (azaz JÖVŐJÉT és nem a múltját...)- mindenki azt várja, hogy egy gyönyörű virágzó ország legyen, mint a többi modern metropolisz, emellett a szülők a gyerekeiket minden helyzetben előtérbe helyezik-amit csak tudnak, mindent megadnak nekik.

Kevésbé értékesnek tartják: az ajándékozást, a valahova időben érkezést, a szavuk betartását, a vendégséget, az előre tervezést, figyelmességet a másik iránt, a közös étkezést, valamint a szavak súlya is különböző.

Ehhez kapcsolódóan egy magyar-venéz házaspár cikkjéből másolnék ki 1-2 sort. (A magyar nő önkéntesként volt Venezuelában, a férj pedig kiköltözött hozzá Magyarországra.)

Venéz férj:

"Az európaiak sokszor túl komolyan veszik a dolgokat" – mondja Joel. "Mi tervek nélkül élünk, napról napra. Egy problémát akkor oldunk meg, ha az ott van az orrunk előtt. Nyomás alatt dolgozunk, így pedig a sikerélmény is nagyobb. Európában ezzel szemben az emberek olyan problémák megoldására is felkészülnek, amelyek végül be sem következnek."

Magyar feleség:

"Egyáltalán nem lehet benne biztos az ember, hogy ha valaki valamit mond, az úgy is lesz. "Ha megbeszéltem valakivel egy időpontot, nem tudtam, hogy tényleg ott lesz-e.” Pont ezért lett lazább. „Sokkal nyugodtabb lettem ebben a kapcsolatban, amikor visszajöttem Venezuelából, szó szerint mindenhonnan késtem legalább fél órát. Pedig előtte teljesen normális voltam."

Nagyon jót mosolyogtam ezeken, amikor olvastam, hiszen pontosan ugyanezt látom, érzékelem!!! :D :) Előre elnézést kérek, ha késni fogok valahonnan, amikor hazamegyek. :D A teljes cikket itt találjátok meg:

http://hvg.hu/plazs/20140402_vegyes_parok_budapesten

Nekem nagyon tetszett, érdekes!

Jó látni és tapasztalni, hogy itt mindenki szereti Venezuelát. Aki kimegy külföldre, az is visszajön (jó, kivéve a fenti esetben, ha valaki a szerelméhez költözik el egy életre:') ). Jól érzik magukat, a kis megszokott, veszélyes, laza, életvidám országukban. De nem utolsó sorban (alulról a 10. sorban) az összes venezuelai, amikor külföldre utazik mégis a biztonságot értékeli a legjobban.

Körülbelül ennyit gondoltam megosztani veletek. Remélem érdekes volt, és még ha nem is éltek itt, ezek alapján mégis többet tudtok ti is az itteni mentalitásról, és talán közelebb tudtalak vinni benneteket ehhez az országhoz. Ha most valaki kiutazna ide, vagy egy másik dél-amerikai országba, csak annyit mondanék neki: Sodródj, és ne problémázz! :)

Besos y un abrazo para todos! <3

Sziasztok kedves olvasóim!

Minden napomat egy csodaként élem meg, még a rosszakat is. :) Íme az elmúlt egy hónapom történéseinek egy kis részlete!

Amint a képeimből láthattátok a tavaszi szünetben -ami itt igazából nem is tavaszi szünet, hanem Semana Santa (lentebb írok róla)- elugrottunk a Karib-tengerhez. Nagyon jó volt kimozdulni a carorai, s kissé unalmas hétköznapi közegből. Terai sajnos nem jött velünk, a bátyáimmal és az anyukámmal mentünk. 7 órát utaztunk autóval Venezuela legészakibb részére, Punto Fijo városába. Itt megszálltunk egy hotelben. Nagyon kellemes volt a víz, az idő elég szeles arra, de nagyon meleg. Viszont a legeslegjobban annak örültem, hogy úgy érzem közelebb kerültem a bátyáimhoz. :) Hiszen egymásra voltunk utalva a 3 nap alatt egy légtérben, közösen. Nem mint otthon, hogy mindenki a saját szobájában elfoglalja magát, este meg más barátokkal együtt töltjük az időt. Ráadásul esténként (hát persze, hogy nem a hotel szobában heverésztünk, hiszen éjjeli baglyok), az anyukánk nélkül elmentünk kocsikázni a városba, dumáltunk, kajáltunk, nézelődtünk, és bár eddig sem voltunk túl távolságtartóak, mégis közvetlenebbek lettünk egymással. :) Mondhatnám még testvéribb lett a kapcsolatom velük.

Ha továbbnéztétek a képeket, akkor pedig láthattatok egy hatalmas sivatagot Coro városban. Az egy természetesen ott termett sivatag. :D Nagyon durva volt, és hihetetlen mik jönnek létre csak úgy. :)

Egyébként jövőhéten a hosszú hétvégén ismét elmegyünk a tengerpartra, ezúton Terai-al, és máshova, az egyik legszebb partra, úgy hívják: Chichiriviche. Tök jó, hogy mindig nyár van, és amikor csak gondolunk egyet, akkor leutazunk. :) Na jó azért én nem tudnám elviselni az örök nyarat. Nagyon szeretem az évszakokat, és sajnáltam is, hogy idén kimaradtam a tél-tavasz átmenetből. :(

 Semana Santa, magyarra fordítva: szent hét. Húsvét előtti hét, amikor szünet van mindenhol. S a húsvétot igazából nem is ünneplik. Nincs semmiféle szokás, sem húsvét-hétfő. Már mindenki dolgozott a szünet utáni hétfőn. Venezuela egy nagyon katolikus ország. A katolikus templomok -a többivel ellentétben- minden nap nyitva vannak, és amikor csak benézek egybe kívülről, mindig vannak emberek akik éppen csendességüket töltik Istennel imádkozással, vagy biblia olvasással. Az iskolákban szintén van hitoktatás, persze katolikus nézetekkel. Lehet jobb is, hogy nem értem, tudjátok én keresztény vagyok, és evangéliumi pünkösdi gyülekezetbe járok. De néha elmegyünk órán a templomba. A katolikus ünnepeket, szent napokat pedig nagyon komolyan veszik. Aminek örülök, mert olyankor legalább nem kell suliba menni...

 Igen, bevallom, nem is szeretem nagyon az iskolát. Sőt, elárulom, hogy aki cserediáknak megy bárhova a világon, 1-2 diák kivételével senki nem szereti a sulit. :D Ezt saját, és mások tapasztalataiból mondhatom. 2-3 hónap után már senki nem is jár be normálisan. Még ha a cserediák program azt is hiszi a cserediákokról. :) DE! nem kell aggódni, én azért normálisan járok (már amennyire Venezuelában lehet), mert az itteni anyukám fizetett érte, és gáz lenne, ha ezt semmibe véve nem mennék. Meg legalább arra jó, hogy beszélgetek a társaimmal (ha éppen nem jön rám az, hogy elegem van, nem akarok többet jönni, és bedugom a fülhallgatót a fülembe).

De hogy miért nem szeretünk iskolába járni? MERT BAROMI UNALMASAK AZ ÓRÁK. Senki nem ért belőlük semmit, még ha tud is nagyjából beszélni az adott idegen nyelven, mivel ott tananyagról van szó, ezért nehéz megérteni, amit a tanár mond, vagy diktál. Valamint akiknek nem számít be a csereévük a tanulmányaikba, azok már elvből is úgy vannak vele, hogy nem kell semmit jegyzetelni, dogát írni, felesleges bent aszalódni a suliban. :D Ezt mondom én, ezt mondják azok a venézek, akik voltak kint külföldön tanulni, ezt mondják azok a cserediákok akik most vannak itt Venezuelában más országokból, és ezt mondják azok is, akik Magyarországon cserediákok. Persze Terai-al az élen, ő szerintem megdöntötte a suliba nem járós napok számát az összes cserediák közül. :D (És személy szerint azért nem szeretem még, mert a sulimban nagyon meleg van, kissé lepukkant, nagyon kényelmetlen, és mint már korábban írtam, reggel 7-kor kezdődik :( )

 Jut eszembe! Maradtak itt cserediákok!! Úgy tudtam, mindenkinek el kellett hagyni az országot közülük, de ezek szerint nem. És szerencsére találkozhattam is velük, mert a bátyám gondolt egyet, hogy elviszi néhányukat San Pedroba, aztán meg nálunk töltenek még egy napot Carorában a házunkban. Na ezért is szeretem a bátyáimat, mert az ő jóvoltjukból mindig minden nálunk van; összejövetel, buli, találkozó, (ismerős anyu, apu? :D akárcsak nálunk Csabán. a szüleim nagyon szeretik :3) ezért sok embert megismerhetek, és nem kell magam sehova sem elvitetnem. Hát örömmel töltött el, hogy európaiak vettek körül (francia, svájci, német, olasz), és mesélhettünk közös tapasztalatokról, hogy miben különbözik Dél-Amerika, meg hogy szinte ugyanazokat a dolgokat szeretjük és nem szeretjük itt. Viszont spanyolul beszélgettünk egymással, ez elég furcsa volt, annak ellenére, hogy persze ők tudnak angolul. Sőt, van egy amerikai srác is. Hát különös módon ő volt az egyetlen, akinek nem értettem a spanyolját. :D 16-19 évesek, nagyon jól éreztem magam velük! Néha sajnálom, hogy nem cserediák programmal tudtam kijönni, ahol van egy ilyen nemzetközi társaság, akik találkozgatnak néha, és csinálnak közös programokat. Egy ilyen közösségben lévő baráti kapcsolatok jobban megmaradnak, mint az adott suliban szerzett 'barátok'. Látva őket, és a Békéscsabán élő cserediákokat, ez a tapasztalatom.

 Említettem az előbb a fiút az Egyesült Államokból, hát meg kell hagyjam azért a venézeket sem értem minden esetben. Van egy fiú osztálytársam, Yamil. Az alap beszédstílusa olyan, hogy egyáltalán nem artikulál. Pedig nagyon jó fej, és próbál velem elég sűrűn beszélgetni. Bár többnyire azzal végződik, hogy megszivat. :D Elkezd magyarázni valamit, de FULL komolyan, és ezáltal tudja, hogy elhiszem. Persze.., mert semmit nem értek belőle. De nem mondaná a végére, hogy 'csak vicceltem'! Aztán a többiek mondják, hogy 'jaaj ne higgy neki, nem igaz'. Utána jót nevetünk együtt. :D csak fogalmam sincs, hogy min. xD :D :D :D

 A suliról most ennyit. S az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés felém: "De mit csinálsz iskola után, délután?" Semmit. :D -.-" Átvettem egy rossz szokásukat: sokat alszok. Vagyis még mindig nem annyit, mint ők, de többet, mint egyébként szoktam. Szóval van, hogy ledőlök pár órára suli után. (Itt egy ok egy másik gyakori kérdésre, hogy miért vagyok fent sokáig éjszaka). Vagy beszélgetek a magyar barátaimmal, amíg nem mennek még aludni, ilyesmik...

De most elkezdtem balettozni. :) Így végre szerda és csütörtök délutánonként van elfoglaltságom. 8 lány jár rajtam kívül 16-17 évesek. De a táncszint kb ugyanaz, mint amennyit én tanultam eddig otthon (2 évet jártam tavaly, tavaly előtt), úgyhogy nagyon örülök! A helyi kultúrházban vannak az órák, ezek pedig állami támogatásban vannak. Ezért kb 200 Ft/hó. :D Egyébként rájöttem, hogy a házunkban a party helyiség tökéletesen megfelel táncteremnek is. Ha unatkozok lemegyek oda gyakorolni, estig amúgy is mindig egyedül vagyok otthon, miután 2-kor elmegy a bejárónő. Megfelelő hely, tágas, hőségriadóban is ott lehetek, mert vannak légkondik, a zenét (zongora számokat :D) bömböltethetem, és erősíteni, nyújtogatni is szoktam, hogy jól nézzek ki :P és a bátyáim is büszkék legyenek rám, hogy tudom használni a kondi eszköz kreálmányaikat :D

Egy-két közérdekű közlemény:

 A hetekben Mexicóból Kolumbiába tartott egy kisrepülő, ami egy véletlen hiba miatt Venezuelában, itt Carorától nem messze landolt. A tartalma: sok sok sok és még annál is több, hatalmas kokaintömb volt. A csempészeket elfogták, és nagy valószínűséggel meg is ölték őket.

Dollárral járkálni kb életveszélyes dolog. :D Bárki meglátott eddig akár egy 1 dollárost is a pénztárcámban, rávágta, hogy a dollárt hagyd otthon! Egyszerűen, mint egy falat kenyér, úgy kell nekik. Aki rendelkezik vele, annál van a hatalom és a gazdagság. Másmilyen pénznemet nem is lehet szerezni, dollárt is nehezen, de nagyon sokat ér itt. Arról ne is beszéljünk, hogy egyáltalán nincs pénzváltó SEHOL az országban.

 Van egy-két foglalkozás, amit inkább közmunkának neveznék. Mint például a parkolókban kocsi irányító, aki segít szabad helyet találni az autósnak, valamint beállásnál-kiállásnál nézi, hogy ne akadályozza semmi. Ezen kívül élelmiszer boltokban, ha valaki sok mindent vásárolt, akkor van egy segítő, aki azokat bezacskózza, és elviszi az autóhoz. Vagy benzinkutaknál, amíg tankolják a kocsit egy ember lemossa az első-hátsó szélvédőt, stb... Na ezek az emberek -általában fiatal fiúk- nem kapnak fizetést, hanem azok adnak nekik egy kis pénzt, akiknek segítettek. De kb 10-20 BsF-t, 30-60 Ft-ot. Ez a benzinkútnál a legviccesebb, amikor a tankolásunk 5 BsF. :D

 Két hónap után végre lett egy telefonom! :D Nagyon nehéz találni elektronikai cikkeket, (tv, mobil, háztartási gépek...konkrétan nincs mikrónk, mert egy pár éve elromlott) ráadásul a normális árukon, és nem a felvitt hamis áron. Nincs import, még alkatrészekből sem. Akinek például betört a mobil képernyője, az nem tudja lecserélni, szervizeltetni. És egyszer már kiírtam, de itt is megemlítem, hogy aki nagyon szeretne rám pénzt költeni, vagy kedveskedni egy sms, vagy egy rövid hívás gyanánt, annak itt van a venéz számom: +584120665592.

 Kutyák kutyák kutyák. MINDENHOL az utcákon. A legtöbb a kiülős kajáldáknál. Persze szegények elhagyatottak és igénytelenek. A kormánynak nem érdeke, hogy gondoskodjon róluk, vagy menhelyeket hozzon létre. Itt ha valaki megöl egy kutyát, vagy hármat, négyet, nem történik semmi, a kormányt nem érdekli. Az USA-ban már börtönbe került volna ezért az ember. Magyarországon nem tudom..

A beszámolóm végére pedig ezt a kérdést hagytam: Mi nem tetszik itt?

Furcsa, de még senki nem kérdezte meg. Pedig kivétel nélkül mindenkinek, aki külföldre megy egy időre, van olyan dolog, amit nem szeret, vagy nem tetszik neki. Nekem például ezek:

• Felnőttekkel beszélgetni... Mert vagy nincs témánk, vagy valami bonyolult dologról akarnak velem kommunikálni, amiről én még nem tudok spanyolul nyilatkozni. Például: "Mivel foglalkozik az apukád?" -"Igen." xD (Hozzá kell tennem, nem csak a foglalkozására kíváncsiak, hanem hogy pontosan mit csinál a munkahelyén). Szóval mindkét eset nagyon rossz, mert azt hiszik, hogy nem tudok semmit spanyolul és csak itt vagyok magamnak, mint egy hebegő-habogó külföldi... Ezért mindig jóízűeket is nevetnek rajtam -.-" Persze rájátszik az, hogy iszonyat gyorsan beszélnek hozzám, de nekik hiába mondom, hogy "túl gyorsan beszélsz, légyszíves lassabban mondd, mert úgy többet értek", nem fogják fel. Szóval ilyenkor inkább rájuk hagyom, és azt mondom, hogy oké, nem értem, külföldi vagyok. Csak azért zavaró, mert tudom, hogy már elég sok mindent tudok. A felnőttekkel szemben pedig ezt meg is erősítik azok a fiatalok, akiket újonnan ismerek meg. Mind le vannak nyűgözve, hogy két hónap után mennyit értek/beszélek. És akikkel találkozok hétről hétre ők is mindig megjegyzik másoknak, hogy milyen volt a spanyolom kezdetekkor és milyen sokat tudok mostanra már.

• Spontaneitás nagy mértékben... Nem lehet arra építeni, amit mondanak, mert 50-50%, hogy az úgy is lesz. Így az egyik legfeleslegesebb kérdések közé tartozik az is például, hogy mikor érkeznek haza a tesóim. Az emberek nem terveznek semmit előre. Előtte pár órával vagy maximum 1-2 nappal döntik el a dolgokat, nagyon random itt minden. 

• A Szerdák...! Az anyukám nagyon sokat dolgozik, általában 12 órákat. De minden nap hazajön ebédelni, miután felvett engem a suliból, kivéve ugye szerdán (és szombaton), amikor egy másik városban dolgozik. Na most minden szerda reggel félve kelek fel, mert 100%, hogy akkor történik valami, amikor nincs itthon az anyukám. Az elsődleges dolog, hogy ki jön értem a suliba? A bejárónő lányának a barátja, vagy a (nagyon 'drága' :) ) taxi, vagy esetleg kérjem meg az osztálytársamat, -aki egy beképzelt flegma csaj, de pontosan velünk szemben lakik- hogy vigyenek haza. Jó. Valamelyik mindig sikerül. Csak hogy iskola.. és Venezuela..... megesett, hogy nem kellett menni szerdán, de nekem nem szóltak az osztálytársaim, persze az anyukám elvitt reggel, a tanárok meg végül is bent voltak, de ekkor még telefonom se volt. Hát úgy esett, hogy az igazgató felajánlotta, hogy hazavisz. :D De mi a lakcímem???? XD konkrétan egy egész regény: (Calle Lara entre Monagas y Sucre, Casa Número: 5-67, Carora edo Lara, Postal code 3050, VENEZUELA), amit végül sikerült kiderítenem egy telefonomban lévő Terainak címezett levél képéről. (Ja és szívesen fogadok levelet bárkitől ^_^ ). Na de a többi szituáció pl, ami még a sulihoz tartozik, hogy sokszor össze-vissza vannak az óráink, elmaradnak, vagy dogát írnak, és akkor előbb leléphetek, aminek örülök, de mégis bonyodalom szerdán. Aztán délután ugye balett... ami 4-kor kezdődik, és a bejárónő elmegy 3-kor, nem tud elkísérni. Így azt is előre le kell szervezni, hogy ki visz el. Utána onnan pedig úgyis hazavisz valamelyik társam. Aha, jó is lett volna így múlt héten. Csakhogy először nem jött értem a taxis barátunk. Aztán végre felvett, de nem volt egyik tánctársam se baletton. -.-" Oké, és hogy megyek haza?? :D ÁÁÁ!!! jaa és a telefonomat sem találtam (grat Angie). De pánikra semmi ok! Hát persze, hogy feltaláltam magam, és megoldottam. :D Már csak az hiányzott volna, hogy a kulcsom se legyen nálam... 

• Nagyon durván net függők... Egy átlagos buli, vagy csak egy találkozós-beszélgetős est a barátokkal úgy néz ki, hogy mindenki nyomkodja a telefonját. Oké, Magyarországon is néha elővesszük, vagy éppen feltöltünk egy aktuális képet instagram-ra a partyról, de az hogy minden másodpercben a kezünkben van a mobil, annyira nem jellemző. Sőt, gáznak tartjuk, ha valaki antiszoc a társaságban. De itt.... még én érzem rosszul magam, ha olyan helyen vagyunk, ahol nincs wifi, és mialatt "beszélgetünk", és mindenki mobilneten lóg, én csak nézek ki a fejemből. De hát Einstein megmondta: "Félek attól a naptól amikor a technológia fontosabb lesz, mint a személyes kapcsolattartás. A világon lesz egy generációnyi idióta." ..............no comment.

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a sok mindent, amit összeszedtem az elmúlt hónapban. Valamint hamarosan kiírok még egy posztot, kissé komolyabb nézetekkel, a venezuelai viselkedésről, értékekről, az itteni emberek gondolkodásáról. Érdekes lesz, ha gondoljátok tartsatok velem. :)

Puszilok mindenkit ebből a csodálatos világból! :) :*

Sziasztok!

A legrosszabb hírrel kezdem, ami csak történhetett eddig velünk, mióta itt vagyok. A héten betörtek hozzánk, természetesen otthon voltam. A bejárónővel, Marlene-vel. Az utcán lévő zajongások szinte már fel sem tűntek nekem, de amikor hangosabban hallottam a megszokottnál, akkor már felfigyeltem. Úgy hallottam, mintha a házban kiabálnának. Így is volt. 3 egyetemista fiú és 2 katona. A katonák kényszerítették Marlene-t, hogy adjon nekik pénzt, és élelmiszereket, különben lelövik a srácokat. Én persze nem voltam hülye, bezártam a szobám ajtaját és oda nem tudtak bejutni. Az emeleten csak néhány pillanatig voltak, mert aztán szerencsére megérkezett az anyukám(mami) és az élettársa, az egyetemisták el tudtak szabadulni, a katonák pedig végül mindent feldúlva elmentek. Nagyon megijedtem, csak imádkoztam a szobámban, és igyekeztem hangtalan maradni. De most kedves olvasó, amint a szemed ezen a soron jár, szépen ráébresztelek arra, hogy mindaz, amit eddig leírtam nem igaz, csak kamu, megtréfáltalak, hiszen április elseje van, nem hagyhattam ki. Bocsánat, ha nagyon rátok ijesztettem, de hát muszáj volt hihető sztorit kitalálnom. :D Ne aggódjatok, mióta megépült a ház, még nem történt benne betörés, hiszen nagyon komoly biztonsági eszközökkel van itt felszerelve minden épület. Nekem meg semmi bajom, kb 2 hete nagyon nyugis a város, és iskolába is járok rendesen. (Már amennyire itt lehet) Na de most már amit írok, az tényleg őszinte és igaz lesz.

Az egyik osztálytársam terhes. És ez most tényleg nem tréfa!! Miért mondom ezt el? Azért, mert meglepő, hogy ez itt 17-18 éves korban NORMÁLIS. Bár szegény lány annak ellenére, hogy büszkén vállalja, hogy babát vár, nem igazán látszik boldognak. Sőt, inkább kedvetlen és rossz szájízzel van mások felé. Mint egy-két osztálytársam, akik először aranyosnak tűntek, és körberajongtak, mint új lányt, de igazából mostanra már hozzám sem szólnak, vagy csak alig. Itt úgy nevezném őket, hogy 'sifrinas' vagy 'mala sangres'. Azaz beképzelt kis ribik és flegmák, akik jobbnak, többnek gondolják magukat. De a legtöbben ismertek, és tudjátok, hogy nem vagyok introvertált típus, könnyen barátkozom, feltalálom magam. Szóval új barátokra tettem szert az osztályban, velük jól elvagyok és elég sokat beszélgetünk. Azaz, nekik be nem áll a szájuk. Így hál' Istennek nem fáradnak el abban, hogy elmagyarázzák nekem még a bagatell dolgokat is, hogy megértsem. Furcsa, az elején pont róluk hittem azt, hogy nagyon fent hordják az orrukat. Kellemes csalódás ért. Viszont sajnálatos módon, a politikai helyzet miatt jobb megválogatnom, kivel barátkozok. Mivel ez egy magániskola, nem ritkán előfordul, hogy tehetős, chavista kormány-hívő szülőnek a gyereke jár ide. Őket kiközösítik és nem szívesen keresik a társaságukat. Nahát itt a válasz arra, hogy miért nem szólnak már hozzám a "régi barátaim": sikerült betalálnom a chavista gyerekeket...

A suliban az angolban sikerélményem van. Itt király vagyok! :D Az osztálytársaim mindig elkérik a füzetemet angolórán, és kérdezgetnek, hogy mi hogy van. De hát nem csodálom. Legutóbb ez volt egy beszélgetésem az alsós angoltanárral:

T: -Az angol nyelv nagyon könnyű, csak három igeidő van.

 Én: -Óh, valóban? 'Have you been to Europe?'

 T: -'Yes, i did go to....'

Ahhaaa, így már értem a három igeidőt! :D Csak azt nem, hogy miért mondta, még ezt is rosszul. :( Mondhatnám is neki, mint a vicces Open English műsorban és videókban, hogy: Que mal inglééés!!!! Apropó, megtaláltam youtube-on azt, amelyikről beszéltem (komman máméj, áj donsz szink szon..) Muszáj megnézzétek!! https://www.youtube.com/watch?v=N67wFdT3vc4 . Az 5 évesektől kezdve a legidősebb ember is ismeri itt. Múltkor a rádióban is ezzel szórakozott a bemondó!:D

Amúgy néha nem tudom megkülönböztetni a tanórát a szünettől. A viselkedésükből kifolyólag. Van hogy azzal szórakoznak, hogy a táskáikat dobálják nagy erővel a terem egyik végéből a másikba, persze egymásra. A fiúk meg néha szétverik egymást.."játszásiból". Jó, mi? Nagyon furák. Csak dolgozat írás közben van rend. A tanár-diák kapcsolat nagyon közvetlen. Alapból ugye tegező viszonyban állnak egymással, de már annyira lazán, hogy a diákok frankón ilyen "mizujs?"-okat tolnak a tanároknak, simogatják, ölelgetik őket, néha üdvözlésként puszit adnak nekik, a terhes tanárnőnek simogatják a hasát. Ha akarnak valamit, és a tanár éppen nem figyel rájuk, akkor veregetik a vállát, ráncigálják a karját, ha meg valami nem tetszik nekik, akkor nyávognak, vagy veszekednek a tanárral. :D Őszintén szólva a suliban nem igazán tanulok. Angolórán vagyok csak aktív, meg matekon is leírom a feladatokat. A többi órán csak diktálás van, de annyira még nem értem a spanyolt, hogy le tudjam írni, főleg olyan gyorsan. Szóval vagy előveszem a szeretett magyar történelem könyvemet, vagy írom a beszámolóm (ezt).

Egyébként meg annyira jó, hogy nem hajtják szét a diákokat! :( Hogy tényleg lehet életük a suli mellett, és nem kell állandó görcsben lenniük a mindennapos kemény tanulástól és a nehéz dogáktól. Ettől függetlenül ők is tanulnak persze, ráadásul itt mindenki megy egyetemre kivétel nélkül. Nincsenek ilyen OKJ-s sulik, max. nyelvtanfolyamok. De a legnagyobb lehetőséget mindenki az egyetemben látja. Számos közülük állami, de vannak magán egyetemek is, viszont azok sem horribilis összegűek, megfizethetőek. Tanulmányaik elvégzése után pedig szinte mindenki talál munkát. Sokan mennek jogásznak, orvosnak, pszichológusnak, vagy valamilyen nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó helyre.

Nekem a nyelv ismét csak egyre jobban megy, de sajnos azt még mindig jóval kevésbé értem, amikor egymás között beszélgetnek az emberek, nagyon hadarnak. De ha hozzám beszélnek, nagyjából megértem, és én is tudok már a kis magam szintjén egyszerű párbeszédet folytatni velük. Annak meg külön örülök, hogy a carorai és a megyei szó-beszéd és szleng is ragad rám. Klassz! Hétvégente társalgok és tanulok a legtöbbet szerintem, amikor hazajönnek a bátyáim és a barátaink az egyetemről. Találkozunk esténként és mindenki kedvesen szót ejt velem, sokat vagyunk együtt olyankor. Rengeteg új szót, kifejezést tanulok, és egyre jobban értem, amit mondanak. (Egyébként aki nem tudná, Magyarországon egyáltalán nem tanultam spanyolt). Akik néha segítenek angolul elmagyarázni a dolgokat, ha nem értek valamit az az egyik bátyám, Tabaré és a svájci cserediák, Svea -akit áthelyeztek Mexikóba a fennálló, veszélyes helyzet miatt. Viszont mivel Svea anyanyelve német, Taba pedig Németországban volt cserediák, az jobban megy nekik és tudják, hogy nekem is megvannak a német alapjaim, ezért van, hogy németül kezdenek el magyarázni valamit. :D Legutóbb például így:

-Sveaa, cuando puedo usar "ya"? No entiendo.. (Sveaa, mikor tudom használni azt, hogy "ya"? Nem értem..)

-"Ya" en aleman es "schon": hast du die hausaufgaben SCHON gemacht? Ya hiciste las tareas? ("Ya" németül "már": Megcsináltad már a házi feladatot?)

De amúgy meg ezen kívül nagyon sok mindenre használják ezt a szót....mint időközben rájöttem.

Tabaré meg néha belefűz 1-1 német szót a mondataiba. Vagy ha nem jut eszébe egy szó angolul, először elmondja spanyolul, aztán németül, utána meg általában rájövök. És megkérdezi, hogy hogy van magyarul, én meg elmondom még angolul is. Vagy nagyon-nagyon ritkán, ha tudom franciául, akkor még úgy is. :) Szuper, nem? (Supernem haha.. szeretem a zenéjüket). És imádom a nyelveket! Igen, még a magyart is. Jó kis szóvicceket lehet vele kreálni! És az is mókás, hogy a "kérek" "kerek" "kerék" szavakkal jól össze lehet zavarni a Magyarországon élő cserediákokat. Terai is nagyokat nézett, főleg, hogy náluk az "e" betűt "é"-nek ejtik. :D (Ez pedig egy iszonyat jó vers Faludy Györgytől; Óda a magyar nyelvhez. http://www.forrasfolyoirat.hu/0107/faludy.html . Tessék elolvasni, aki magyarnak érzi magát, amúgy is kell a művelődés! :) )

Sajnos sokszor még mindig beleesek abba a hibába, hogy időre elkészülök. :( :D Itt, ha azt mondják, hogy MOST indulunk, siessek, szedjem össze magam, akkor minimum 30-40 perc múlva indulunk csak. Ha mondjuk azt mondják, hogy este 9-kor megyünk valahova, vagy csak átjönnek hozzánk ebben az időben, akkor 10, fél 11 körül talán már történik valami. Szóval, ha szólnak nekem, akkor még nyugodtan heverészhetek, és elég abban az időpontban elkezdenem készülődni, ami meg lett beszélve. Nyugodtan figyelmen kívül hagyhatom a "Ya" , "En un rato" , "Ahorita" kijelentéseket...

És így a beszámolóm végére pedig 1-2 általános dolog, érdekesség:

• Minden nap minden egyes TV adón és rádió csatornán lejátsszák a himnuszt reggel 6-kor és éjfélkor. 
• Mivel most volt óraátállítás Magyarországon, így már 6 és fél óra az időeltolódás. 
• Hétvégén esténként egy buliba menet az átlag fő egy autóban kb 7-8 ember. 
• A magyarok tanulhatnának a dél-amerikaiaktól, hogy hogy is kell igazán mosolyogni. Itt kivétel nélkül mindenki ötcsillagos fogsorral mosolyog!! A felnőttek is! Nem egyeztetik össze azzal, hogy mi folyik az országban, pedig igen szomorú a helyzet. 
• Amikor tesi óra van a suliban, akkor egész nap a sport egyenruhában kell lenni (fehér póló, sötétkék hosszú melegítőalsó, edzőcipő). Nekem ez nagyon furcsa. Már az is, hogy úgy kell elindulni reggel suliba. 
• Carora, a picike kis városkám, amiben nincs semmi, 200 000 fős. A mellettünk lévő 2 milliós Barquisimeto külvárosában pedig kb 5x5 méteres kis putri házak vannak a hegyek oldalában, ahonnan teljes kilátás tárul a belvárosra, mondhatnám "metropoliszra". Hihetetlen látkép és az országban uralkodó hatalmas kontraszt a szegény és gazdag réteg között.
• Az országutak mentén mezők és szántók helyett, szavanna, hegyek, és kaktuszbokrok találhatók. 
• Sokaknak a szüleik vagy nagyszüleik eredeti származása spanyol, portugál vagy olasz. 
• A diákok csak ceruzával írnak, a dolgozatokat is. (Nálunk már kiradírozta volna a tanár, mint egyszer Fodor Patrik mókás fiúnk közgazdaságtan dogáját a tanárnő :D) 
• Egy pohár víz drágább, mint egy liter benzin. Szerintem soha nem fogok hozzászokni, és mindig ámulással fog eltölteni az, hogy átlagosan egy tankolásunk 4-6 BsF = 12-18 Ft. 
• Van, hogy elmegy az áram hosszú órákra, vagy a víz fél napokra az egész városban vagy a megyében. És nincs biztosíték, amit vissza lehet kapcsolni. Csak a kórházakban van valami generátor. Így marad a meghitt gyertyafény, a Se fue la luz című dal, az ingyen-szauna, a tej, és a parfüm-fürdő.

Köszönöm, hogy elolvastátok a kis irományom! Remélem nem gond, hogy a venezuelai életen kívül belevittem néhány saját magammal kapcsolatos gondolatot.

Valamint bocsi még egyszer a rossz tréfáért...! Remélem azért vidáman telt el ez a napotok, és mások is megvicceltek benneteket.. talán jobb humorral.

Puszilok mindenkit! :*

Sziasztok! Ez itt a beszámoló 2! :D

 ..VENEZUELAI HELYZET..

Első sorban választ szeretnék adni arra, -mert mindenki kérdezgeti tőlem- hogy miért akartam én ilyen veszélyes helyre jönni? Igazából, amikor még az utamat szerveztem egyáltalán nem volt semmiféle zavargás itt. Ahogy megérkeztem 2 napra rá kezdődött el minden intenzíven. Engem nem ösztönöz a demonstráció hazamenetelre. Szóval mindenesetre maradok, mert tudom, hogy itt kell lennem. 4 évig próbálkoztam kijutni külföldre huzamosabb időre, de nem jött össze, most pedig sikerült. Nem tudom, hogy miért pont most. De itt a helyem még egy darabig, legalábbis amíg vissza nem indulok Magyarországra június 29-én.

Itt van 2 magyar cikk a venezuelai helyzetről:

http://www.magyarhirlap.hu/csataterre-valtoztattak-venezuelat

http://mirador.postr.hu/nemzeti-szocialkapitalizmus?utm_source=freemail-kilepo&utm_medium=postr&utm_campaign=freemail

Tényleg pontosan ez történik! (Persze, amit az elnök állít az nem igaz...!!) A nagyvárosokban, mint például a fővárosban, Caracasban, vagy Valenciában, Maracaiboban, vagy Barquisimetoban eldurvultabb a helyzet, mint a kisebb városokban. Sajnos már 13 halálos áldozata lett ennek az erőszaknak. Maduro emberei lőtték le ezeket a fiatalokat. A tüntetők sok helyen barikádot építenek és elzárják az autós forgalmat miközben gyülekeznek. Saját készítésű protestáló táblákkal érkeznek. Majd amikor elindulnak saját maguk által kitalált "mondókákat", vagy rövid tiltakozó szövegeket, indulókat kiabálnak. Vonulás közben pedig felgyújtják ezeket a barikádokat, és amelyik bolt nyitva tart, követelik, hogy zárják be. Ezeknek saját magam is részese lehettem egyszer Maracaiboban. A tüntetések néha úgy tűnnek nekem kívülről, mintha valami karneválon lennék, ahogy nézem a sok színes, venezuelai színekben mászkáló embereket...vagy még néha a csabai garabonciás jut eszembe, amint vonulnak és kiabálják az indulókat..de persze ez (néha szó szerint) véresen komoly. Van, hogy a himnuszt kezdik el énekelni. Azt pedig imádom, nekem bejön :D:D Íme így hangzik:

https://www.youtube.com/watch?v=39zxCQURiDE 

Az általános iskolásoknak minden hétfő reggel el kell énekelniük az első versszakot.Sajnos nem tudni, hogy meddig fog tartani a demonstrálás, lehet csak rosszabb lesz ez az egész. Akik itt voltak cserediákok, el kellett hagyniuk az országot, mert lehet már később nem lehet. De mások meg azt mondják, hogy talán 1 hónap múlva már jobb lesz a helyzet.Sajnos az alapvető fogyasztási cikkekből hiány van. Az infláció meghaladja az 56%-ot. Az emberek hosszú, több utcányi sort állnak egy-egy üzlet előtt, lisztért, tejért, cukorért, kenyérért, wc papírért. Néha zsebkendő hiányban is szenvedek, mert az elnök azt is bevonta... (? :D) Emellett az elektronikus eszközök importja is leállt, szóval alig találni telefont, tv-t...az üzletekben. Ja meg a látható tetoválás sem engedélyezett már :D.. Nem hogy inkább a fegyvereket, vagy az erőszakot tiltaná be!!! Ráadásul kikapcsoltatja azokat az adókat, amelyek mutatják, hogy mi folyik az országban valójában. Még a CNN amerikai hír TV-t is megfenyegette.

A venézek azt mondják: "az elnök elveszi az emberek pénzét, fizetését, és nem az ország választotta meg elnöknek, hanem ellopta a szavazatokat." Sajnos az itt élő emberek 70%-a szegény. Az átlag fizetés 3000-3500 BsF ~ 10.000 Ft, a kimagaslóan jól kereső embereknek (pl.: orvos, üzletember, ügyvéd) pedig 20.000 BsF ~ 60.000 Ft . Mi azért "elég jól" élünk.... :) Az itteni anyukám még ennél is jóval többet keres... Nincs kifogásolni valóm, nem csoda, hogy a repülőjegyen kívül mindent finanszíroz nekem.

Viszont a pénzátváltással még gondjaim vannak...az itteni pénznem Bolivares Fuertes (BsF). Ezt leginkább dollárból váltják át. 1$ ~ 75 BsF és 1$ ~ 225 Ft. Szóval először el kell osztanom az adott bolivarest 75-tel majd azt megszoroznom 225-tel, így tudom pontosan forintban, hogy mennyibe kerül, amit meg akarok venni. De ez sem úgy megy ám, hogy előveszem bárhol a telefonomat és akkor ott számolgatok, hiszen tudjátok...ellopják! Utcán nem vehetek elő értékeket, csak házban, iskolában, boltokban, plázában, és hasonló helyeken. A pénztárcát főleg csak az üzletben ajánlott elővenni, és még ott el is rakni. Nagy táskával nem szoktunk kint járkálni, csakis kicsivel, amit magunk előtt tartunk. Ezeket sokszor nehéz még észben tartanom, mert van, hogy automatikusan kimegyek a boltból nyitott pénztárcával és csak az utcán raknám el a visszajáró pénzemet, de mindig megállítanak, mielőtt kimennék, hogy 'várj, most tedd el'. Meg hogy a válltáskámat tegyem előre és vigyázzak rá.

Mivel nincs közbiztonság, az összes ház fel van szerelve mindenféle biztonsági dologgal, minden ajtón, ablakon rács található, fent pedig áramos drótok. A zárak pedig mint a börtönben kb..:D Valamelyik nap csak az udvarra akartam kimenni, de nem tudtam, annyi helyen be volt biztosítva 1 db ajtó. xD Ha pedig az utcán beszélgetünk, és jön éppen egy motoros, vagy arra sétáló férfiak, akkor azonnal be kell menni a házba, s miután elmentek, újra kimehetünk. Elvileg a motorosoktól kell tartani a legjobban...mert ők itt a nagyon rossz emberek.

..ISKOLA..

Először is... az első találkozásom néhány osztálytársammal 20-án volt, amikor a svájci cserediák lány, Svea búcsúbulit tartott, mert ugye el kellett hagynia az országot. (Mexicóba ment:).  Már a legelső benyomás "megmelengette a szívem ^_^ " :D Annyira nagyon aranyosak és közvetlenek!! Körberajongtak, kérdezgettek, segítettek spanyolul beszélni, fotózkodtak, ölelgettek, fogták a kezem :D hihetetlen édesek, és a lányok gyönyörűek!!! Van egy nagyon vicces srác, José Antonio Paez (de mi csak Paez-nek hívjuk). Tudjátok mint általában minden osztályban van egy "mókás fiú". Ilyen például az én magyar osztályomban a Közgében @Fodor Patrik elvtárs :D:D:D (kezdenek hiányozni a beszólásaid :D hehe). Hát Paez is hasonló, csak az ő vicceit még sokszor nem értem. Viszont előszeretettel próbálja mondogatni a magyar szavakat és nagyon szórakoztató olyankor :D

Első "tanítási" napom. Már ha lett volna tanítás... Hétfői nap volt, nem volt első óránk, így CSAK 7:45-re kellett bemennem. Kb az osztály fele nem is ment iskolába, a barátnőim is csak később érkeztek. Órák nem voltak megtartva, a tanárok kissé tehetetlenek. A diákok néha elkezdik kiabálni a tüntetős indulókat, mint például: "-Kik vagyunk mi? Diákok! -Mit akarunk? Szabadságot!" Volt, hogy ki is engedték őket pár percre az utcára tüntetés gyanánt. Aztán bezavarták őket, mert jött valami "nagy ember" (szerintem valami iskolafenntartó féle lehetett), akitől féltek. A másik időtöltésük pedig az udvaron lebzselés. Esznek, isznak, beszélgetnek sulitársakkal, és az alsóbb éveseknek magyarázzák a fennálló helyzetet, amit nekünk elmondanak az iskolavezetők az osztályteremben. Olyankor úgy éreztem magam, mintha valami országgyűlésen lennék. Kiáll az osztály elé a szónok (tanár vagy vezető), közben van 1-1 felszólaló az osztályból, akik 'világmegváltó' beszédekkel buzdítják a társaikat, azok pedig tapsolnak meg ujjonganak. :D De a testbeszédük, gesztikulációjuk, mimikájuk szuperjó! Úgy magyaráznak, hogy csak na! :D Mindenki határozottan kimondja a saját álláspontját, és nagyon hangosan beszélnek (inkább már kiabálnak). Még normál beszéd közben is.

 ..GYÜLI..

Végre találtam egy pünkösdi gyülekezetet, ahova el is mentem! Itt van a mi utcánkban pár háznyira, úgyhogy hihetetlen, de oda még EGYEDÜL is elmehetek. :D Ezt csak Isten tervezhette így! :) Bár most az első alkalommal még jött velem az itteni anyukám. Nagyon hasonló egyébként az otthoniakhoz, végül is pünki gyüli.. Egy félig szabadtéri területen helyezkedik el, és egész nagy, kb 100 tagú lehet. Ahogy beléptünk már elkezdődött az alkalom és a Barátom lett az Úr (I am a friend of God) című dalt énekelte a dicsőítő csoport. Megörültem, hogy máris ismerős dal szólt! Az emberek hihetetlen erővel és lelkülettel imádkoznak az országukért, Venezuela helyzetéért, szinte rázott a hideg. Alkalom közben volt előrehívás is meg szabadulások, nagyon áldott volt! És mint minden hónap első vasárnapján, úrvacsorát is vettünk. A bor valami itteni piros gyümölcsből készített üdítő :D de nagyon fincsi volt. Az emberek pedig nagyon szimpatikusak. Be is mutattak minket, újakat mindenki előtt. Közvetlenek, aranyosak, szeretetteljesek, egyből befogadnak, így szabadnak és boldognak érezhetem magam köztük. A prédikációból ugyan még nem sokat értettem, de jófejnek tűnt a lelkipásztor :D

..NYELV..

A spanyol kezd egyre jobban menni. VISZONT képzeljétek elvétve néha találkozok 1-1 angolul beszélni tudó emberkével, persze cuki venezuelai kiejtéssel.:) Na de ezt figyeljétek; itt így reklámozzák az angol tanulást: https://www.youtube.com/watch?v=eszruKyA5tc . Egyszerűen sírtam a nevetéstől, amikor láttam és meghallottam!!! :"DDD Van is egy férfi, aki ezt az Open English műsort vezeti a TV-ben, hát nagyon vicces a kiejtése! Például: "Áj donsz szink szóóónn" (I don't think so), vagy "Kom a má méj" (Come and make my day).. valami ilyesmi. Az itteniek mind ismerik a műsort és mindig utánozzák, ők is sokat nevetnek rajta. :D

..CLUB TORRES..

Van egy nagyon jó kis hely itt Carorában, a neve Club Torres. Egy szóval nem tudom meghatározni, hogy milyen hely, mert több funkciója van. Először is több részből áll. Ahogy bemegyünk van egy kinti rész, asztalokkal, ahova le lehet ülni beszélgetni, iszogatni. Két oldalt pedig benti beülős helyiség, ami étteremszerű. Nagyon finom kajákat adnak! (Mint például a -csak Carorában ismert- ensalada chavela: zöldsaláta csirekhússal, reszelt répával, sajttal, tetején összetördelt apró chipsdarabkák és öntet. Kicsit bizarul hangzik, de nagyon finom és jó nagy adag! A másik ízletes étel pedig a tequeños. Nem tudom elmagyarázni mi az, de sajt van benne. Képeket találtok ezekről a venezuelai mappámban!) Nos, ha tovább megyünk az épületen, van egy hátsó udvar, szintén székekkel, asztalokkal és egy kis büfével. Mellettük pedig egy egészen nagy medence található. Persze fürdésre alkalmas, már pancsoltam is benne. :) És még tovább pedig van még egy sportpálya. Ritkán még szórakozóhelyere is alkalmas ez a Club Torres, ha szerveznek partyt. Viszont van még egy érdekes dolog ezzel kapcsolatban. Az emberek úgy jönnek ide, és úgy fogyasztanak, hogy miután végeznek, kapnak egy számlát, azt aláírják, és utána mennek is. Mindenkinek a szülei havonta egyszer befizetnek x összeget és nekik nem kell a fizetéssel törődniük. Mindenkinek van egy chip kártyája, amivel be tudnak jutni, mert a bejárat elektromos, és csak ezek az emberek mehetnek be, meg persze barátok, akik csak úgy velük tartanak, mint például én. Szóval tök jó, ha oda megyek, (ami elég sűrűn előfordul, mert kb mindenki odajár és odahívnak) akkor nem kell semmit sem fizetnem, mert hozzáírják a számlájukhoz.

..KAJA..

Hálát adok Istennek, hogy lehetőségem volt megkóstolni az eddigi legfinomabb és legkülönlegesebb ízű ételt, aminek a neve: CACHAPA!!! Az első falat a legdurvább, amikor még fel se fogod, hogy létezik ilyen íz a világon! :') Túl tesz mindenféle pitán, döneren, gyroson, tortillán, kebabon..... Az alakja hasonló ezekhez, de összepréselt főtt kukoricából és kukoricalisztből készül a tésztája, ez édes. A belsejébe általában sonkát tesznek és vagy 3 féle sajtot, amit a tetejére is ugyanúgy ráolvasztanak, legfelül parmezánnal van megszórva. (De előfordul, hogy húst és zöldséget tesznek bele.)

/képet láttok róla az albumomban/

Egyébként a házban nincs nagyon üdítő, leginkább a bejárónő dob össze itteni gyümölcsökből turmixokat, de azok nagyon finomak és gondolom egészségesek is.

..BÁTYÓK..

Szóval nagyon jól érzem magam, bár sokszor még mindig unatkozok így, hogy nincs suli.. Esténként általában a bátyáimmal szoktam lenni, akik áthívják hozzánk a barátaikat. Legalább akkor sokat hallom a spanyolt. Amúgy Moacir és Tabaré annyira kis ügyesek! Mindig barkácsolnak valamit :D Csak a fejükbe veszik és már meg is valósítják. Legutóbbi szerzeményük az udvaron található kondi eszközök, amit ők maguk raktak össze. Másfelől meg a konyhában is otthon vannak. Sokszor szoktak nekem csinálni híres csabai Speed szendvicshez hasonló vacsikat. :) Kis talpra esettek mindketten. Tabaré volt a legelső egész Carora városában, aki kiment cserediáknak. Utána pedig mindenki.. Ő Németországban volt, úgyhogy tud németül, angolul és persze spanyolul. Ritka kincs itt az ilyen :D

..FINAL..

Lassan befejezem a beszámolóm. Köszönöm nektek, akik türelmesen végigolvastátok! Ismét kicsit hosszúra sikeredett... De boldog vagyok, ha örömmel veszitek, amit írok. Remélem azért élvezetes olvasni. :)

Puszi mindenkinek innen a csodálatos Dél-Amerikából!!! :)

Sziasztok!

Rávettem magam, hogy végre írjak egy kis beszámolót innen Venezuelából!

Hol is kezdjem? Ugyebár egy hete vagyok itt, nem mondom, hogy minden ismeretlen, hiszen már voltam nyáron nyaralni, viszont az itt élés teljesen más.

Na de menjünk vissza az elejére. Valamennyien követtétek az állomásaimat idáig. Mikor megérkeztem Párizsba, 12 órát kellett várnom az ottani repülőtéren. Életem 2. legrosszabb éjszakája volt. (Az első is reptéren volt, anno Manchesterben...!) Úgyhogy alig vártam, hogy reggel kinyissanak a kis butikok, és végre körülnézhessek, minden parfümöt magamra fújjak, stb.. :D Majd lassan megkerestem, honnan indul a nagy repülőm Venezuelába. Egy full néger, eredeti (ég)KÉK szemű hölgy írányított el! Hát nem hittem a szememnek!!!! Vagyis inkább az övének..... Fhúú nagyon durva volt, de nem engedte, hogy lefotózkodjak vele, szóval elég SZEMtelen volt... A lényeg, hogy felszálltam a gépre. Az utasok 90%-a mind ázsiai volt, így nem meglepő módon egy ázsiai férfi ült mellettem, ebből kifolyólag nem is beszélgettünk. De így is elég nyomasztó volt az a 10 órás út... Nem működött a kis TV-m, a telefonomat nem akartam lemeríteni, és beszélni sem tudtam senkivel. Nem bírtam aludni, mert kényelmetlen volt, ráadásul délelőtt indultunk, és ahogy haladtunk visszafele az időzónákon, végig 10 órán keresztül fényes delelő nappal volt. Magyar idő szerint kb este 10-kor, venezuelai idő szerint délután fél 5-kor értem a fővárosba, Caracasba. Ott át kellett menjek a nemzetköziről a helyi repülőtérre a csomagjaimmal (közel volt). A baj csak az, hogy Venezuelában a repülőtéren sem beszélnek angolul :D de nagy nehezen sikerült átjutnom, viszont megkértem egy rendőrt, hogy kísérjen át, mert amúgy veszélyes. Szóval felszálltam a "kis" 160 fős aeroplane-re, kb fél óra volt az út Barquisimeto-ba. A "bátyám" már ott várt rám. Elmentünk vacsorázni, mert éhesek voltunk, aztán egy óra alatt "hazaérkeztünk" Carora-ba. Itt már minden ismerős volt, be is rendezkedtem a szobámba, és aludtam!! Az időeltolódás miatt viszont elég korán felkeltem, és fel is kelek mind a mai napig :\ még mindig nem sikerült átállnom teljesen. Az időeltolódás 5 és fél óra vissza. A magyar tavaszi óraátállításkor 6 és fél lesz.

A családot nagyon szeretem! A házban Terai (volt cserediákom) anyukájával lakom, Carmen-nel, Terai egyik bátyjával, Moacir-ral, az anyukájának az élettársával, Horested-del (aki eléggé észrevehetetlen...(egyébként Carmen férje sajnos 19 éve meghalt)), és a bejárónővel, Consuela-val :D neeem nem így hívják, csak illene rá, szóval a neve Marlene. :) Terai egy másik városban lakik éppen, Maracaiboban, és van még egy nővére, Danae, aki Caracasban tanul, és még egy bátyja, Tabaré, aki Valenciában él. A házban nagyon kedves hozzám mindenki. Moacirral voltam eddig a legtöbbet, általában ő visz mindenhova, és nagyon óv mindentől, de bemutat a barátainak és latin buliban táncol velem! Már tökre értjük egymást ;) A bejárónőt viszont nem nagyon értem.., de finomakat főz, a reggelik a kedvenceim és persze a venezuelai KÁVÉ!!! Hmmm!!!! RIQUISIMO!!! Az anyuka pedig nagyon sokat dolgozik, fogorvos. Minden nap későn ér haza, és csak a vasárnapja szabad. Olyankor mindig átmegy Barquisimeto-ba vásárolni. A ház udvarában van még 2 egybenyitott külső helyiség, ami kizárólag bulizóhelynek van kitalálva!! Tényleg olyan kb mint egy disco, van benne pult, mindenféle fények, nagy hangfalak, Dj felszerelés, discogömb..minden! Szóval február 24-én Terai szülinapján, majd meglátom milyen is ott egy buli. ;)

A spanyol elég viccesen megy, de már megértetem magam. Persze én nehezebben értem őket, de segítenek azzal, hogy lassan és kikövetkeztethetően (fhú de nehezen írtam ezt le) beszélnek. De van egy lány, aki az osztálytársam lesz, ő egy cserediák Svájcból. Sokat segít nekem, 4 hónapja van itt, és már nagyon jól beszéli a nyelvet. Facebookon szoktunk chatelni spanyolul, szinte mindent értek, amit ír, ő pedig mindig kijavít engem, ami tök jó, vagy elmagyarázza angolul. Ebből sokat tanulok, úgyhogy az írás talán könnyebben is megy, mint a beszéd.

Egyszer voltam kint eddig a kis városunkban. Egyedül nem mehetek sehova, mert veszélyes. Meglophatnak, bántalmazhatnak, stb... Főleg most, hogy mennek a tüntetések, zavargások. Ez pedig azért van, mert az egész ország gyűlöli a Chavez halála után megválasztott elnököt, Nicolas Maduro-t. Ellene tiltakoznak, főleg fiatalok és fiatal felnőttek mennek ki az utcára táblákkal. A politikai helyzet katasztrófa. Az elnök elveszi az emberek pénzét, megvon dolgokat, és az emberei félelemben tartják az ittenieket. Pár napja meg is öltek 3 fiatalt, mert kiabálták, hogy utálják az elnököt, stb.. Szomorú :( Úgyhogy Venezuela SZABADSÁGÁÉRT küzd mindenki!

(Ez a video Barquisimeto-ban készült pár napja.. http://www.coolchanneltv.com/novedades.php?id=5888 elég durva :\ )

Az időjárás nagyon meleg, ráadásul fülledt és párás. Átlagosan 30-35°C van. Bár mivel sokat vagyok a légkondis házban, ezért nem nagyon érzem. Csak ha kimegyek az udvarra SÉTÁLNI. :D

A latin zene mindenhol szól. IMÁDOM! Minden házban, kint-bent, az utcákon, a kocsiban, a kajáldákban... ahova csak megyek! :)

A fogyasztási cikkek, kaja, ruha, stb.. nagyon olcsó itt!! Valamint a víz, az áram és az olaj természetesen. Az utcákon csak úgy áááárad a nevetségesen olcsó benzin illat!!!!!!!!!! Átlagosan egy taxi a városban kb 120 Ft. Ami amúgy nagyon drága, mert egy teli tank maxium: 24 azaz HUSZONNÉGY Ft!!!!! (ez például a 60 literes családi terepjáróba).

Viszont a közlekedésről ne is beszéljünk.... Piros lámpa? Nem jön semmi? Menjünk!! Le mer lépni a gyalogos a zebrára? Le kell dudálni!! Sebesség korlátozó tábla? Mi az?? Itt nincs olyan!! Városon kívüli átlag sebesség: 160 km/h. Király!!!

A sulit még nem kezdtem el, mert a zavargások miatt nem megy senki. Viszont van egyenruhánk, ami nagyon vicces :D Valamint minden nap reggel 7-től délután 1-ig van suli. Nagyon nem tudok mit írni még most az iskoláról, majd ha járni fogok... Szóval időközönként majd írogatok, és persze fotókat is töltök fel!!! :)

Addig is mindenkinek sok puszi!!!