Tehát mi fér bele 3 napba Jordániában?!

  A lehető legtöbb minden! Nagyon praktikusan sikerült megszerveznem ezt az utazást, egyszerűen teljes volt és tökéletes. Hansival mentem, aki születésnapi ajándékként kapta tőlem a meglepetésutat. Március 3-án, a szülinapja reggelén tudta meg, hogy másnap indulunk.

  Három nap persze igencsak kevés arra, hogy helyben tervezgessünk és kitaláljuk, hogy hol mit fogunk csinálni, és hogyan jutunk el a helyekre. Úgy éreztem, buszozgatni is és autót bérelni is kevés az idő, mert ebbe nem fér bele az eltévedés, és a plusz stressz. Ezért mindent előre lefoglaltam, és egy ügynökség általi szervezett kirándulásra is befizettem. Nem volt egyébként drágább, mint ha autót béreltünk volna, cserében sokkal kényelmesebb volt sofőrrel mozgolódni. Többet is láttunk és sok érdekességet hallottunk így útközben. Ez a szervezett kétnapos túra tartalmazta a Petra (romváros) látogatást, egy sivatagi jeep túrát Wadi Rum-ban és az ott lévő szállást, kiadós vacsorát és reggelit, másnap egy vörös-tengeri kiruccanást hajókázással Aqaba városában, és egy holt-tengeri csobbanást luxus szállodai ebéddel. Mindezt nem egy rozoga 9 fős kisbusszal, hanem egy új, szuperkényelmes, privát személyautóval. A helyekről írok később bővebben. A kirándulást TripAdvisor-on találtam, ott szoktam nézegetni, hogy egy adott országban milyen látnivalók vannak, hova érdemes elmenni, milyen értékelést kaptak turistáktól. Ugyanúgy ajánl az oldal éttermeket is, szállásokat, és számtalan ilyen-olyan jellegű szervezett túrákat. Ki lehet választani, hogy hány naposra szeretne menni az ember, csoportos vagy egyéni legyen, sofőr is legyen-e benne, vagy csak idegenvezető a látványosságoknál. Van olyan, amiben van szállás is és ellátás is, szóval rengeteg opció közül lehet választani. (Nem csak Jordániában, bárhol a világon lehet ilyenekre keresni. Én például Grúziában foglaltam még ilyen kirándulást a hegyekbe a kolostorokhoz, ami csak egynapos volt.)

  Ez a kétnapos túra Jordániában már eléggé lefedte a programunkat, de volt még szerencsére egy teljes napunk, amit a fővárosban, Ammánban töltöttünk. Előzetesen itt is böngésztem a látnivalókat, hiszen elképesztően sok történelmi nevezetesség van a városban. Sok helyre kell belépő is, de amit fontos tudni, hogyha Jordániába utazik az ember az az, hogy kell vízum. Érdemes olyan vízumot venni, amiben benne vannak a belépő árak is, mert ajánlanak ilyen lehetőséget is. Illetve vízum csak akkor kell, ha Ammánba (északra) érkezik a repülő. Ha Aqabába (délre), akkor nem szükséges a belépéshez vízum, mert Aqaba vám-mentes. Viszont nem biztos, hogy jobban járunk, mert ha meg is szeretnénk spórolni a vízum árát, ami 40 jordán dinár (1 JOD kb 500 Ft, tehát a vízum 20.000 Ft), a belépőket mindenhova külön meg kell venni. Petra 50 JOD, Wadi Rum 7 JOD, és minden további látnivaló 2-5 JOD. A vízumot viszont meg lehet venni JORDAN PASS-ban, ami jóformán minden belépőt lefed, ahová ellátogathatunk pár nap alatt Jordániában. A pass teljes ára pedig 70 JOD. Ezenfelül Aqabába drágábbak is repülőjegyek, tehát így már tényleg alig spórol az ember, és ha úgy vagy vele, hogy de neked elég elmenni a Petrába és Wadi Rumba, és 70 JOD helyett csak 57-et fizetsz, akkor előre mondom, hogy nagy kár lenne Ammánt kihagyni, mert lenyűgöző város!

Nézzük, mi kellett még? Már le volt foglalva a túra, megvettem a Jordan Pass-okat és benne a vízumokat, szállást foglaltam még az érkezésünk estéjére és az utolsó estére, amikor visszaértünk a sivatagból Ammánba. Ezek nagyon olcsók voltak, kb 5.000 Ft/éj volt kettőnknek mindkét szállás, ebből az egyik egy 3 csillagos hotel volt. Hozzánk képest a kinti árak nem mondhatók túl drágának, minden megfizethető, sőt... a kaja kifejezetten olcsó. 3-5 JOD-ból teljesen jól tudtunk lakni ketten, és az óriási adagoknak köszönhetően még meg is hagytunk mindig az ételekből. A közlekedés sem drága, legyen az taxi, uber, vagy busz. Kiterjedt és jól működő tömegközlekedés nincs az országban, ezt jól mutatja az a tény is, hogy a helyiek közül is sokan stoppolnak, ha el szeretnének jutni A-ból B-be. Busz csak települések között jár, és a reptérre.

  A mi kalandunk szombat délután vette kezdetét. Három és fél órát repültünk, majd kinti idő szerint este 11-kor érkeztünk meg Ammánba (+2 órában vannak). Találtunk valamiféle reptérbuszt, ami óránként jár és bevitt a városba. Kb 40 perc volt az út, megállók nem nagyon voltak, csak szólni kellett a sofőrnek, hogy hol szeretnénk leszállni, és már ki is tett. Akár az autópálya közepén is, ha arról volt szó. A buszjegy 3,5 JOD volt. Jól tettem, hogy itthon váltottam egy kis valutát, mert számoltam vele, hogy késő este érkezünk meg, és sosem lehet tudni, hogy egy idegen országban, mennyire járhatsz pórul, ha nem a saját pénznemükben fizetsz, hanem dollárban vagy euróban. (Egyébként alig lehetett Pesten találni pénzváltót, ahol adtak el jordán dinárt. De egy kevés maradt az egyik helyen, azt gyorsan meg is vettem, és a többi dollárunkat már kint váltottuk át a belvárosban).

  Első éjszakára csak egy egyszerű szállást foglaltam inkább a repülőtérhez közelebb, mert tudtam, hogy körülbelül 5 órát fogunk ott tölteni. Az autóúttól, ahol kiraktak minket, légvonalban kb 6 perc sétára volt a szállásunk, de hát pillanatok alatt szembesültünk vele, hogy igazából hegymászó teljesítménytúrára hoztam el Hansit a hétvégére. :D Szóval Jordánia és a „sík” területek... haha. Jót edzettünk nap mint nap a dimbes-dombos emelkedőkön és lejtőkön. Így már megértettem azt is, hogy miért nincsenek buszok a városokban. Nagyjából éjjel 1-kor érkeztünk meg a panzióba, jól leizzadva... De nem sokat aludtunk, mert reggel fél 7-kor már jött is értünk a sofőr. Ja, meg azért sem, mert hajnal 4-től fél óránként valahonnan szólt (ordított) a hangosba’ az ima.

  Vasárnap tárult igazán elénk, hogy hol is vagyunk. Ammán hatalmas! Az ország lakosságának a fele itt él, pontosabban 5 millió ember. Családi házak nem igazán vannak, csak lakóháztömbök egymás hegyén hátán. Mögöttük az utcák is csak elvétve bukkannak fel, leginkább lépcsők vezetnek el közöttük, és oldalt lehet bejutni a tömbházakba. Na de ez a nap még nem a városnézésről szólt, mert egyenesen Petrához vezetett az utunk. A sofőrünk, Fares nagyon jó fej volt, egyből oldott hangulat lett a kocsiban. És nem csupán egy bugyuta sofőr volt, hanem tanult ember, aki a királyi légiirányításban dolgozott (a jordán államforma királyság), és Törökországban is élt 7 évet, majd a családjával visszatért Jordániába, hogy itt nevelkedjenek a gyerekei. Sok mindent mesélt nekünk, és kifejtve válaszolt a kérdéseinkre is. Például megtudtuk, hogy az ország nagyon békés. Nincsen bűnözés, erőszak vagy zavargások. Mi magunk is megtapasztaltuk, hogy teljesen rendben volt a közbiztonság, éjszaka is. Nincsenek vallási különbségek, mindenki ahhoz imádkozik, akihez akar és úgy öltözködik, ahogy akar. Nem nézik ki a csadoros nőt sem és a spagetti-pántos külföldit sem. Nyugalomban és elfogadásban élnek egymás között, és a férfiak is tisztelik a nőket. Nem élnek elnyomásban, van joguk, de azért nem jellemző a feminizmus sem. Az erősebb családi kultúrákban és az arab behatás miatt érződik valamennyi férfi-női alárendelt viszony, és nem fogunk találni női határőröket, vagy a tengerparton bikiniben strandoló helyieket. Az országban ásványkincsből sincs sok, foszfátot bányásznak, de olajuk egyáltalán nincs, így a környező országok sem akarnak semmit a jordánoktól. Illetőleg itt van nekünk ez a kedves Izrael, akit ellenben mindenki utál.

  A fennálló viszonyokról is beszélgettünk. A jordánoknak Izrael az Palesztina és az is marad. Amit mi hívunk Palesztinának (Ciszjordánia) az mindössze egy picike terület Izrael és Jordánia között, Jeruzsálem fekszik pontosan a határon, ami nemcsak Izraelnek, de Palesztinának is a fővárosa lett Ramallah mellett. Az ókorban az egész területet Palesztinának nevezték, és csak a középkor végén lett az Oszmán Birodalom része, majd a második világháború után az ENSZ osztotta Palesztinát zsidó és palesztin államra. Később még mindig állandóak voltak az arab-izraeli háborúk és a szuezi-válság, s végül 1967-ben kitört a 6 napos háború. Ezalatt nagyon sok palesztin átmenekült Jordániába, azóta is a lakosság 80%-a palesztin. Izrael a háború közben kinyilvánította Jeruzsálemet a saját fővárosává. Majd hosszas háborúskodás után bekövetkezett a békefolyamat és a megállapodás, miszerint a palesztin területek korlátozott önrendelkezéshez jutnak, és az izraeliek kivonják a csapataikat. Biztos, ami biztos azért a kétezres években Izrael megépítette a biztonsági kerítését a palesztin területek körül – ezt a saját szemünkkel láthattuk a határ mentén. Habár ez a béke szó kicsit erős, ne gondoljuk, hogy Izrael körül folyamatos béke honol. Épp ellenkezőleg, minden ország fasírtban van Izraellel, és az átjárkálás sem megy könnyen egyik országból a másikba még turistaként sem, nemhogy ottélőként. A jordánok nem is léphetnek be Izraelbe, de már akkor is csúnyán néznek az izraeliek, ha egyiptomi pecsétet látnak egy turista útlevelében. Most nem firtatom tovább ezt a témát, mert nem is látom át teljesen az egészet, s talán nem is kell. Van más, aki foglalkozik részletesen az arab politikával, nekem most ennél élvezetesebb, örömtelibb dolgokon járt kint az eszem. Például azon, hogy mi fog várni Wadi Musában.

  Wadi Musa („Mózes Völgye”) az a tartomány, ahol az UNESCO egyik kulturális világöröksége található, Petra (görögül szikla): „Rózsavörös város – feleannyi idős, mint az örökkévalóság” /John William Burgon/.  A romváros a nabateusok egykori virágzó városa volt, mely a sivatag szikláiból lett kifaragva. Amit a legtöbben ismernek/látnak belőle az a Kincstár, de ezen kívül sokkal több mindent rejt ez a komplexum. Fellelhető benne amfiteátrum, kolostor, sírtemplomok, és egyéb sziklába vájt lakórészek. Az egész helyet nem úgy kell elképzelni, hogy autóval odaérünk a látógatóközpontba és egyből elénk tárul a látványosság. A Kincstárig egy 1600 m hosszú és szűk Szik-szurdok vezet, ahol a víz alakított ki egy kanyont a sok-sok év alatt (kb fél óra séta). A Kincstártól pedig még az utolsó látványosság, az ed-Derj (Lion Triclinium) kolostor kb 1,5 óra sétatávolság. Persze nyilván megáll, elidőzik az ember, így hagyni kell elég időt Petra bejárására. Mi délelőtt 10 órára érkeztünk meg és egy jó 5 órát tölthettünk el. Ezek a távolságok helyben nem olyan rettentőek, teljesen bírhatóak, és kényelmesen fel lehet fedezni a romvárost. Van 1-1 pihenőhely, étterem is bent, de bárhol le lehet ücsörögni a sziklákon. Arra kell csak figyelni, hogy ne hőségben menjen az ember, mert úgy viszont elviselhetetlen a sivatagi meleg. Nálunk most március 5-én 25-28 fok volt Petrában és éppen kellemes volt. Tavaly nyáron 55 fokot is mértek! Hacsak nem szeretne megaszalódni az ember a napon, nagyon nem ajánlatos Jordániába menni nyáron. Illetve, ha valaki nagyon nem bírja a sétát, bármikor fel lehet pattanni egy tevére, szamárra, lóra, vagy ilyen háromkerekű tuktuk-szerű járműre. A helyi „idegenvezetők” folyamatosan a turisták körül sertepertélnek és mindenfélével próbálnak pénzt kicsalni belőlük. Sőt, még becstelen trükkökhöz is folyamodnak: azt hazudják, hogy a lovaglás/tevegelés benne van a belépő árában, de ennek nem szabad hinni! Vagy aminek mi is bedőltünk, hogy pénzért kísértek fel minket a Kincstárral szemben lévő sziklakilátóhoz fotózkodni... és jön és felkísér, de közben magadtól is felmehetsz ingyen. Nem baj, ez volt a legtöbb, amivel át tudtak verni, ami egyébként még így is megérte a gyönyörű képekért. A Kincstár minden részlete lélegzetelállító! Nem véletlenül a világ 7 csodájának egyike. A monumentalitás, a részletes faragványok, a vörös színek, a tény, hogy ezt emberek a puszta kezükkel vésték... Káprázatos! Alig bírtunk betelni a látvánnyal! Persze a többi látnivaló is ámulatba ejtő volt, és tudni azt, hogy itt egykor nyüzsgő élet folyt és hogy ennyi idő után itt áll még egy ilyen csoda. Az egésznek a hangulatát is imádtuk, a beduin helyiekkel, a szép idővel, tevebőgéssel körülöttünk. Valami szédületes és festői földre kerültünk.

  Délután 3-kor indultunk tovább a sivatagba, Wadi Rum-ba. Másfél-két órát kocsikáztunk a sivatag előtti kis faluba, majd átültettek minket egy nagy jeep-be más turistákkal együtt, és a platón ülve suhantunk tovább a végtelen homoktengeren. 2 órás volt a jeep túra, ami alatt meg-megálltunk néhány érdekes sivatagi képződménynél, és azt is megtudtuk, milyen sok filmet forgattak már ezen a helyszínen! Egy pár közülük: Indiana Jones, Düne, Mars, Lawrence of Arabia, Prometheus, Transformers, Star Wars, Mentőexpedíció, A vörös bolygó, stb... Naplementekor érkeztünk a táborhelyre, ahol aznap este aludtunk. A sivatagban több, mint 50 ilyen kemping van, ahol különféle felszerelésű „sátrak”, inkább kisházak találhatók. Én erre az egy éjszakára egy teljesen standardot választottam, amiben volt két külön ágy és USB csatlakozós konnektor. Egyszerű volt, de nagyon odavoltunk érte még így is. Éjjel síri csend honolt, nagyon jól aludtunk, kaptunk jó meleg plédeket, takarókat is, mert ugye a sivatagban este nagyon lehűl az idő, hiába volt napközben 30 fok, szükség volt rájuk éjszaka. A mi bungalónkhoz nem tartozott külön fürdőszoba, hanem velünk szemben volt egy közös, ami teljesen higiénikus és tiszta volt, és szerencsére egyáltalán nem tolongtunk benne.

A táborhelyen volt még egy nagy közösségi helyiség. Ez adott helyet az étkezéseknek, bulizásnak, teázásnak, kanapén pihenésnek, és persze napfelkelte és naplemente csodálásnak a külterében. Este egy fantasztikus beduin vacsorában volt részünk. Homokba ásott gödrökbe raktak tüzet, és amikor már csak parázs volt, arra helyezték el a húsokat és zöldségeket állványokon. Ezeket teljesen befedték és 3-4 óra alatt az ételek omlósra sültek. Isteni bárányhúst ettünk, és hozzá köretként mindenféle kencét. Hummust, padlizsánkrémet, joghurtos krémeket, zöldségköreteket, rizst, kuszkuszt, helyben sütött, friss arab pitát. Rengeteget és nagyon finomakat ettünk. Nemcsak ezen az estén, de az egész kintlétünk során. Arabos konyha a jellemző, az előbb említett krémekkel és többféle pitával. Sok helyen készítenek falafelt is, húsfélékből leginkább csirkét és bárányt fogyasztanak, mellettük megannyi zöldséget és persze helyi gyümölcsöket. Kultúrája van a feketeteázásnak és az arab/török kávénak. Minden étkezéshez isszák valamelyiket.

  Még visszatérve a beduin vacsoránkhoz, a táborban két 65+ év körüli magyar nénivel is összefutottunk, és egy asztalnál vacsoráztunk, ismerkedtünk. Őrület, amit bevállaltak! Kijöttek 11 napra angol meg mindenféle nyelvtudás nélkül, és úgy járták az országot. Nagy dumások voltak amúgy, nem kellett őket félteni, de mondták, hogy most először vágtak így neki egy utazásnak és nagyon élvezik, habár nem egy akadályba ütköztek a kommunikációs nehézségek miatt. Nagyon megörültek nekünk, amikor magyarul megszólaltunk, és tudtunk segíteni nekik a kalandjuk további eligazításában. Vacsora után kiültünk négyen az épület előtti székekbe a homokba. Csendben és holdfényben bámultunk előre a sivatagi semmibe, vagy éppen a csodálatos csillagos égboltra. Volt az egészben valami idilli, ahogy a pletykás öregasszonyokat hallgattam, akik csupaszívvel hangoztatták, milyen szemtelenül fiatal vagyok, miközben azt láttam rajtuk, mennyire köszönettel állnak az élethez. Csak arra gondoltam, hogy én is legalább ilyen kalandvágyó, elégedett és vidám szeretnék lenni idősebb koromra. Nekik is lett volna okuk szomorkodni egyébiránt, mert érték őket veszteségek, nehézségek, de mindez nem keserűségként áradt belőlük. Megélték a jelent, és tudtak teljes szívvel örülni annak, ami éppen van.

  Másnap, reggeli után el is hagytuk a tábort és azzal együtt a sivatagot. Fares, a sofőr már várt minket és lementünk Aqabába, az ország legdélebbi pontjára. Egyórányira volt Wadi Rumtól és egyből a Vörös-tenger öbléhez mentünk. Aqaba egy nem túl nagy, tengerparti kikötőváros, kevesebb, mint 200.000 lakossal. A városban nem császkáltunk, de befizettünk egy 1 órás hajókázásra. Üvegfenekű hajóval mentünk, néha láttunk egy-egy korallt, halakat és egy elsüllyedt tank felett is elúsztunk. A Vörös-tenger elég keskeny, és az öböl még inkább, így simán átláttunk Izraelbe, sőt Egyiptom sem volt messze. Érdekes az is, hogy a tengeren is átmegy az országhatár pusztán egy bójával jelölve, de tényleg nincs átjárkálás. Mi is elhajóztunk a határig, ez volt kb 10-15 perc a parttól, aztán vissza. Menet közben láttuk még a jordán királyi palotát, amit pontosan az izraeli határhoz építettek... Fricska – mi más? Visszafele még én is vezettem a hajót (sajnos nem éreztem rá az ízére, de azért jó móka volt :D).

  Ezután már indultunk is tovább a Holt-tengerhez, hogy legyen időnk ott is csobbanni egyet, majd este vissza Ammánba. Aqaba-Ammán 330km távolságra van egymástól, összesen 4 óra autóút, a Holt-tenger pedig észak felé Ammánhoz van közelebb. 3 és fél óra után a tenger legészakibb pontján álltunk meg. Bevittek minket a Holiday Inn üdülő övezetére, és pár órát tölthettünk ott. A szálloda all-inclusive svédasztalos éttermében ebédelhettünk, és a kiépített strandon fürdőzhettünk. Kaptunk törölközőt, napágyat és természetesen iszapot, amit magunkra kenhettünk, hogy majdan a szent vízben lemoshassuk magunkról és pihe-puha bőrrel távozhassunk. Azt tudni kell, hogy a Holt-tenger a Jordán-árokban, a föld legmélyebb pontján helyezkedik el, tengerszint alatt 420 méterrel (a víztükör, a tófenék pedig 795 méterrel). Szerintem már maga ez a tény elképesztő, ha belegondolunk! Az pedig, hogy a sókoncentrációja nyolcszor annyi, mint az óceánoké, az brutál. Emiatt persze élőlények sem élnek benne, és sodrása is alig van, szinte olyan, mint egy tó. Az viszont nagyon szomorú tény, hogy bár beleömlik a Jordán folyó, a vízszint évente 4 métert csökken. A folyamat már olyannyira felerősödött, hogy a tenger ketté is szakadt és a déli medence fokozatosan kiszárad.

Mi még találtunk azért egy kis vizet, a március 6.-ai 30 fokos melegben megmártóztunk a Sós-tengerben. Nekem már nem volt újdonság a „varázslat”, már egyszer volt benne részem, milyen is a felszínen lebegni, de Hansi még nem lubickolt benne. Elmondása szerint, más az, hogy tudod és mondják neked, hogy lebegni fogsz, de amikor a saját bőrödön tapasztalod, hogy valóban nem tudsz ebben a vízben úszni, sem háton, sem hason, és folyamatosan fenntart a víz, az egyszerűen lehengerlő. Ezt éltük át. Eleinte még kicsit hűvös volt a víz, de amikor másodjára mentünk bele – már iszaposan – akkor már nem fáztunk és kellemesen ringatott minket a vízfelszín. Azt ajánlom mindenki siessen eljutni a Holt-tengerhez, aki még nem tette, mert kár volna kihagyni egy ilyen különleges élményt!

Nem csináltunk túl sok fotót, mert fürdéssel és iszapozással voltunk elfoglalva, de beteszek még néhányat 2017-ből. Drága Anyukámmal az izraeli partról.

  Délután 4 órakor elindultunk vissza Ammánba, de még gyorsan megálltunk az egyik legnagyobb holt-tengeri  shop-ban, ahol lehetett vásárolni kozmetikai készítményeket, krémeket, maszkot, szappant, haj- és bőrápolási termékeket és kézműves tárgyakat. Sajnos nagyon drága volt minden, és most inkább spóroltam az ilyesmin. Máshol meg nem lett volna érdemes holt-tengeri termékeket vennem, mert azok mind kamu produktumok, amiket turistáknak eladnak. Lassan elbúcsúztunk Fares-től, itt ért véget a kétnapos szervezett kirándulásunk. Elvitt minket a hotelhez, amit aznap estére foglaltam Ammán belvárosában és hálásan, sok élménnyel gazdagodva elköszöntünk tőle. A városban már jóval hűvösebb volt az idő, este 8-10 fok körül, nappal 18 fok magasságában. Kényelmes és újszerű szállásunk volt, ahol a személyzet nagyon fiatalos és segítőkész (Dali House). Egy órácskára megpihentünk a szobában, majd ismét útra keltünk és megnéztük az ammáni éjszakai életet. Lesétáltunk a lépcsőkön a központba (persze újraindult a hegymászás), és nagy nyüzsiben találtuk magunkat hétfő este. Úgy tűnt, eléggé éjszakai emberek, rengeteg bár, étkezde és butikok (souk) nyitva tartottak – akár csak egy piac, úgy néztek ki a belvárosi utcák és valamennyi standból szólt a mai arab zene. Váltottunk valamennyi jordán dinárt is még, mert csak euró és dollár maradt nálunk. És nyilván mit csinál egy nő a piacon, ahol szembeömlik a töméntelen csillogó anyag, egyedülálló tradicionális holmi, pompás ékszerek...?:) Ó igen, vásárol! És Hansi alkudozó skilljének köszönhetően, nagyon olcsón vásárol! Úgy voltam vele, ha már a Holt-tengerről nem hoztam szuvenírt és megálltam, hogy bármiféle kozmetikumból bevásároljak, hát legalább a ruhának nem akartam ellenállni. Nagyon sok ruhadarabom külföldről van egyébként, (nem mindig tradicionális), de sznobság vagy nem, olyan boldogsággal tölt el, amikor nem jön velem szemben ugyanaz a Zara nadrág vagy H&M ruha, és egyedibb darabokat hordhatok magamon. Ezúttal egy elegánsabb alkalmi öltözék tartott velem. Íme :)

  Kezdtünk már elfáradni a sok császkálásban ezután az intenzív nap után, így vacsorázni indultunk. Megláttunk egy szimpatikus helyet, de még elcsábultunk egy kis török édességre, ami az egyik bódéban ékeskedett. Tudjátok, az a tipikus „na most ebbe jól beleharapok” féle. Kb 10 másodperc alatt folyt le a megvétel, a kérdés: „-Ez nem mogyoró, ugye?” „Nem, dió.”, és a beleharapás. És hopp már a számban is volt a guszta földimogyorós édesség, nekem, a mogyoróallergiásnak. :) Mindjárt folytatom, hogy mi történt ezután, csak hogy tisztázzuk ezt az egész allergén helyzetet, egy kicsit megállok. Mert sokan kérdeztétek, hogy de nem tudtam? Vagy nincs gyógyszerem? Ez az egész nálam nem volt sosem hivatalosan diagnosztizálva. Valamikor kisebb koromban éreztem egyfajta émelygést a gyomromban, amikor földimogyorót ettem, és aztán bármikor amikor elém került mogyoródarabkás vagy nugátkrémes étel, már a szagától is hányingerem volt. Így én onnantól kezdve, hogy nehogy nagyobb baj legyen, figyeltem rá, hogy ne egyek semmi mogyorósat és nem is kívántam. (És nem, dióra, mandulára, stb-re nem vagyok érzékeny, és nem, „nyomokban földimogyorót tartalmazhat” termékre sem vagyok érzékeny, és ne, ne kezd el nézni, hogy miben mi van, és ne mondogasd, hogy „inkább ne egyél a csokitortából”, mert arra sem vagyok érzékeny.) Aztán sok-sok év múlva, amikor már egyetemista voltam, egy pékségben véletlenül olyan péksütit adtak nekem, ami mogyorós volt, én direkt megkérdeztem, hogy az van-e benne, és azt mondták, nem. Elkezdtem jóízűen enni, nem is jött hirtelen a baj. Kb rá egy órára lettem nagyon rosszul. Fájt a hasam, hányingerem volt, el is ájultam és úgy éreztem, hogy ég a torkom és fulladozok. Az egyetemen voltam, és a barátnőm kihívta a mentőket. Mire bevittek a kórházba és sorra kerültem az ügyeleten, addigra elmúlt minden tünet, és nyilván nem tudták megállapítani, hogy mi bajom volt. Az orvos nyomkodta a hasamat, megkérdezte-hogy terhes vagyok-e, na és kb ennyi volt a vizsgálat. Úgyhogy ennél az esetnél is én magam azonosítottam be a problémát, hogy valószínűleg mogyorósat ehettem és az válthatta ki a szervezetemben ezt a reakciót. Azóta nem történt velem semmilyen incidens, és nem is gondoltam rá, hogy vennem kéne bármilyen adrenalin injekciót vagy gyógyszert, nem is tudtam, hogy egyáltalán van erre ilyesmi. Glutén- meg laktózérzékenyektől hallottam csak, hogy van valami tabletta, amit beszednek, ha rosszul lesznek. Itt most folytatnám a jordán sztorit, és majd kirajzolódik a „megoldás”.

Tehát. Megettem azt az egy falatot az édességből, és már egyből éreztem, hogy ajjajj. Ez bizony mogyoró. Mondtam Hansinak, hogy nem érzem túl jól magam, de hogy menjünk el abba a kajáldába, hátha csillapítja majd egy másik íz. Ekkor még csak a hasam fájdogált. Beültünk a helyre és fél óra múlva, amikor kihozták az ételt, már nagyon hányingerem volt, kimentem a mosdóba és hánytam. Innentől elszabadult a pokol, mert ahogy visszajött a torkomon a mogyoró, azonnal bedurrantotta, elkezdtem fulladni, nem tudtam nyelni, alig bírtam beszélni, fájt a nyelőcsövem, légcsövem, vagy tudom is én mim... már nem nagyon voltam beszámítható állapotban. Gyorsan visszamentünk a szállásra, gondoltam, ha nyugodtabb környezetben leszünk és lepihenek, akkor jobb lesz. Hát ugyanúgy öklendeztem és egyáltalán nem voltam jól, de talán egy picit enyhültek a tünetek. Viszont a torkomban rendesen úgy éreztem, mintha gombóc lenne, vagy valami kajamaradék fennakadt volna (nem volt egyébként semmi, csak a duzzanatot idegentest-érzetként éreztem). Mivel eléggé tartok az orvosi beavatkozásoktól, így minden orvoslátogatás előtt nálam egy valami az első. Illetve egy valaki: Dávid. Immáron dr. Márkus Dávid, OMSZ mentőorvos, SOS Elsősegély CEO, és ha ez nem lenne elég, még a sürgin is sürög. Tini korunkban ismertük meg egymást, és végigkövettem a pályafutását. Csodálatos és tiszteletreméltó, amit és ahogyan teszi. Én meg nagyon boldog vagyok, mert van egy személyes dokim, akihez minden nyűgömmel fordulhatok, és még az egyik legjobb barátomnak is tudhatom. Szóval írtam neki, ő meg kötelességét teljesítve, tőmondatokban beküldött szépen az ügyeletre, hogy esélyem se legyen magyarázni, miért nem kellene bemennem véleményem szerint. Szót fogadtam és este éjfél körül Hansival elandalogtunk a kórházba, ami történetesen az utcasarkon volt, 3 perc sétára tőlünk. Nem tudtam elképzelni, mi vár rám egy jordán ügyeleten, de legnagyobb meglepetésünkre csupa pozitív dolog! Felvázoltam az elmúlt órák történéseit, és nagyon kedvesen, segítőkészen álltak hozzám. Mindenki tudott angolul, és profi orvosi ellátást kaptam. Amíg itthon keresgetik a vénámat és szétszurkálják mindkét karom, mert „Önnek sötétebb a bőre”, addig itt elképesztő módon egyből találtak vénát, és mintha semmit nem csinált volna az ápoló, úgy szúrta bele a tűt. Kaptam egy injekciót az allergiás tünetek elmulasztására és egy infúziót, mert aznap nem sokat ettem. Mindez össz-vissz 1 óra leforgása alatt... nem reggel 7-kor távoztunk, és egy negatív szó sem jött ki a szájukon. Sőt, a végén már arról beszélgettünk, hogy hova menjünk másnap reggelizni. Leletet és számlát sem esett nehezükre kiadni, még ők kérdezték, hogy mire van szükségem a biztosításhoz. Az ellátás kb 18.000 Ft-ba került, amit majd itthon kiegyenlít a biztosító. Szerencsére az Erste dombornyomat kártyához jár automatikus utasbiztosítás, így bármi történik külföldön bárhol a világban, csak be kell jelenti 48 órán belül, és utólag le-emailezni, elküldeni a papírokat.

Elégedetten távoztunk a klinikáról, de baromira fáradtak voltunk már éjjel. Ilyen ez, ha úgy gondolja az ember, hogy még egy kórházba is ellátogat, nehogy kimaradjon valami a látnivalókból. :D Egy jó nagy alvás után másnap reggel úgy keltem, mintha mi se történt volna előző nap. Makk egészséges voltam. Volt is dolgunk bőven, mert egyetlen napunk maradt hátra, ezt Ammánra szántam. Számtalan látványosság várt ránk, de ezeknek is csak töredékét láttuk. Rohanni sem akartunk már annyira (nem is tudtunk volna az emelkedők miatt), ezért a nagyjából egymáshoz közel lévő helyekre mentünk el. A citadellával kezdtünk, ahonnan díszes panoráma tárult a városra, jól kivehető volt az amfiteátrum is, ahová azután sétáltunk le. Az is elképesztő monumentum volt, ekkorában még nem is voltam a római Colosseumot kivéve. Kisebb múzeumokba néztünk még be, később pedig visszamentünk a piacos utcákhoz, hogy beszerezzünk néhány ajándékot a családjainkak. Pofátlanul mertünk mindenből alkudni, és szerencsére nagyon sokat is engedtek az árakból. És láss csodát, ott is belebotlottunk magyarokba, de pont jól jött ki, mert megbeszéltük, hogy együtt kitaxizunk a reptérre, így négyünknek már nem volt drága, azonban jóval kényelmesebb volt, mint buszozni. Este 6-7 óra körül járt az idő, visszamentünk (loholtunk a dombon) a szállásra, felvettük a recepción a már összepakolt csomagjainkat és ismét lelépcsőztünk a találkozópontra. A gép csak este 11 után indult valamikor és éjjel 1-kor érkeztünk meg Budapestre.

  Ennyi fért bele 3 napba. Na intenzív volt? :) Szerintem nagyon élménydús utunk volt, és mindent kimaxoltunk, amit lehetett. A szervezett kirándulással egyértelműen többet láthattunk, és amint a beszámoló elején említettem, szerintem mindenképp megéri ilyen kevés napra egy strukturált, koordinált kirándulást választani. Ez a 2 nap a söfőrrel, a privát autóval, a benzinköltséggel, Petrával, sivatagi jeep-túrával és ottani szállással, ellátással, Aqabával, Vörös- és Holt-tengerrel, gyárlátogatással, visszaúttal együtt volt kb 90.000 Ft/fő. Ezen kívül a hajókázás volt pluszban 15 JOD és a holt-tengeri Holiday Inn resort az ebéddel 28 JOD. (Ezeket mind ki lehet hagyni, ha nem akar az ember ennyi mindent, de én akartam). Mentségemre szóljon, hogy repülőjegyet ellenben 8.000 Ft-ért (NYOLCEZER) találtam. :D Talán ezt elfelejtettem említeni.

Bárhogyan is... nekünk abszolút megérte, és életünk egyik legjobb utazása volt! 

  Minden úgy alakult, ahogy kellett – kivéve a mogyorós sztorit. De talán valamire az is kellett. Például, hogy legyen végre megoldása ennek az allergiának (ami egyébként egyfajta epilepsziás roham és nagyon veszélyes tud lenni, akár bele is lehet halni). Dáviddal másnap összeültünk egy „orvosi konzultációra”, és felírt nekem receptre egy oldatos injekciót, amit ezentúl mindig magamnál tarthatok és elkerülhetem vele az életveszélyt. Örök hála érted és köszönöm, hogy mindig számíthatok rád! :)

És Hansi, köszönöm, hogy az útitársam voltál, és hogy én az útitársad lehettem. Örök emlék marad, amit sosem felejtek el!