Sziasztok!

A legrosszabb hírrel kezdem, ami csak történhetett eddig velünk, mióta itt vagyok. A héten betörtek hozzánk, természetesen otthon voltam. A bejárónővel, Marlene-vel. Az utcán lévő zajongások szinte már fel sem tűntek nekem, de amikor hangosabban hallottam a megszokottnál, akkor már felfigyeltem. Úgy hallottam, mintha a házban kiabálnának. Így is volt. 3 egyetemista fiú és 2 katona. A katonák kényszerítették Marlene-t, hogy adjon nekik pénzt, és élelmiszereket, különben lelövik a srácokat. Én persze nem voltam hülye, bezártam a szobám ajtaját és oda nem tudtak bejutni. Az emeleten csak néhány pillanatig voltak, mert aztán szerencsére megérkezett az anyukám(mami) és az élettársa, az egyetemisták el tudtak szabadulni, a katonák pedig végül mindent feldúlva elmentek. Nagyon megijedtem, csak imádkoztam a szobámban, és igyekeztem hangtalan maradni. De most kedves olvasó, amint a szemed ezen a soron jár, szépen ráébresztelek arra, hogy mindaz, amit eddig leírtam nem igaz, csak kamu, megtréfáltalak, hiszen április elseje van, nem hagyhattam ki. Bocsánat, ha nagyon rátok ijesztettem, de hát muszáj volt hihető sztorit kitalálnom. :D Ne aggódjatok, mióta megépült a ház, még nem történt benne betörés, hiszen nagyon komoly biztonsági eszközökkel van itt felszerelve minden épület. Nekem meg semmi bajom, kb 2 hete nagyon nyugis a város, és iskolába is járok rendesen. (Már amennyire itt lehet) Na de most már amit írok, az tényleg őszinte és igaz lesz.

Az egyik osztálytársam terhes. És ez most tényleg nem tréfa!! Miért mondom ezt el? Azért, mert meglepő, hogy ez itt 17-18 éves korban NORMÁLIS. Bár szegény lány annak ellenére, hogy büszkén vállalja, hogy babát vár, nem igazán látszik boldognak. Sőt, inkább kedvetlen és rossz szájízzel van mások felé. Mint egy-két osztálytársam, akik először aranyosnak tűntek, és körberajongtak, mint új lányt, de igazából mostanra már hozzám sem szólnak, vagy csak alig. Itt úgy nevezném őket, hogy 'sifrinas' vagy 'mala sangres'. Azaz beképzelt kis ribik és flegmák, akik jobbnak, többnek gondolják magukat. De a legtöbben ismertek, és tudjátok, hogy nem vagyok introvertált típus, könnyen barátkozom, feltalálom magam. Szóval új barátokra tettem szert az osztályban, velük jól elvagyok és elég sokat beszélgetünk. Azaz, nekik be nem áll a szájuk. Így hál' Istennek nem fáradnak el abban, hogy elmagyarázzák nekem még a bagatell dolgokat is, hogy megértsem. Furcsa, az elején pont róluk hittem azt, hogy nagyon fent hordják az orrukat. Kellemes csalódás ért. Viszont sajnálatos módon, a politikai helyzet miatt jobb megválogatnom, kivel barátkozok. Mivel ez egy magániskola, nem ritkán előfordul, hogy tehetős, chavista kormány-hívő szülőnek a gyereke jár ide. Őket kiközösítik és nem szívesen keresik a társaságukat. Nahát itt a válasz arra, hogy miért nem szólnak már hozzám a "régi barátaim": sikerült betalálnom a chavista gyerekeket...

A suliban az angolban sikerélményem van. Itt király vagyok! :D Az osztálytársaim mindig elkérik a füzetemet angolórán, és kérdezgetnek, hogy mi hogy van. De hát nem csodálom. Legutóbb ez volt egy beszélgetésem az alsós angoltanárral:

T: -Az angol nyelv nagyon könnyű, csak három igeidő van.

 Én: -Óh, valóban? 'Have you been to Europe?'

 T: -'Yes, i did go to....'

Ahhaaa, így már értem a három igeidőt! :D Csak azt nem, hogy miért mondta, még ezt is rosszul. :( Mondhatnám is neki, mint a vicces Open English műsorban és videókban, hogy: Que mal inglééés!!!! Apropó, megtaláltam youtube-on azt, amelyikről beszéltem (komman máméj, áj donsz szink szon..) Muszáj megnézzétek!! https://www.youtube.com/watch?v=N67wFdT3vc4 . Az 5 évesektől kezdve a legidősebb ember is ismeri itt. Múltkor a rádióban is ezzel szórakozott a bemondó!:D

Amúgy néha nem tudom megkülönböztetni a tanórát a szünettől. A viselkedésükből kifolyólag. Van hogy azzal szórakoznak, hogy a táskáikat dobálják nagy erővel a terem egyik végéből a másikba, persze egymásra. A fiúk meg néha szétverik egymást.."játszásiból". Jó, mi? Nagyon furák. Csak dolgozat írás közben van rend. A tanár-diák kapcsolat nagyon közvetlen. Alapból ugye tegező viszonyban állnak egymással, de már annyira lazán, hogy a diákok frankón ilyen "mizujs?"-okat tolnak a tanároknak, simogatják, ölelgetik őket, néha üdvözlésként puszit adnak nekik, a terhes tanárnőnek simogatják a hasát. Ha akarnak valamit, és a tanár éppen nem figyel rájuk, akkor veregetik a vállát, ráncigálják a karját, ha meg valami nem tetszik nekik, akkor nyávognak, vagy veszekednek a tanárral. :D Őszintén szólva a suliban nem igazán tanulok. Angolórán vagyok csak aktív, meg matekon is leírom a feladatokat. A többi órán csak diktálás van, de annyira még nem értem a spanyolt, hogy le tudjam írni, főleg olyan gyorsan. Szóval vagy előveszem a szeretett magyar történelem könyvemet, vagy írom a beszámolóm (ezt).

Egyébként meg annyira jó, hogy nem hajtják szét a diákokat! :( Hogy tényleg lehet életük a suli mellett, és nem kell állandó görcsben lenniük a mindennapos kemény tanulástól és a nehéz dogáktól. Ettől függetlenül ők is tanulnak persze, ráadásul itt mindenki megy egyetemre kivétel nélkül. Nincsenek ilyen OKJ-s sulik, max. nyelvtanfolyamok. De a legnagyobb lehetőséget mindenki az egyetemben látja. Számos közülük állami, de vannak magán egyetemek is, viszont azok sem horribilis összegűek, megfizethetőek. Tanulmányaik elvégzése után pedig szinte mindenki talál munkát. Sokan mennek jogásznak, orvosnak, pszichológusnak, vagy valamilyen nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó helyre.

Nekem a nyelv ismét csak egyre jobban megy, de sajnos azt még mindig jóval kevésbé értem, amikor egymás között beszélgetnek az emberek, nagyon hadarnak. De ha hozzám beszélnek, nagyjából megértem, és én is tudok már a kis magam szintjén egyszerű párbeszédet folytatni velük. Annak meg külön örülök, hogy a carorai és a megyei szó-beszéd és szleng is ragad rám. Klassz! Hétvégente társalgok és tanulok a legtöbbet szerintem, amikor hazajönnek a bátyáim és a barátaink az egyetemről. Találkozunk esténként és mindenki kedvesen szót ejt velem, sokat vagyunk együtt olyankor. Rengeteg új szót, kifejezést tanulok, és egyre jobban értem, amit mondanak. (Egyébként aki nem tudná, Magyarországon egyáltalán nem tanultam spanyolt). Akik néha segítenek angolul elmagyarázni a dolgokat, ha nem értek valamit az az egyik bátyám, Tabaré és a svájci cserediák, Svea -akit áthelyeztek Mexikóba a fennálló, veszélyes helyzet miatt. Viszont mivel Svea anyanyelve német, Taba pedig Németországban volt cserediák, az jobban megy nekik és tudják, hogy nekem is megvannak a német alapjaim, ezért van, hogy németül kezdenek el magyarázni valamit. :D Legutóbb például így:

-Sveaa, cuando puedo usar "ya"? No entiendo.. (Sveaa, mikor tudom használni azt, hogy "ya"? Nem értem..)

-"Ya" en aleman es "schon": hast du die hausaufgaben SCHON gemacht? Ya hiciste las tareas? ("Ya" németül "már": Megcsináltad már a házi feladatot?)

De amúgy meg ezen kívül nagyon sok mindenre használják ezt a szót....mint időközben rájöttem.

Tabaré meg néha belefűz 1-1 német szót a mondataiba. Vagy ha nem jut eszébe egy szó angolul, először elmondja spanyolul, aztán németül, utána meg általában rájövök. És megkérdezi, hogy hogy van magyarul, én meg elmondom még angolul is. Vagy nagyon-nagyon ritkán, ha tudom franciául, akkor még úgy is. :) Szuper, nem? (Supernem haha.. szeretem a zenéjüket). És imádom a nyelveket! Igen, még a magyart is. Jó kis szóvicceket lehet vele kreálni! És az is mókás, hogy a "kérek" "kerek" "kerék" szavakkal jól össze lehet zavarni a Magyarországon élő cserediákokat. Terai is nagyokat nézett, főleg, hogy náluk az "e" betűt "é"-nek ejtik. :D (Ez pedig egy iszonyat jó vers Faludy Györgytől; Óda a magyar nyelvhez. http://www.forrasfolyoirat.hu/0107/faludy.html . Tessék elolvasni, aki magyarnak érzi magát, amúgy is kell a művelődés! :) )

Sajnos sokszor még mindig beleesek abba a hibába, hogy időre elkészülök. :( :D Itt, ha azt mondják, hogy MOST indulunk, siessek, szedjem össze magam, akkor minimum 30-40 perc múlva indulunk csak. Ha mondjuk azt mondják, hogy este 9-kor megyünk valahova, vagy csak átjönnek hozzánk ebben az időben, akkor 10, fél 11 körül talán már történik valami. Szóval, ha szólnak nekem, akkor még nyugodtan heverészhetek, és elég abban az időpontban elkezdenem készülődni, ami meg lett beszélve. Nyugodtan figyelmen kívül hagyhatom a "Ya" , "En un rato" , "Ahorita" kijelentéseket...

És így a beszámolóm végére pedig 1-2 általános dolog, érdekesség:

• Minden nap minden egyes TV adón és rádió csatornán lejátsszák a himnuszt reggel 6-kor és éjfélkor. 
• Mivel most volt óraátállítás Magyarországon, így már 6 és fél óra az időeltolódás. 
• Hétvégén esténként egy buliba menet az átlag fő egy autóban kb 7-8 ember. 
• A magyarok tanulhatnának a dél-amerikaiaktól, hogy hogy is kell igazán mosolyogni. Itt kivétel nélkül mindenki ötcsillagos fogsorral mosolyog!! A felnőttek is! Nem egyeztetik össze azzal, hogy mi folyik az országban, pedig igen szomorú a helyzet. 
• Amikor tesi óra van a suliban, akkor egész nap a sport egyenruhában kell lenni (fehér póló, sötétkék hosszú melegítőalsó, edzőcipő). Nekem ez nagyon furcsa. Már az is, hogy úgy kell elindulni reggel suliba. 
• Carora, a picike kis városkám, amiben nincs semmi, 200 000 fős. A mellettünk lévő 2 milliós Barquisimeto külvárosában pedig kb 5x5 méteres kis putri házak vannak a hegyek oldalában, ahonnan teljes kilátás tárul a belvárosra, mondhatnám "metropoliszra". Hihetetlen látkép és az országban uralkodó hatalmas kontraszt a szegény és gazdag réteg között.
• Az országutak mentén mezők és szántók helyett, szavanna, hegyek, és kaktuszbokrok találhatók. 
• Sokaknak a szüleik vagy nagyszüleik eredeti származása spanyol, portugál vagy olasz. 
• A diákok csak ceruzával írnak, a dolgozatokat is. (Nálunk már kiradírozta volna a tanár, mint egyszer Fodor Patrik mókás fiúnk közgazdaságtan dogáját a tanárnő :D) 
• Egy pohár víz drágább, mint egy liter benzin. Szerintem soha nem fogok hozzászokni, és mindig ámulással fog eltölteni az, hogy átlagosan egy tankolásunk 4-6 BsF = 12-18 Ft. 
• Van, hogy elmegy az áram hosszú órákra, vagy a víz fél napokra az egész városban vagy a megyében. És nincs biztosíték, amit vissza lehet kapcsolni. Csak a kórházakban van valami generátor. Így marad a meghitt gyertyafény, a Se fue la luz című dal, az ingyen-szauna, a tej, és a parfüm-fürdő.

Köszönöm, hogy elolvastátok a kis irományom! Remélem nem gond, hogy a venezuelai életen kívül belevittem néhány saját magammal kapcsolatos gondolatot.

Valamint bocsi még egyszer a rossz tréfáért...! Remélem azért vidáman telt el ez a napotok, és mások is megvicceltek benneteket.. talán jobb humorral.

Puszilok mindenkit! :*