Avagy azok a dolgok, amiket csak akkor tapasztalhat meg az ember, ha huzamosabb ideig külföldön tartózkodik. S ekkor már nem csak azt tudja az adott országról, amit mindenki lát a felszínen, vagy mondhatnám a jéghegy csúcsán; földrajzi elhelyezkedés, nevezetességek, nyelv, gasztronómia, hanem a jégjegy alja is tudatosul már.

Ez az egyik dolog, amit a legjobban szeretek az egész itt létemben; minél mélyebben látok bele a dolgokba, hogy a venézek mit miért csinálnak, miért pont úgy csinálják, hogyan reagálnak dolgokra, számukra mi a nagyobb érték, mit tartanak fontosabbnak, amit mi mondjuk nem annyira, mi az elfogadott viselkedés, stb. Amikor volt cserediákom, Terai itt volt egy évig, furcsáltunk néhány dolgot, és sok volt bennünk a "Miért?" kérdés. Megesett, hogy valamiért mérgesek voltunk, vagy nehezteltünk rá, mert nem tudtuk, miért csinálja.

Egy-két példát fogok most felvetni a magyar mentalitással szemben. Néhány dolog ámulatos!

 Terai nagyon sok mindennel nem törődött. Náluk az, hogy rezsi, szerintem csak az idegen szavak szótárában létezik. Mivel Venezuelában fillérekért van a víz, az áram, így Tera a villanyokat mindenhol égve hagyta egész nap. Előszeretettel folyatta órákig, naponta többször is a vizet. Volt, hogy napi kétszer-háromszor is fürdött. Azt követően pedig rengeteget és hosszú ideig szárította a haját.Nagyon sokat foglalkozott a hajával és a kinézetével. Itt az összes lány egész nap a gyönyörű frizuráját igazgatja, simogatja. Minden nő, akár fiatal, vagy idősebb, felnőtt vagy nagymama, teljes mértékben ad magára. A nők szeretnek NŐK lenni, és mindenki tud magassarkúban járni.

A tisztasággal és a renddel sem törődnek igazán. Terainak eszébe sem jutott egyszer sem megkérdeznie, hogy le kell-e vennie a cipőjét a házunkban. Sőt, a szobájában tartotta az összes cipőjét. Még jó, hogy nem az a típusú család vagyunk, ahol le kell venni a cipőt a házban. De én itt, amikor mentünk vendégségbe és le akartam volna venni, elég furcsán néztek rám. Sehol nem veszik le, ez normális dolog. Nem egy Japán, igaz @Balázs Beregszászi ? :) Csak hogy az olvasóim is értsék, bemásolok egy részletet a te beszámolódból: "Az iskolában négy cipőt hordasz: a kinti cipőt, a benti cipőt, a kinti tornacipőt és a benti tornacipőt. És például a tornaterembe belépés előtt le kell venni a benti cipőt is, tehát zokniban lehet csak bent lenni." "A tanítás általában 4 óra körül ér véget, akkor közös osztályterem- és folyosótakarítás (mert Japánban a tisztaság nagyon fontos!)". Hát itt ez soha nem fog előfordulni :D És igen, a rendrakással is gondjaik vannak... Bár Terát megértem, hogy miért is, ugye van bejárónő az itteni házban. Meg is látszott ez nővérem szobájában, amiben lakott nálunk egy évig. Egy biztos: alapos nagytakarítást végeztem, miután visszautazott. :)

 Terai azt mondta, mielőtt Magyarországra jött, előtte már egy évvel befejezte a középsulit és az idő alatt csak az ide útját szervezte. Hát erre nagyot néztünk, és nem igazán hittük el. De itt az ügyintézés egy ilyen csereúthoz tényleg beletelhet egy évbe. Kezdve az útlevéltől, melynek intézése hosszú hónapokba telik, ezért sem utaznak az emberek igazán, ha nincs útlevelük. De ha lenne sem biztos, hogy tudnának. Ugyanis ahhoz dollar vagy euro szükséges, de a kormány nem engedélyezi, hogy váltsanak. Pénzváltó nincs, itteni pénznemet (bolivares) pedig nem váltanak át más országban. A legjobb venéz barátom, Marconi végül nem tudott elmenni Írországba, mert kellett írnia egy nyilatkozatot arról, hogy miért van szüksége sok euróra, miért akar váltani annyit, de a papírja benyújtása után nem kapott semmilyen visszajelzést időre, euro nélkül meg nem tudott elutazni (a pénzküldés még bonyolultabb, mi is megszenvedtünk ezzel Terai-al, amikor nálunk volt). Szóval Marconi gépe áprilisban indult volna, már a repülőjegye is megvolt, de sajnos nem tudta ott elkezdeni tanulmányait, ez a lehetősége elúszott. :(Valamint az ügyintézéshez elengedhetetlen a sok utazás országon belül, a fővárosba, vagy más nagyobb városokba. Mivel nem 100-200 km-re vannak egymástól a települések, ezért még ez is rengeteg időt igényel.

Nekem hatalmas szerencsém volt, és Istené a köszönet, hogy végül minden időre klappolt a kiutazás előtt, mert nekem sem ment minden simán, voltak izgalmak és rizikós pillanatok. A helyzet a következő volt: Ahhoz, hogy megkapjam a vízumot, a repülőjegy másolatát is kellett vinnem a nagykövetségre, de nyilván addig nem foglaltuk le, amíg a többi papír nincs meg, és volt, ami Venezuelából jött (és késett), de a nagykövetségre időpontra kellett menni Pestre a vízumért, és persze ennek megfelelően kellett kiválasztanunk a kiutazás napját. Ennek ellenére nem aggódtam azon, hogy egy dolog is elcsúszik, mert attól a pillanattól kezdve, hogy apukám rábólintott az útra, biztos voltam benne, hogy Istentől kaptam ezt a lehetőséget, pont ezért segíteni is fog minden dolog elintézésében.

Abban az évben, amikor Tera nálunk volt, úgy gondolom, hogy mind a 6 cserediák pontosan olyan családba került Csabán, amelyikbe beleillett, ahova mennie kellett. Másképp nem is történhetett volna. Szerintem Terainak nagy szerencséje volt velünk olyan szempontból is, hogy elég nagy szabadságot hagytunk neki, amire egy venéznek feltétlen szüksége van. Őszintén szólva jó pár szabályt engedélyeztünk neki, amit az AFS Cserediákporogram szerint nem lehetett volna. Amíg más fogadószülők be is tartották, és a cserediákjaik háborogtak is érte, Terai nyugodtan elvolt, sőt még én éreztem rosszul magam, ha valamit a szabályok szerint akartam, hogy csinálja. (Persze, aki cserediákot akar fogadni nem ez az elsődleges cél, ez ROSSZ! :D szabályszegéssel bizony el lehet kapatni őket). Viszont a téli időszakban pedig egy meleg éghajlatról jött emberre sokkal inkább oda kell figyelni és a kedvében járni, mert depressziósak lehetnek a téltől, a hidegtől, a sötéttől. :(

Párkapcsolatok és udvarlás Venezuelában. Látványos flörtölést még nem vettem észre. Néha alig tudom, hogy kik vannak együtt egy társaságban. Nem csókolóznak, ahol csak lehetőségük akad, suliban, utcán, társaságban-áá főleg nem! Talán megfogják egymás kezét, vagy adnak egy puszit a másiknak. Viszont, hogy finoman fejezzem ki magam, a védekezés nem az erősségük. Szolidan éldegélnek a párok, de a gyerek valahogy mindig összejön. Elég sűrűn, elég fiatalon. Ráadásul az a férfi, vagy inkább fiú nagy kincs, aki kitart a barátnője mellett még utána is, miután teherbe ejtette.

Fontos értéknek tartják a katolikus vallásukat, a barátokat, a bulit, a lányok a női mivoltjukat, az országuk sorsát (azaz JÖVŐJÉT és nem a múltját...)- mindenki azt várja, hogy egy gyönyörű virágzó ország legyen, mint a többi modern metropolisz, emellett a szülők a gyerekeiket minden helyzetben előtérbe helyezik-amit csak tudnak, mindent megadnak nekik.

Kevésbé értékesnek tartják: az ajándékozást, a valahova időben érkezést, a szavuk betartását, a vendégséget, az előre tervezést, figyelmességet a másik iránt, a közös étkezést, valamint a szavak súlya is különböző.

Ehhez kapcsolódóan egy magyar-venéz házaspár cikkjéből másolnék ki 1-2 sort. (A magyar nő önkéntesként volt Venezuelában, a férj pedig kiköltözött hozzá Magyarországra.)

Venéz férj:

"Az európaiak sokszor túl komolyan veszik a dolgokat" – mondja Joel. "Mi tervek nélkül élünk, napról napra. Egy problémát akkor oldunk meg, ha az ott van az orrunk előtt. Nyomás alatt dolgozunk, így pedig a sikerélmény is nagyobb. Európában ezzel szemben az emberek olyan problémák megoldására is felkészülnek, amelyek végül be sem következnek."

Magyar feleség:

"Egyáltalán nem lehet benne biztos az ember, hogy ha valaki valamit mond, az úgy is lesz. "Ha megbeszéltem valakivel egy időpontot, nem tudtam, hogy tényleg ott lesz-e.” Pont ezért lett lazább. „Sokkal nyugodtabb lettem ebben a kapcsolatban, amikor visszajöttem Venezuelából, szó szerint mindenhonnan késtem legalább fél órát. Pedig előtte teljesen normális voltam."

Nagyon jót mosolyogtam ezeken, amikor olvastam, hiszen pontosan ugyanezt látom, érzékelem!!! :D :) Előre elnézést kérek, ha késni fogok valahonnan, amikor hazamegyek. :D A teljes cikket itt találjátok meg:

http://hvg.hu/plazs/20140402_vegyes_parok_budapesten

Nekem nagyon tetszett, érdekes!

Jó látni és tapasztalni, hogy itt mindenki szereti Venezuelát. Aki kimegy külföldre, az is visszajön (jó, kivéve a fenti esetben, ha valaki a szerelméhez költözik el egy életre:') ). Jól érzik magukat, a kis megszokott, veszélyes, laza, életvidám országukban. De nem utolsó sorban (alulról a 10. sorban) az összes venezuelai, amikor külföldre utazik mégis a biztonságot értékeli a legjobban.

Körülbelül ennyit gondoltam megosztani veletek. Remélem érdekes volt, és még ha nem is éltek itt, ezek alapján mégis többet tudtok ti is az itteni mentalitásról, és talán közelebb tudtalak vinni benneteket ehhez az országhoz. Ha most valaki kiutazna ide, vagy egy másik dél-amerikai országba, csak annyit mondanék neki: Sodródj, és ne problémázz! :)

Besos y un abrazo para todos! <3