Sziasztok!

Szomorúan, de mégis örömmel jelentem be, hogy pontosan 1 hónap múlva indulok haza. :(: De addig is lássuk, mi történt velem az elmúlt hetekben.

Szinte hétről hétre mindig egy kicsit többet, újabb dolgokat tudok meg az országról. Múltkor hosszasan beszélgettünk Moacirral, az egyik bátyámmal a kormányról, az itteni "szocializmusról", ami inkább egy diktatúra, csak kifelé mutatnak boldog szocializmust. A következőket mondta: Venezuela egy virágzó ország volt még Chávez elnök 'hatalomra kerülése' előtt. De a helyzet csak borzasztóbb lett Maduroval. A lakosság 70%-a, aki a szegény réteg, nem foglalkozik igazán továbbtanulással. (Főleg azért nem, mert ha még állami is az egyetem, a lakhatást, az utazást, a kaját nem tudják finanszírozni). Így persze a választásokkor gondolkodás nélkül arra szavaznak, aki úgymond pénzjutalommal, segéllyel "ajándékozza" őket. (A segély 2.000 Ft havonta).

Az állami kórházakban nincs komoly ellátás. Ha eltört a kezed, akkor elmehetsz egy privát klinikára, amit ha szegény vagy persze nem tudsz megfizetni, vagy pedig várhatsz 2-3 hónapot, hogy egyáltalán fogadjon a publikus kórház ilyen esettel. De akkor nincs garantálva, hogy helyrehozzák.

Már nemcsak az elektronikai cikkekből, hanem autókból sincsen import. Az itteni családomnak már 7 éve ugyanaz a terepjárójuk van és nem tudják lecserélni, vagy még egyet venni, mert semmilyen kocsi nem kapható Venezuelában. Más országból pedig nem tudnak hozni, mert dollár nélkül nem tudnak kimenni. Valamint 4 hónap után végre sikerült megjavíttatni a mikrónkat... Tettem ki egy képet, hogyan is néz ki most pontosan egy áruház elektronikai részlege. Érdekes.... az ember hirtelen azt sem tudná mit vásároljon meg benne először...! :)

A felső oktatás nem a legmagasabb szinten megy, így minden egyetemista könnyen lediplomázik. (Hihetetlen, eddig ha megkérdeztem valakit, hogy nehezek-e a vizsgái, a vizsgaidőszak, mindenki csak rázta a fejét, hogy nem nem az). Szegény osztálytársaim még azt sem tudják mi az, hogy sinus, cosinus... ilyen tudástól fosztják meg őket. :( :D Viszont -ahogyan ezt Magyarországon is tapasztalhatjuk- egyre kevesebb a munkalehetőség itt is. A különbség csak az, hogy sok magyar ki tud menni külföldre, akár a közelbe, Ausztriába, Németországba, Angliába. De a venézek még a környező országokba sem tudnak átmenni, hiszen a fizetőeszközük nem konvertibilis, nem váltják át sehol. A kormány meg főleg nem ad dollárt. Hát... hogy egy utcán lévő, falra festett graffiti szavaival éljek: "Feliz Chavidad!" ...

De nem csak hallomásokból gazdagodok új dolgokkal. Múlt héten elég izgalmas szituációnak lehettem szemtanúja. Az április elsejei kamu sztorira hagyatkozva letisztázom, hogy ez NEM kitalált történet és NEM vicc, TÉNYLEG megtörtént! Tehát valamelyik este elmentünk enni egy kiülős kajáldába az egyik bátyámmal és két barátunkkal. Étkezés közben a bátyám viszont elment, hogy felvegye az anyukámat a munkából. Mondta, hogy hazaviszi és jön is vissza. Mi hárman pedig folytattuk békésen az evést. Aztán egyszer csak hirtelen befékezett egy motoros oda az asztalokhoz, és rá egyből 2 rendőr ott termett, és fegyvert fogtak rá. Abban a pillanatban felugrott mindenki és mondhatni menekültünk, kiürült az egész hely, a szülők is fogták a gyerekeiket és futottak el. Ezzel egy időben, pont a tökéletes percben érkezett vissza a bátyám, jött az autóval az úton és mondta nekünk, hogy "Gyorsan gyorsan szálljatok be!!" Nyomta a gázt, amikor még be sem csuktuk az ajtót és nagyon gyorsan eltepertünk. Wááá tiszta filmes volt!! De iszonyat gyorsan történt minden, én kb sokkot kaptam.. A két barátunk pedig mondogatta az autóban, hogy "Aaa mekkora király volt, milyen izgalmas" stb... :| ööö ok. Már egy pillanatig majdnem elfelejtettem, hogy Venezuelában vagyok... :D Amúgy a motoros elvileg valamit kifosztott meg pénzt lopott, a rendőrök pedig követték.

Most pedig egy kicsit a suliról, összevetve az itteni helyzettel...

Sokat gondolkoztam, hogy megosszam-e, amit most írni fogok. Szíven is ütött a dolog, de ha esetleg bárki fiatal fontolgatja, hogy Venezuelában tanuljon egy kis időt, akkor ezt nem árt tudnia, nehogy rosszul érezze magát az osztályban. Szóval valamelyik korábbi jegyzetemben írtam, hogy már nem túl sok lány beszélget velem az osztályból, akik az elején igen. De nem azért, mert nem kedvelnek. A barátnőmet nem kedvelik. Ugye elkezdtem barátkozni más lányokkal, és a akivel jobban összebarátkoztam, neki az apukája egy chavista. Chavistas= Hugo Chávez és Nicolás Maduro (mostani elnök) emberei, vagyis akik olyan pártiak. Szóval amikor voltak a zavargások, a suliban a többiek kimentek tüntetni, és a barátnőm meg felhívta az apukáját, hogy mi történik. Ő pedig odament rendezkedni és leállítani a protestálást, valamint szavalni, hogy a kormány jó, meg igazságos, stb... És ezért nem barátkoznak ezzel a lánnyal. Kb 2-3 barátnője van még, és mivel én is valahogy hozzájuk csapódtam, így nem nagyon beszélgetnek velem sem. :( De mostanra már változtattam ezen. :) Ezt a szituációt egyébként az egész város tudja. Hát elég rosszul érintett. Amíg otthon a suliban, meg a közösségi helyeken nem preferálják, hogy politikáról beszéljenek, itt pont emiatt vannak megkülönböztetések.

Általánosságban...

Azt szerintem még nem mondtam, hogy a suliban az általános iskola évei 6, a középiskolás évek pedig 5. De mivel ez gimi, így ugye együtt járnak ide összesen 11 évet. És azt sem említettem, hogy az összes dolgozat maximum 20 pontos. A pont pedig azonos a jeggyel. Aki 10 pont alatt (Magyarországon mondjuk hármasnál rosszabban) teljesíti a dogákat, az rossz tanulónak számít.

Az egész országban minden ötödévesnek közmunkát kell végeznie. 3 helyen van lehetőségük ezt megtenni: kórházban, egy másik iskolában, amit renoválnak, vagy fogyatékos gyermekotthonban.

Szeretem, hogy itt mindenki tud táncolni. Fiúk, lányok egyaránt. Ami a legnépszerűbb itt az a reggaeton és a merengue, majd a salsa és egy kicsi bachata. Sajnos csak az alaplépéseket táncolják, viszont a csípőmozgás-rázás megvan mindenkinél. Legnagyobb bánatomra kubai salsázni nem tudnak. :( A fiatalok egyébként ahol csak kedvük tartja, elkezdenek táncolni. Például a suliban is -bár nincs zene- a fiúk néha elkapnak egy-egy lányt és táncolnak. Hát ez hiányozni fog nekem otthon. Már csak az kéne, hogy legyen itt is sulirádió, huuu biztos egész nap táncolnának! :) Néha még énekelni is elkezdenek az óra közepén.

Akár a suliban, családban, barátok között, mindenhol segítőkészek a férfiak! Ha egy lánynak szüksége van valamire, vagy megkér egy fiút, hogy segítsen neki, ő/ők azonnal a rendelkezésükre állnak. (Persze nem ugráltatásról beszélek). És nem azért, mert nincs tekintélyük, vagy úgymond "papucs" az illető, hanem itt ez a normál. Tisztelik a nőket, és szívesen segítenek nekik bármiben. Egyszer sem hallottam még egy férfi szájából sem, hogy "nem segítek" vagy "csináld meg magad". Még azt sem, hogy "majd később..."! Pont ezért nézek fel rájuk. Példaértékű. Úgyhogy higgyétek el srácok, nem a büszkeségetek a legnagyobb kincsetek, s nem azért fognak titeket tisztelni a nők. A bátyáim még a legszebb álmukból is képesek felkelni, ha segítségre van szükség! :)

Ha már bátyák, akkor család. Amikor legutóbb voltunk a tengerparton, jött velünk 2 kis unokahúgunk. Imádni valóak! :') 6-8 évesek. Hihetetlen, a 3 nap alatt szinte többet tanultam tőlük, mint a suliban egy hét alatt. Addig magyaráztak valamit, amíg meg nem értettem! Főleg, amikor kitaláltak velem valami merényletet 'játszásiból' a bátyáim ellen, és csak hogy sikerüljön nekik véghez vinni, mindent megtettek az ügy érdekében. :D Persze ez fordítva is igaz, azért sem ártott minél jobban megértenem őket, hogy a kis csínytevéseiket ellenem én is kijátszhassam. :P

Vééégre találkoztam a negyedik tesómmal, akit ezelőtt még sosem láttam! :) Ő a másik nővérem, Danae, 21 éves. Eddig Caracasban tanult, 3 hónapja pedig Miami-ban él a barátjával. Ugyanakkor végül Terait is láttam, nagyon kevésszer jön haza, kb 1 hónapja volt itthon legutóbb. (Ja írtam, hogy jön velünk a tengerre. Nem, nem jött. Tudjátok az 50-50%...) Szóval elkezdett dolgozni a francia kurzusa mellett, így már nincs sok szabadideje. Ezért azt hittem, amikor hazajön, akkor is alig fogunk beszélgetni, mert fáradt lesz. De nem így volt, kellemes csalódás ért. Egy szuper beszélgetést folytattunk egymás életéről, hogy ő hogy élte meg az évét Magyarországon, én meg most itt. Sok mindent megbeszéltünk őszintén, a suliról, a családról, a barátokról, valamint a jövőben való terveinkről. Megjegyezném mindezt spanyolul, amiben az volt a leghihetetlenebb, hogy mindent értettem, amit mondott. Ez volt az, amiből éreztem, hogy igen, mégiscsak tesók voltunk egy évig, még ha voltak is nézeteltéréseink, és még ha itt nem is találkozunk valami sokat. Ő ért meg a legjobban, és ő tudja pontosan, hogyan beszéljen velem.

Végezetül egy kisebb bizonysággal zárom a beszámolóm. Amikor lefoglaltuk a repülőjegyet, próbáltam olyat keresni, hogy Lufthansa légitársasággal utazzak. Hiszen az már bevált, nagyon jó és precíz ellátás van rajta, hát nem hiába...németek! De sajnos sehogy sem találtam megfelelőt, mert vagy jóval drágább volt a többinél, vagy 2 átszállásos, 30 órás utazást kellett volna végigszenvednem. Így egy AirFrance járatot találtam. Amikor felszálltam a nagy gépre, kicsit hőbörögtem is, hogy hát igen, látszik, hogy nem németek, és a szolgáltatások, a kaja, meg a kiszolgálás sem volt a legjobb. DE! A múltkor megkérdezte az itteni anyukám, hogy melyik légitársasággal utazok haza? Ugyanis a Lufthansa és Alitalia járatok már egyáltalán nem járnak Venezuelába a fennálló helyzet miatt. Hm... így már értettem, hogy nem véletlenül alakult úgy a repjegy foglalás az utam előtt. Szóval Isten gondoskodott arról, hogy biztosan visszatérjek közétek június 30-án. :)

Dios los bendiga a todos! Puszi!! Vágyom már haza, de itt is szívesen maradnék még!! Megpróbálom teljesen kihasználni a hátralévő időt, veletek pedig majd bepótolni, az elmaradottakat. :)