MÁLTA

  Na ez egy tök jó sztori volt! Képzeljétek el, hogy jutottam oda! Ez az utazás több mint egy éve volt már, 2019 májusában. Előtte pár hónappal kaptam facebook-on egy üzenetet egy számomra ismeretlen lánytól, Fábián Zsuzsitól, aki belefutott a blogomba, és egy unalmas munkanapján néhány óra alatt az EGÉSZET kiolvasta. Na most, ez nem csupán azért nagy szám, mert ilyen gyorsan tud olvasni, hanem azért is, mert aki beletekint a 2013 óta írt bejegyzéseimbe, igazán sok mindent megtudhat rólam. Nemcsak a kalandjaimról, de a személyiségemről, fejlődésemről, érdeklődésemről. Így igazából az ismerkedés részt az én oldalamról le is tudtuk. :D Zsuzsi kedves üzenete pedig arról szólt, hogy mennyire örül annak, hogy a kis írásaim feltöltődést nyújtottak neki, illetve engem pedig egy nagyon pozitív visszajelzéssel ajándékozott meg. Levele végén a következő mondat állt: „Minden jót kívánok neked az életben, és ha bármikor szeretnél egy kis nyári feltöltődést egy nagyon picike, de szép mediterráni szigeten, Máltán, szeretettel várlak, ugyanis egy ideje itt élek. :)„

  Szóval nekem azt tanították, hogy az élettől jövő lehetőségeket, önzetlen felajánlásokat fogadjam el és éljek vele. :D Miután megbeszéltük, hogy nem csak illedelmességből hívott meg, és kiderült, hogy egyébként mi gyerekkorunkban együtt is játszottunk szüleink jóvoltából, 5 perc múlva már a repülőjegyeket nézegettem. Pár hétre rá le is foglaltam egyet (volt vagy 15.000 Ft), és négy napot kint töltöttem. Hirtelen lelassult körülöttem minden, nagyon chill-out sziget ez a Málta. Mivel nagyon kicsi is, a négy nap bőven elég volt ahhoz, hogy az egész szigetet körbejárjam, sőt még a hozzátartozó két annál is kisebb szigetet, Cominot és Gozot is. Komppal könnyedén tudtam egyikről a másikra mozgolódni, éppen ahol szebb partokat találtam, ott időztem el. A strandok elragadóak, és ennyire királykék árnyalatát még nem láttam a Földközi-tengernek! Festői! Néhol öblök, lagúnák, vagy barlangszájak alakultak ki a természet által.

  Hazafele buszozásokkor viszont mindig nagyon kellett figyelnem, mert a városok szinte ugyanúgy néznek ki, és egybefolynak. Csak a megálló helyekből tudtam kisilabizálni, hogy éppen melyik városban járok. Úgy könnyebb volt, amikor Zsuzsi is velem tartott, megálltunk néhány helyen, és tudott mesélni a történelmükről. Voltunk Vallettában, Sliemában, Ballutában, Bugibbában (meg én még 1-2 random helyen, ahol eltévedtem a busszal). Az épületek melegséget árasztanak, nyugtató a szemnek, minden sárgás, krémszínű. A belvárosi építészet ötvözve van a modern és a régies formákkal, így semmi sem lóg ki feltűnően. Viszont hatalmas monumentumok és tágas tereket kívánnak maguk után. Ezzel szemben a lakóterületeken pici, szűk utcák, emelkedők, lépcsők fonódnak egymásba. Rengeteg templom található még, Valletta közepén pedig egy félig lebombázott Operaház álldogál, aminek a helyére eleinte egy parlamentet szerettek volna felhúzni, de ezt végül nem valósították meg, így szabadtéri színház lett a sorsa. Úgyhogy mai napig egy renoválatlan, eredeti alapból és kőoszlopokból kiálló vasrudakkal összeeszkábált technikai színtéren, benne zöld műanyagszékeken élvezhetjük az előadásokat – modern verzsön of Forum Romanum & Sagrada Familia egy képeslapon a darukkal.

  Ha még nem éreznénk magunkat eléggé egy óvárosban, elmehetünk a „nyugatra” Mdinába. Ez Málta igazi, fallal körülvett óváros része, ami a Szent Pál katedrális köré épült. Majdnem egy teljes napot töltöttem itt, imádtam felfedezni az egészet! A sárgás látképet színes ajtók, kapuk, és felfuttatott növények törték meg. Nagyon hangulatos volt, és még egy kis meglepetésben is volt részem. Ahogy sétálgattam a szűk sikátorokban, egyszer csak felnéztem, és egy idős néni integetett nekem az ablakából, majd beinvitált. Persze kaptam az alkalmon, nagyon kíváncsi voltam ezeknek az épületeknek a belsejére, és hogy milyen lehet ott élni napjainkban. Ahogy átléptem a kapun, hosszú folyosók, udvar, emeleti lakrészek tárultak elém. Mindenfelé gyönyörű, gondozott virágok, régies padocskák, erkélyek, korlátok, kaleidoszkóp-szerű térkő, burkolatok. Sajnos fotókat nem tudtam készíteni, illetve nem mertem, annyira bensőséges, érintetlen volt minden. Az asszony elkezdett nekem hosszasan mesélni, és megtudtam, hogy a hely egy zárda volt, ahol ő nevelőnőként dolgozott egész életében. Sok-sok lány növekedett fel mellette, és szívvel-lélekkel végezte a munkáját. Később valamilyen okból áthelyezték a leányiskolát az óvároson kívülre, és helyére vendéglátóhelyek épültek a turistáknak. A néni kissé bolondossá vált azóta, és látszódott, hogy már csak az emlékei tartják itt. Mindenesetre nagyon örültem, hogy velem megosztotta. Ritka ez a fajta kedvesség a helyiektől, legalábbis amit addig tapasztaltam, az egy közömbös, hanyag társadalomnak tűnt. De mások, akik ott éltek/élnek talán máshogy látják. Máltán két nyelven beszélnek, angolul és máltaiul. Ez az utóbbi ilyen arab-olasz keverékhez hasonlítható, elég érdekes… Nem szép, érdekes… Egyébként nem túl zsúfolt népség, az utcákon egyáltalán nincs tolongás, tömeg, inkább csendes, szolid.

  Zsuzsival nagyon kellemes napokat töltöttünk együtt, sokat beszélgettünk, ismerkedtünk, és bár most találkoztunk először, olyan volt, mintha már gyerekkorunk óta ismertük volna egymást! Ja, már gyerekkorunk óta ismerjük egymást :D Csak olyan 5 évesen kb megszakadt a nagy kapcsolat. Most már érettebb szinten folytattuk, és könnyedén egymásra hangolódtunk. Esténként a barátja is csatlakozott hozzánk, és megízleltünk néhány tengeriherkentyűt a helyi éttermekben.

  Máltát ajánlom mindenkinek, aki lelassulásra, kiszakadásra, ingerszegény környezetre vágyik. És ha a „Mit szeretnél csinálni a nyaraláson?” kérdésre az a válaszod, hogy: „Egész nap csak dögleni a parton.” – akkor ez a neked való! :)

THESSZALONIKI

  Habár ez Görögország második legnagyobb városa, én személy szerint nem ájultam el tőle. Először is, ha az jut eszedbe Görögországról, hogy csudaszép fehérhomokos/sziklás tengerpartok, meg aranyos fehér házikók, stb.. és te azokat a helyeket szeretnéd felfedezni, akkor NE Thesszalonikibe utazz! :D Menj le délre, a kis szigetvilágba és ott megtalálod, amit keresel. Szaloniki egy északon fekvő kikötőváros, a parton egy White Tower-nyi nevezetességgel, melyet a történelem során elég sok háború és hódítás ért. Ennek következtében sok a rom hagyaték, a múlt századokból fennmaradt épületmaradványok, melyek viszont nagyon érdekessé teszik a települést. Így a belvárosban simán szembe jöhet velünk 1-1 kőoszlop, kapu, templom, egy ókori színház valamely része, mondjuk egy szkéné, egy orkhésztra vagy ez esetben egy theatron.

  Fürdőzési lehetőség viszont csak arrébb található, ahová át kell kompozni másfél órát, ami sajnos nem egy „aranypart” (kikopott fű, kavics, meg valami homokszerű). De miért pont ezt a várost választottam? Hát, nem tudom. 10.000 Ft volt a repjegy. :D Görögországban még nem voltam, és anyukám nagyon mondogatta földrajztanárként, hogy van ott valami Meteora. :) Szóval ő is jött velem, és ennnnnyire boldog volt:

  Végül hármasban, anyukámmal és barátnőmmel, Lolival nekivágtunk a „nagy” Thesszalonikinek, és nem lódított ám a tanárnéni, Görögország közepén valóban tornyosodnak sziklavonulatok, amit Meteoráknak neveznek (görög jelentése: levegőben lebegő). Rákerestem a gugülben, lazán a világörökség része, úgyhogy annyira nem lehet rossz, gondoltam. Béreltünk is egy autót, és 2 és fél óra alatt odaértünk. Na de hogyan? Természetesen egyből elővettem az okostelefont, hogy majd én, a fejlett Y-generációs majd betolom a GPS-t, gond egy szál se. Na, az már a városon belül is össze-vissza kanyarintott minket a cirill betűivel együtt, majd hirtelen édesanya a közlekedésföldrajzi ismereteivel is jeleskedett: „Semmi gond, ha Athén felé az A1-es útról az E75-ös visz tovább, akkor nekünk most nyugat felé nem Peristeri, hanem Kozani/Veria felé kell letérnünk az E90-es útra, aztán a következő kijáratnál Grevenon felé az E85-ös útra Kalampakáig, utána majd ott leparkolunk valahol.” Ööö. Rendben. Gondolom ezt a diákok is ennyire vágják. Vagy legalább azt, hogy Lőkösháza-Békéscsaba között is megy egy út. Ami nem Rómába vezet.

Térjünk vissza. Tehát megérkeztünk a Meteorákhoz, amik pontosabban 100-150 méteres, gigantikus sziklatornyok. A szélesebb képződmények tetején kolostorok vannak, melyek látogathatóak. Elvileg huszonnégy bizánci kolostor épült meg, de ezek közül már csak ötöt használnak a szerzetesek. A legmagasabb, Metamorphoseos-kolostor 613 méteren áll, amihez főtemplom, kápolnák, és egyéb lakrészek tartoznak. Elképesztő látvány volt mindez egyetlen szikla csúcsán!

  Egy napot kirándultunk a környéken, és visszafelé egy csodaszép tavacskára bukkantunk, itt még elidőztünk egy keveset, majd estére visszaértünk a városba. "A" Toronyhoz. Mindennek a találkozóhelye és központja, múzeuma és galériája. A kikötőt nagyon szerettük még, szívesen töltöttük ott ücsörgéssel az időt, naplementét nézve, egy jó souvlaki vagy egy görögsali kíséretében.

  Abszolút relax helyről beszélhetünk, ahol jó sétákat is lehet tenni, hajókázni, (buli-hajókázni), (ivós-hajókázni), (kajás-hajókázni), (verseny-hajókázni), piacon vásárolni, de ha már Görögország, akkor legközelebb a déli partot vagy egy több látnivalós, nagyobb ókori görög városállamot választanék. Mondjuk Athént, mert Thesszalonikinál már csak az a nagyobb. :D

Tudom, már ellőttem, de azért én és a tengerparti villám: