Egy hosszú hétvége varázsa és irtózata Sydneyben

  Drága barátnőm, Renáta édesapjával, Gyurival, bátyjával, Gergővel, és anyukámmal, négyesben vágtunk neki a kalandnak. Autóval indultunk Melbourne-ből, és egy szempillantás alatt, 12 óra elteltével már Sydneybe is értünk. Ahogy nézegettem a térképen a távolságokat, egyáltalán nem tűnt nagynak, majd odasandítottam a GPS-re… Először azt hittem, csak az időt látom, de addig-addig hunyorogtam, míg világossá vált: ez a KILOMÉTER! Fél óra elteltével már „csak” 821 km maradt az érkezésig. :)

Csak mentünk és mentünk, körülbelül 2 óránként megálltunk kávézni, mozogni, levegőzni. S olykor bekúszott 1-1 turisztikai látványosság is az utunk közbe. Ilyen volt például Holbrook-ban a tengeralattjáró. Igen, egy igazi , első világháborúból fent maradt, félbevágott tengeralattjárónak a felső részét helyezték el a faluban, tágra nyílt szemekkel néztem. Óriási ez a hajótest! Lássátok, csodáljátok!

  Holbrook előtt kicsivel léptük át Victoria állam határát, miután már Új-Dél-Wales (NSW) állam tájait csodálhattuk. Az átmenetet a kisvárosok hangulatán érzékelhettük leginkább, ami már-már nyugatias „western” ábrázatot idézett fel. Egy hosszú utca, üzletek, bárok, csend és nyugalom. Körülötte a természet festői; páfrányos eukaliptusz erdők helyett, száraz, sárga füves, dombos vidék, kevés növényzettel. Amikor pedig már Sydney vonzáskörébe értünk, a dombokat felváltotta a síkság, az aszfalt és a felhőkarcolók. Fel sem fogtam, hogy itt vagyok! Elfoglaltuk a Mascot kerületi szállásunkat, leraktuk a kocsit, és elindultunk a Citybe vonattal (ezt nevezhetjük hévnek vagy metrónak is, ha úgy tetszik). Néhány megállóra voltunk csak a tornyoktól és a nevezetességektől.

  Kezdem hát akkor Sydney varázsával, hiszen ennek a városnak vannak abszolút kihagyhatatlan ékszerei. Legyünk túl az Operán, ha te is erre gondolsz legelőször. Az építményt az 1950-es években kezdték el újraépíteni, egy dán építész, Jørn Utzon tervei alapján, melyet 1973-ban avatott fel ll. Erzsébet királynő. Ettől fogva természetesen székhelye lett a sydneyi szimfonikus zenekarnak és a filharmonikusok kórusának, valamint a városi színháznak is. Érdekessége, hogy itt található a világ legnagyobb színpadi függönye, és mechanikus orgonája, amelynek több mint 10 ezer sípja van. Éves szinten közel 1500 előadás nyújt művészeti élményt a nézőknek, de ezen kívül persze a turistáknak is szerveznek látogatói túrákat. Az Opera egy kikötőnél, pontosabban a Bennelong Point-nál helyezkedik el, melynek a hosszanti teraszán üldögélve egy pohár bor mellett elbűvölő kilátás tárulkozik az Operaházra, a Cityre, és a Sydney Harbour Bridge-re egyaránt. A Kikötő híd szintén a város egyik jelentős szimbóluma, ami összeköti az északi városrészt a délivel, tehát a CBD-vel (központi üzleti negyed). John Bradfield tervezte még az első világháború előtt, de végül csak 1932-ben került átadásra. Tiszta acélból készült és szerkezetileg egy remekmű (építész-Gergő szavaival élve). Gigantikus méretekkel rendelkezik, a hídon összesen 6 forgalmi sáv, 4 vonatsáv, 1-1 kerékpár és gyalogos sáv halad át. Teljes hossza 1149 m, szélessége 49 m, magassága pedig 134 m. Azért elfogott egy kis tériszony ott az óceán felett, de a panoráma magáért beszélt! :)

Rengeteget sétálgattunk a belvárosban (egyik nap több mint 15 km-t), de egyéb kerületekben is. A Sydney Harbour-rel szemben – hopp, egy szóra álljunk csak meg itt! Olyan simán mégsem tudtunk elhaladni a kikötő mellett, ugyanis lehetetlen volt nem rászegezni a tekintetünket a kolosszális óceánjáróra, ami épp akkor állt be. Nyolc emeletes luxushajó úszott be, amely még az Operát is kitakarta. Elállt a lélegzetem. Ilyennel még nem találkoztam szemtől szemben. Kitalálhatjátok, mi volt az első gondolatom: mikor kéne egy ilyenre befizetni? :D Anyukámmal egyébként egy rugóra járt az agyunk, csak ő már azt tervezgette, nyugdíjas éveire „költözne be” egy óceánjáróba az idősek otthona helyett.

Szóval visszatérve, hogy mi is volt a Harbour-rel szemben: egy óvároska, The Rocks néven. Itt tündöklik egy kézműves piac, ahol Reni anyukája, Edit is árult hétvégente a csoda-mézeskalácsaiból, amikor Sydney-ben laktak. Ezen kívül egy kanyargós sétáló utca, sok-sok mellékutcácskával, éttermekkel, kávézókkal, múzeumokkal (bennük antik és kortárs művészet). A City mögött egy másik kikötő is jelentős szerepet kapott: a Darling Harbour. Ez a rész egyszerre csendes és pezsgő. Autós forgalomtól elzárt terület, viszont a fiatalok ellepik élettel, jó kedvvel. Errefelé különböző kulturális központokat, és sok nagy teret építettek be, ahol fesztiválokat, nemzeti ünnepségeket is tartanak, vagy legutóbb például szabadtéri filmvetítést rendeztek.

Kellemes volt az épületek árnyékából egy kis zöldbe kijutnunk. A Hyde Park és a Royal Botanic Gardens teremtették meg az oxigéndús környezetet. Nagyon érdekes, hogy itt mindenféle növény megterem, de nem külön régiókban, hanem mind egy helyen. Sétálgatok, és azt látom, hogy jobbról egy tölgyfa, balról egy eukaliptusz, előttem pitypang, mögöttem meg valami gyilkos inda tekeredik rám, ami elől futok! Már csak a „Chinese Garden of Friendship” hiányzott volna a látnivalók közül. Gondoltam, beállnék én is növénynek, zöldre festeném magam, kiállnék a napra, és - bár fotoszintetizálni nem tudnék - szoros barátság alakulhatna ki köztem és a kínai húsevő növények közt. Fantáziám az egekben… Inkább jöjjenek a képek!

  A szárazföld után merüljünk el most a Csendes-óceán vizeiben. A hétvége során egy teljes nap tengernap volt. Négy meseszép óceánpartra vitt el bennünket Gyuri. Elsőnek Coogee-ra és a Bondi Beach-re (ejtsd: kudzsi, bondáj bícs) autókáztunk le. Ezek, főleg az utóbbi, a legfelkapottabb fürdőhelyek. Drááága anyukám, ki megszállottan a tenger szerelmese, úgy pancsolt a hullámok keblében, akárcsak egy gyerek! Nagyon cuki volt, imádta! :)))

Errefelé számos szörfös is megfordul. Vagy felfordul. :D Nem játék ez amúgy, nagyon kell vigyázni! A szörfös strandoknál sok a bálnatámadás, ráadásul az északi területekről a déli partokra a medúzák is kúsznak lefele az óceán felmelegedése miatt. Az origo is lehozta, hogy Queenslandben hány ezer ember szorult ellátásra medúzacsípés miatt az elmúlt hetekben: https://goo.gl/GaCZAK . A másik veszélyes dolog, az pedig a RIP CURRENT! Erre különösen felhívnám a figyelmet, mert sokszor a turisták nem tudnak róla. Szóval, hogy mi is ez? Magyarul visszatérő áramlatot jelent, amikor a hullám nagyon gyorsan a nyílt óceán felé halad. A sebessége 5-10 km/h, és mindössze néhány méter széles, mellette két oldalról pedig  normálisan haladnak a hullámok a part felé. Semmiképp sem szabad ilyenkor az árral küzdeni, és ne akarj a part irányába úszni, mert a túl erős áramlat miatt nem fog sikerülni! A legjobb, amit tehetsz, hogy a parttal párhuzamosan, oldalirányba kivergődöd magad, és amikor úgy érzed, hogy már nem sodornak a hullámok a nyílt víz felé, akkor szabadultál ki az áramlatból. Így néz ki:

Utána következett a Maroubra Bay és Port Botany. Maroubrán csak sirályokat fényképeztem. Szeretem őket, olyan szabadok! A botany-i partnak pedig van egy sajátossága, a sziklás szirtek, ahol igazán meg lehet csodálni a vízivilágot! Apró kis élőlények nyüzsögtek a nagy kövek között megbújva; rákok, kagylók, csigák, kisebb halak, hínárok, tengeri sünök, medúzák, gyíkok. Indulhat a felfedező túra! Sajnos nem tudtam túl megnyerő fotókat készíteni, mert ahogy közeledtünk a nap végéhez, úgy közeledett hozzánk a vihar is. De ez pontosan így volt kiszámolva. Anélkül nem indulunk el semmilyen kirándulásra, hogy ne ellenőriznénk le az időjárást előtte. Természetesen nem a telefonost csekkoljuk, hanem muszáj egy részletes meteorológiai oldalon utánanéznünk, ahol követhetjük a csapadék-radart, a viharfelhők állását, (merről jön és hová tart), a páratartalmat, és a napsugárzást. Mindeddig kellemes 25-30 fokot fogtunk ki, de estére végül elért minket a nagy zuhé. Bár lehet, hogy még így is jobban jártunk, mint akik Melbourne-ben forrtak fel a 43 fokban. Vagy akik Magyarországon fagyoskodnak a mínusz 3-ban. :)

  Úgyhogy összességében szép és jó volt minden. Haha, nem. Nem volt szép és jó minden! Ami olyannyira irtózatos volt Sydneyben, az maga a légkör. Borzasztóan nyomasztó. Aki nem dúsgazdag, az azért dolgozik, hogy éljen, és azért él, hogy dolgozzon. Baromi drága hely, a lakhatástól kezdve, a kaja, a belépők, minden, és nem magasabbak a fizetések a többi városhoz képest. Az emberek az utcán akárcsak a robotok. Emberek? Gondolnád, hogy ausztrálok. Hát nem. Seregnyi ázsiai, bevándorló vagy betelepült, mindenféle ideiglenes vízummal rendelkező egyén. Hihetetlen, hogy ahogy lelépek az utcára mindenhol ők fogadnak, mobilkészülékeikbe bújva… Még ha csak ennyit tenne, de neked is megy!! A lakóhelyek meg rendesen deprimálnak. Ami nem a kikötő, vagy parkok közelében van -tehát a CBD vagy a külkerületek- iszonyatosan szürke, hideg ábrázatot tudnak nyújtani. Sokan úgy gondolhatják, hogy a felhőkarcolókban irodák vagy bankok székhelyei vannak, de a legkevésbé sem. Vagyis persze, azok is, de nagy részük lakásokkal van tele. Kissé paradox, mert egyébiránt lenyűgöz ez a fajta építészet is, de egyszerűen a járdán sétálgatva folyamatosan úgy éreztem, hogy ezek a termetes tornyok totálisan tolnak engem össze… mintha nem férnék el, mintha soha véget nem érnének a nyúlánk építmények a magasban, mintha egy kis pont lennék az óriások között (kezdve a híres Pitt Street-en vagy a Martin Place-en lévőkkel). Ettől olyan nyugtalanító. Ilyet most éltem át először, még Montréalban meg Maracaiboban sem nyeltek el ennyire a felhőkarcolók. A közlekedés hozzá pedig kritikán aluli. Itt, aki csak teheti, menekül az autós közlekedéstől, mert töméntelen jármű lepi el az utakat, a nap minden órájában. Parkolásról ne is beszéljünk. Azt nem tudsz. Ha kivételesen mégis, akkor az aznapi költőpénzed arra megy, és maximum 15, 30, vagy 60 percre tudsz megállni, nincs korlátlan idejű parkolás, amit majd egy sms elküldésével kifizetsz a végén.

Klisé dolgoknak hangozhatnak, de nyugodtan értelmezz eltúlozva mindent, mert sokkal durvább a helyzet, mint aminek tűnik csak így leírva. Az én szemszögemből, Sydney fantasztikus hely arra, hogy végigszaladj a nevezetességeken, beülj egy opera-előadásra, túrázz egyet a Kék-hegységben, lubickolj egy shore-t az óceánban, és visszaaraszolj a nyugodt kis lakóhelyedre. (Ezt azért sokan, akik már jártak itt, másképp gondolják, igencsak élhető városnak tartják, úgyhogy ne adj feltétlen a véleményemre. Ha ide utaznál, tapasztald meg magad!) A hétvége alatt közel 2.000 km-t tettünk meg. A távolság fogalmát sikerült megértenünk. Gyerekek, ez nem semmi!:)
 

  Ahogy elhaladtunk a Victoria állam határát jelző tábla mellett, elhagyott a feszengés, és már-már otthonomnak éreztem én is a Lilydale-i kertvárost. Annyira barátságos egy környék, hogy itt igazán nyugodtnak érezheti magát az ember. „Csönd van. A dudva, a muhar, A gaz lehúz, altat, befed…” folytatom Ady helyett: Angélique gondolatai suhannak el, az ausztrál kis tó felett! :) Különösen szeretek itt a lelkemmel, testemmel foglalkozni. Ekkor lehetek csak egyedül, ami számomra nagyon fontos; a minőségi idő magammal. Elmélkedek, írok, énekelek, sportolok. Majd pár óra múlva mindez elillan, és újra belevetem magam a „családi” körforgásba. Az elmúlt pár napot is élménydúsan töltöttük el a fiúkkal és anyukámmal. Vagy Melbourne City-ben csavarogtunk Gergővel, vagy nemzeti parkokban jártunk, itt a Yarra vidéken. Bámulatos erdőkhöz és forrásokhoz vezettek minket a rejtélyes ösvények. Újra megmutatkozott az állatvilág is, ez alkalommal élénkszínes papagájok repkedtek felettünk, és a lantfarkú madár is kecsegtette magát nekünk. Emellett Gyurinak szokása, hogy készségesen piszkálja a földbe vájt lyukakat, hátha talál nekünk egy aranyos kis pókocskát. Hál’ Istennek eddig nem jött össze…! Dandenongban elmentünk még egy szoborparkba is, ami William Ricketts szobrásznak köszönheti látogatóit. A művész sokat kutatta az aboriginalok, azaz az ősi ausztrál népcsoport életét, kiváltképp szerette őket. Bár bóvli szikláknak tűnhetnek itt a rezervátumban elmohásodott szobrok, ám valójában igen részletesen kidolgozott, átgondolt alkotások. Nemcsak az emberi alakokat formázta meg, hanem megjelenítette hozzájuk fűződő érzelmeit (néha magát is melléjük emelte), különböző kapcsolódásokat ábrázol (férfi-nő, ősanya-gyermek, ember-állat, alvilág-éden, külvilág-belső én). A természettel különös összeköttetést fejez ki, miképpen az aboriginalok nem kiművelik vagy pusztítják élőhelyüket, hanem azzal együtt léteznek – ezáltal már másféleképpen hat az egy-egy szoboregyüttesről alkotott kép. Ezek persze csak a saját ideáim. Akárcsak az Escher kiállításon, ott is jól kielemeztem magamnak a látottakat… Régebben kevésbé kötött le a képzőművészet, de most, ahogy barátkozom vele, egyre inkább megszeretem, mert új dimenzióba vezet.  Apropó, az ott készült képeket most szintén csatolom! Ugyan nem adják úgy vissza a fotók, de épp ezért mindenkinek ajánlom, hogy ha lehetősége nyílik egyszer megtekinteni élőben, habozás nélkül tegye meg!

WILLIAM RICKETTS.

ESCHER.
(Utolsó fotón a kedvenceimet válogattam össze)

  Ezen kívül már csak egy érdekfeszítő eseményt említek meg, különös élményben volt részem. Lóversenyre csöppentem. Ez abszolút tradicionális szórakozása az ausztráloknak, alig vártam már, hogy kapjak az alkalmon, és részt vehessek rajta egyszer. Váratlanul ért a lehetőség, de a rögtönzés nem tántorított el a részvételtől. Másnap reggel „puccba vágtam magam”, és már úton is voltam Flemingtonba. Ez Ausztrália legnagyobb lóversenypályája, itt rendezik meg évente a Melbourne Cup-ot is – amit munkaszüneti nappá nyilvánítottak. (A Tennis Open-nel együtt, egyedül ezeket a sportokat szervezik meg ebben az időszakban, az év összes többi napján a krikett viszi a prímet). A racing helyszíne lenyűgöző volt; mindenfelé szebbnél szebb virágok pompáztak, kovácsoltvas kapuk ékeskedtek, s mesebeli paripák nyargaltak! Férfiak smokingban, hölgyek fejdíszben sétálgattak karöltve a zöld pázsiton. Jómagam kissé megszeppenve, kísérő nélkül álldogáltam az elit közösségben. Csak pislogtam, próbáltam befogadni a látványt, végül a vágta indítása zavarta meg merengésem. Sorakoznak a versenyzők, megmutatják lovaikat, s indul a futam. Nem tart tovább egy percnél, miután a menet végét a nyertes befutó, vagy a közönség reakció jelzi: ki ujjong, ki a szelvényét tépkedi, ki a VIP lounge-ban iszik még egy pohár töményet örömére vagy bánatára. Majd mindez újra és újra lefolyik. Röviden erről szól az összejövetel – futam-les, BBQ, egymásnak lejtett „divatbemutató”, és hatalmas pénzösszegek körforgása. Szolid kívülállóként felhőtlenül éreztem magam a történések megfigyelése során!

JANUÁR 11. – A születésnapom.

  Édesanyámat hazareptettem eme szép napon – a szülés-napján. Így én már magam ünnepelhettem a születés-napomon. Aki jól ismer, az tudja, hogy nagyon fontos nekem ez a nap. Általában én innen, január 11-étől számolom az új évet. Élni és lehetőséget kapni alkotni valamit az Életben, a legszebb ajándék! A bensőm egy kis szellemi műhely, én először itt alkotok és formálok. Minden évben új lehetőségek nyílnak arra, hogy ezt valamilyen módon kifelé is közvetítsem, s  a hogyant én találhatom ki. Mindegy hogy, csak nehogy sehogy! Míg az utazásaimnak nyomot hagyok itt a blogomon, a saját magamban tett utazást is lejegyzem a kis naplómba, ez alapján követem a fejlődésem és feladataim. Ebben az évben úgy határoztam, hogy amikor papírra vetem a gondolataimat éjszakánként, visszaolvasom a tavalyi aznapi történéseket, az akkori állapotom. Rettentő érdekes, mintha egy teljesen más ember írta volna! Úgy gondolom, az elmúlt esztendő életem egyik legmeghatározóbb éve volt. Lehetsz tartózkodó, de sok minden átértékelődött bennem, és most már világos: rengeteg dolgom van még itt: az Életben! :) Szeretnék még többet (át)adni, a művészetemből mutatni, s annál is többet, újra őszintén nevetni. Mert Édesapám bölcselete a szabadság tükrében mai napig tisztán él: „Egy vidám szív felüdíti a lelket, és másokat is felüdít.” Habár szomorkodom is olykor, s idén a szülinapom estje sírással telt, újult erővel nézek elébe a jövőnek; tanulni valóknak, és új úti kalandoknak, hiszen Apukám azt is megmondta: „Lányom, ha valami egyszer elindul, akkor nincs megállás!” ;)

Úgyhogy kedves olvasóm: „hass, alkoss, gyarapíts”,

Angie a következő epizódban QUEENSLANDBE repít!

(Olvasd össze a félkövér szavakat!:)