A jelenlegi úti célt kivételesen nem hasraütés-szerűen választottam ki. Nem. Ezt már évek óta tervezgettem, gyűjtögettem rá. Kezdjük a legelején. Békéscsaba, 2-es Számú Általános Iskola, első osztály, első napján egyszerű gyermeki párbeszéd hangzott el Andrej Renáta és közöttem:

„-Leszünk barátok?

-Igen.”

Ettől a pillanattól - elválaszthatatlan - legjobb barátnők lettünk. Egészen hatodikos korunkig tartott személyes, kebelbarátnői viszonyunk, amikor családjával Ausztráliába költözött. Nem titok, igazából ekkor döntöttem el, hogy egyszer meglátogatom. Nem vicceltem. Látjátok, itt vagyok! Kalandvágyam csak jobban ráerősített erre a nagy utazásra, s az élet úgy engedte, hogy most legyen lehetőségem minderre. Két hónapon át.

  Azért nem volt könnyű ám a szervezkedés, de annál inkább élveztem! Szokásommá vált, hogy amint hazajövök egy útról, már tervezem is a következőt. Nos, ez alkalommal még csak vissza sem tértem külföldről (nyáron Maliból), de már ott is az ausztrál repülőjeggyel voltam elfoglalva. Muszáj volt minél hamarabb lefoglalnom, hogy ár-érték arányban a legkiválóbbat kapjam! Ez lett: Emirates légitársaság, „csak” 23h utazás, 1 átszállás, 370.000 Ft. Sikerült. Mivel nemcsak a barátnőméknél voltam, hanem más városokat is látni akartam, így ősszel nekiálltam szállást keresni couchsurfingen keresztül, s mindegyik host, akihez nagyon szerettem volna menni, elsőre igent mondott. Pipa. Néhány héttel utazás előtt elkezdtem a vízumprocedúrát. Failed. Végül is csak annyi gáz volt, hogy rossz vízumot igényeltem. :D Vagyis mást, mint amit kellett volna. Nem a standard 30 ezer forintos turistát sikeredett, hanem egy olyan INGYENES e-visitor vízumot, amivel 3 hónapig itt tartózkodhatok, mint hal a vízben, és a lejárta után, ha szeretném, egy letelepedési eljárást indíthatok el. (Erről én nem tudtam!) Belföldi repülőjegyet is kellett vennem már itt Melbourne-ből Brisbane-be, de addig-addig halogattam, míg az ára jól le is csökkent az üzemanyagár esése miatt. 300 AUD helyett az új ár: 170 AUD lett. Elrontott manőverek, melyek a javamra válnak: pipa. Ja, és kaptam egy beugrós melót –pedig én aztán szándékosan nem kerestem munkát, ugyanis elvileg nem szabadna vállalnom, így be sem próbálkoztam– na de ha ennyire önzetlenül zsebpénzzel szeretnék megtölteni a pénztárcám, természetesen nem zárkózom el tőle… S ennek hozományából finanszírozni tudtam a belföldi utakat. Úgyhogy nem betervezett szerencsecsomag: pipa! :D  Következésképp a kontinensen belüli random eltervezett úti célként Tasmaniát választottam, mely nemcsak kisrepülővel, de hajóval megközelítve is elérhető, mindössze 60$-ért. Sok-sok részletezni való van még, és ki is fogok fejteni néhányat közülük, de ami a költségeket illeti, ezt a 2 hónapot áleszcuzámen kevesebb, mint 500.000 Ft-ból hozom ki.

Kezdődjék hát a kaland!

  Édesanyám úgy gondolta, 3 hét erejéig csak velem tart, így együtt indultunk Ferihegyről, és először Duabi felé vettük az irányt. Odáig a 8 órácska, szó szerint elrepült, de azután, hogy a csatlakozáskor megláttuk az emeletes gépet, már éreztük mi vár ránk… Kevésbé volt fun a második szakasz, de legalább a mellettem ülő hölgy totál bele tudott merülni 14 órán át az állatos videókba. Én a teljes úton megnéztem 5 filmet 4 különböző nyelven, meghallgattam 3 jazz albumot, 2 operát és rengeteg autentikus zenét más-más országok kultúrájából. Élménykavalkád az élmények előtt! Végül este fél 12-kor megérkeztünk Melbourne-be. A két hónap alatt ez lesz a bázis, miközben egyéb kiruccanások vannak betervezve Victoria államon belül, valamint Sydneybe és Brisbane-be is ellátogatok. A reptéren a szeretett Andrej család már izgatottan várt minket, és Melbourne külvárosába, egy Lilydale nevezetű helyre vezettek haza bennünket. Jelenleg +10 órában vagyunk Magyarországhoz képest, és bár az időeltolódáshoz gond nélkül alkalmazkodtam, a biológiai órám totálisan felborult. Máshogy működik a szervezetem, mint otthon, s erre rátesz a melbourne-i keszekusza időjárás is. Na, nem egy sima hidegfront/melegfrontot kell elképzelni, hanem egy napon belül 3 évszakot. Viccen kívül. Így a kistáskám tartalma: esernyő, kabát, naptej, fürdőruha, pulcsi, sál, papucs, napszemüveg. S ha már itt tartunk… életemben először LEÉGTEM! Le bizony! Még Dél-Amerika meg Afrika sem viccelt meg ennyire, mint ez a földrész. Itt máshogy süt a nap. Reggelente, mintha már délután lenne, olyan fények kápráznak! Nagyon érdekes. Na, az időjárást kibeszéltem, jöhet egy még érdekesebb jelenség, az állatvilág. Itt Ausztráliában minden meg akar ölni és azt akarja, hogy te ne legyél! (Még a növény is)! Ebből indulunk ki. A furcsán kinéző, élénken színes élőlényektől alapból jobb egy lépés távolságot tartani, hiszen szinte kiabálnak, hogy ne érj hozzám, mert véged! Van itt aztán apró pici mérgespókoktól kezdve a tasman ördögön át, halált okozó vízi szörnyekig minden! Vagy ha azt gondolnád kora reggel, hogy fűrészelésre, vagy ordibálásra ébredsz, akkor megnyugodhatsz, hogy azok csak a MADARAK. Persze szemtől szemben, csak ezeket a „csoszkó” mindennapi állatokat láttam, mint például kenguru, vombat, oposszum, koala, kakadu… ráadásul először mindet HOLTAN az út mentén (nem csodálom itt a jobbkormányosok között...)! Úgyhogy, ha szeretnél enni egy jó kacsacsőrű steak-et kockamedúza mártással, krokodilbecsinálttal, akkor ez a te helyed! Csak tréfálok. :)) Az ittenieknek egyébként nincs egyedi gasztronómiájuk. Talán az egyetlen felkapott értékesítési és helyben fogyasztott termék az a T2 tea. Imádják az itteniek, és miután "felhájpolták" ezt a brand-et, nemcsak külön T2 Store-ban lehet kapni, hanem minden kávézóban ebből készítik a teát. Egyébként az országba semmit, konkrétan SEMMIT nem lehet bevinni, nemhogy exportálni, de még a bőröndödben sem szállíthatsz be semmilyen élelmiszert, vagy innivalót. Ausztrália összes élelmiszeri produktuma helyi, mivel kontinensnyi ország, és annyi féle térsége van, hogy szinte minden megterem, amiből államszövetségi szinten állítanak elő termékeket, így nincs szükségük import napi fogyasztási cikkekre.

--MELBOURNE ROVAT--

  Melbourne, a bohém City! Találóbb szót nem is tudnék rá. A város területe körülbelül akkora, mint egész Békés megye, a lakosság száma pedig megüti az 5 milliót. Rengeteg féle egyénből tevődik össze, nemzetközi és helyi kulturális szinten is. A modern ausztrál embercsoport, akik nem mások, mint az „ozzie”-k, mondjuk úgy, elég butácska társadalmat alkotnak. De félreértés ne essék, igazán nagylelkű, aranyos népség. Divat stílusukat két véletlenszerűen kiválasztott személy alapján szeretném ábrázolni. Perszóna1: lány: farmos gumicsizma, báli szatén ruha, oversize pulóver, műanyag tiara. Perszóna2: kitudjamilyen gender: ugg boots, térdzokni, skótszoknya tüllökkel, fényvisszaverős mellény, és egy szivárványos ernyő, mely megvédi a napsugaraktól. Nem túlzok, rettenetesen igénytelenül öltözködnek, és az ízlés messze esett tőlük. Velük szemben az őshonos, sötét bőrű, széles orrú aboriginalok állnak. Ők a törzsi népcsoport, akik már nem maradtak túl sokan, hisz tőlük ered az "elveszett nemzedék" legendája is. Saját maguk védelme érdekében nem is élnek a belvárosokban, hanem elzártan hegyekben vagy vidéki területeken. Sajnos még nem találkoztam egy abóval sem, de mindenképpen szeretném jobban megismerni a kultúrájukat, eredetüket. Ezeken kívül pedig rengeteg ázsiai (leginkább indiai, indonéz, maláj és kínai) lábatlankodik mindenfele. Egy jelentős méretű magyar közösség is található itt Melbourne-ben. Őszintén mondom, nem tudom, mi van itt az atmoszférában, de ezek a magyarok teljesen elvesztették a józan gondolkodásukat. Egymás segítése helyett, inkább a jól megszokott szájhúzogatás megy és a versengés, vagy éppen alaptalan dolgokról való fröcsögés. Kezdjük ott, hogy jobb, ha nem tud róla senki, hogy te milyen jellegű vízumot tudtál szerezni és milyen eljárással, mert annyira a nyerészkedésre és egymás kifúrására mennek rá, hogy képesek bejelenteni a bevándorlási hivatalban, ha valami szerintük szabálytalanul történt, vagy ha egyszerűen jobb dolgod van, mint nekik. (Ezt a már itt letelepedő magyarságra értem). Vagy például egyik vasárnap elmentünk a melbourne-i magyar református templomba, ahol az istentisztelet végén egy ebédre invitálták a gyülekezetet. Velem szembe leült a harmincas éveiben járó lelkész KISVÁRDÁRÓL, és miután nyugtázta, hogy Békés megyéből érkeztünk, egyszer csak elkezdte ócsárolni -szavaival élve: a sötét lyukat, ahol nagy a kisebbség, a munkanélküliség, és megállt az élet. ??? Gőzöm sem volt, honnan vette ezeket, de úgy látszik, már nem mehet elég messzire az ember, hogy ne fusson bele ilyenekbe. :( Amúgy meg vannak egyéb szervezett programjaik; fesztiválok, vagy néptánc próbák, ahová szívesen járnak. Reni mondta is, hogy majd el szeretne vinni táncházakba. Ennek külön örülök, mert régen én is jártam, sőt, aki nem tudná, 8 évig néptáncoltam… csak aztán rájöttem, hogy fekete vagyok (ugye a kisebbség :D:D). De legalább nem kultúrszegény! Itt sajnos igencsak azok az emberek, de nem tehetnek róla. Ausztrália nem rendelkezik még messzire visszanyúló történelmi múlttal, viszont ezek a dinka ozzie-k nem is igazán igyekeznek művelni magukat, vagy oktatni egymást. Reni ezt megtette a saját fejlesztése érdekében, amikor kiköltöztek. A kis művészlelkét folyamatosan töltögetnie kellett, mert neki ez segít magyarnak maradni, és kiszélesíteni a világképét. Emellett nagyban hozzájárul a művészetéhez is, ugyanis a leányzó gyönyörűen fest (festményeit kiállításra is viszi), varr (például a magyar közösségnek népviseleteket, saját szabásmintából), jelmezt készít (legyen az Ibsen: Nóra jelmeze), vagy díszletet tervez (mondjuk Reimann: Ghost Sonata operájába – természetesen mindezt a Sydney Operaházba, egy inspiráló személy, Michael Scott-Mitchell mellett).

Reni bátyja, Gergő, ugyanúgy nagy művész az én szememben. Amikor általános iskolában még csak a térképeket rajzolgatta saját kézzel, nem gondoltam volna, hogy a neves RMIT egyetemről fog kisétálni  építészként, akit a professzorai ajánlgatnak be Ausztrália legnagyobb építészeti cégeihez.

Szerencsések vagyunk, hogy Gergő szinte, mint tenyerét ismeri Melbourne-t, Brisbane-t és Sydney-t is, úgyhogy vele sok felé tudunk csatangolni. Legutóbb az eldugott sikátoros utcákon keresztül, egészen a 89 emeletes Eureka Tower tetejéig, ahonnan beláttuk az egész Cityt.

Nagy élmény volt még a Royal Botanic Gardens, ami egy óriási botanikus park, a varázslatosan gazdag növényvilágával, melyben a biológia-földrajz szakos anyukám minden egyes növényfajt lefényképezett. De ha ez nem lett volna elég, a nagy természettudományi múzeumban, azaz a Melbourne Museum-ban is volt szerencsénk a legapróbb bogártól a leghatalmasabb ásványig mindent megörökíteni. :) Egy másik alkalommal pedig a Victoria Gallery (NGV) világában jártunk, ahol teljes érzéki csalódás fogadott minket M. C. Escher által. Ide már csak Gergővel mentem el, Escher művészete teljesen lenyűgözött minket.

Majd a város egyik vintage kerületébe vitt el, Fitzroy-ba, amit imádtam! Tele van bohém klubokkal, antik üzletekkel, retro ruhaboltokkal, úgynevezett vintage sole-okkal, és természetesen graffiti művészeti alkotásokkal. Ilyenből sok van itt, érdemes szemügyre venni, az üzletekbe belesni, ezek mondhatni alapvető „díszítőelemei” Melbourne-nek. S ezek adják a nagyváros kékes-szürkés árnyalatát, amit sokan „melbourne-filterként” emlegetnek. Továbbá az ikonikus éjszakai élet is bevonzza a fiatalokat, de ugyanúgy előszeretettel ülnek be akár fényes nappal is sörözni a bárokba. Itt egyébként nem populáris dolog a hajnalig bulizás, 22 és 24h között kihal minden. Mondjuk nem csodálom, mert olyan drága az ital, hogy mire vége lenne a partynak már rég elfogyott a pénzük, így 1-2 pohár után inkább hazamennek. :D

  Na de nemcsak a Cityből áll Victoria, hanem gyönyörűbbnél gyönyörűbb tájakból! A családapa, Gyuri jóvoltából tudunk sok szép vidékre eljutni a környéken. Mondanám, hogy ilyen „leugrunk Pestről a Balcsira, vagy Csabáról Szanába” feeling, de itt a kiruccanások fogalma több óra kocsikázást jelent még a legközelebbi pihenőhelyre is. Melbourne teljes területén kívül a kis városok 80-100 km-re fekszenek egymástól. Amennyit egy ló bír, hiszen régen amikor azokon utaztak, ott voltak a megállóhelyek, ahol a lovak már elfáradtak, és nem bírtak továbbmenni. Úgyhogy az autónak, az ünnepi szabadságolásoknak és a nyári szünetnek köszönhetően sokat kirándulunk. Már bejártuk itt északon lakhelyünk, Lilydale környékét, a Yarra völgyet és folyót beleértve, megnéztük az öböl vonzáskörét, és elbarangoltunk egészen lefele a déli part mentén az Apollo Bay-ig. Hol szemet gyönyörködtető tengerpartokon lyukadtunk ki, hol páfrányos esőerdőkbe értünk, hol hegyek és dombos farmok kápráztattak el minket! 

Renivel a homokos partokon sétálgatunk sokat, ekkor próbáljuk bepótolni azt a 10 évet, amit távol töltöttünk egymástól. Ódákat tudnék zengeni külön-külön mindegyik helyről, de most inkább csak beszéljenek a képek, s nevek: Donna Buang Mountain, Warburton, St. Kilda, St. Andrew’s Beach, Flinders, Urquhart’s Bluff, Lorne, Apollo Bay, Belgrave, Brighton Beach. Ez utóbbi biztosan ismerős lehet nektek is, akár képeslapokról, ugyanis a part a sok-sok színes faházikóiról híresült el.

  Még egy utolsó gondolattal kitérnék az ausztrál életviszonyokra. Nem gondolnám, hogy érdemes lenne hasonlítgatni, legalábbis Magyarországhoz biztos nem, hisz a fizetések és az életszínvonal is jóval magasabb egész Ausztráliában. Költekezéskor az ember körülbelül kétszeres/háromszoros árakra számíthat a magyarhoz képest. Mondok néhány példát: négy tagú családra egy heti bevásárlás ~50.000 Ft, egy helyi diáknak egy szemeszter az egyetemen (ami nem orvosi) ~1.000.000 Ft -ez már államilag támogatott, mert a külföldieknek még ennél jóval drágább), egy adag főétel gyors kajáldában ~4.000 Ft, étteremben ~7-10.000 Ft, egy doboz cigaretta ~8.000 Ft, a nagy városokban egy kislakás bérlése ~500.000 Ft/hó, egy 2 szobás ház vétele pedig ~250 millió Ft (ráadásul a házak bútorlapokból és gipszkartonokból vannak összerakva!). Nem olcsó, és sokak szerint recesszió van, de nyilván ehhez mérten arányaiban kapják a fizetésüket a dolgozók. Aki pedig munkaszüneti- vagy ünnepnapon dolgozik, az törvényszerűen duplaórabért kap. Ahol én most munkát vállalok, ott közel 4.000 Ft az órabérem, és ez igen alsó kategória, leginkább diákmunka. Egyébként nagyon kedves kis helyen dolgozom, egy görög étteremben sürgök-forgok, ami visszahozta az egykori vendéglátós emlékeimet. A tulajdonos jól járt velem, hiszen olyan perfekcionista vagyok, akárcsak ő, így könnyen megy a közös munka. Főleg miután látta, hogy a kávégéphez is szoros érzelmeim fűződnek, szemrebbenés nélkül hagyott kibontakozni. A csapat is szuper, fiatalos, csak kár, hogy általában harmadjára értem meg minden mondatukat, annyira barbár az ausztrál akcentus... Még szerencse, hogy a menedzser és az anyukája magyarul beszélnek, hiszen ők nem mások, mint Reni és Edit. :) Ez viszont megmagyarázza, hogy miért nem tartanak gyakrabban velünk a kirándulásokkor: rengeteget dolgoznak. Edit végképp, a folyamatos mézeskalács-rendelések miatt. Itt Ausztráliában megvalósította saját "Art on Honey"  ötletét, kreatív díszítést készít mézeskalácsokra, amit egyszerűen imádnak az itteniek (is)! Íme néhány kis csoda: facebook.com/artonhoney/ .

  Mind ezek ellenére a karácsonyt sikerült békésen, az egész családdal együtt eltöltenünk, habár nagyon furcsa volt. Egyikünk sem érezte magát ünnepi hangulatban, aznap jött a 35 fokos kánikula, és előtte sem tört be a nagy adventi készülődés. Úgy gondolom, nekem édesanyámmal pont ez a kiszakadás kellett erre az időszakra. Nálunk a Szenteste idéntől Édesapám halálának évfordulója is lett egyben. Egy éve, 24-e reggelén szólította magához az Úr. Én pedig most ezen a napon szüntelenül hálát adtam Istennek, hogy már nem a monokróm, depresszív érzet tölt el, hanem egy mélyen érzelmes, ugyanakkor boldog emlékezés Ő róla. Ekképpen kezdtem a kora reggelem, a Lilydale-i tó körül futva, gondolatokkal, nosztalgiával, imával, csenddel, Istennel betöltekezve. Az Új Év is hasonlóképpen indult, hittel, nyitott szívvel, szeretettel.

  Így robogunk most tovább Sydney-be, ha kíváncsiak vagytok, tartsatok velem továbbra is! :)

…to be continued!