Hat hét (nyolc, kilenc..) telt el, vagyis fogalmazzunk úgy, hogy másfél hónap.

Iszonyatosan sok minden történik itt velem folyamatosan, és nagyon sűrűek, fárasztóak a napok. Éppen ezért nem volt igazán időm blogolni. Most viszont megpróbálom ezt az ezernyi dolgot visszaidézni, és megosztani Veled.

Az első két-három hét után teljesen mindennapossá váltak a feladatok, már-már úgy mozgok a házban, mintha a saját háztartásom lenne. A szülők sok szabadságot hagynak nekem abban, hogy mit hogyan csinálok, és persze meg is bíznak bennem. Jól összeszoktunk már. A gyerekekkel is megtaláltuk a közös hangot, már kívülről tudom melyiket hogyan kezeljem egy-egy szituációban, és mikor bújnak elő a csalfa mosolyok, amikor valami rosszban sántikálnak. A nap java részében én vagyok csak velük, még mindig sokat eljárunk a tengerpartra, az unokatesókhoz, vagy éppen úszásra, búvárkodásra, kitesurf-ölésre, vagy kreatív foglalkozásokra kísérem őket. Túl vagyunk egy lovastáboron is, pizsama partykon, szülinapozásokon, hajókázáson. Minden, ami csak a nyárba belefér! Nagyon aktívak a napok, de persze minden délután vár rájuk egy kis kötelező csendes pihenő ebéd után. (Szerintem én mindig jobban várom, mint ők). Este pedig már 8 óra körül alvás. A hétvégéken kevesebbet dolgozok, hiszen azért a szülők is próbálnak minél több minőségi időt tölteni a gyerekeikkel, habár ez a hétköznapokban kevésbé nyilvánul meg. Főleg, amikor azt a "feladatot" kapom, hogy: "este adj már néhány ölelést Hugonak, mert szomorú". Azt hittem, nem gondolják komolyan, de komolyan gondolták. :( Így nem csoda, hogy nekem jár a szeretlek szó a kicsitől, és amikor a barátoknál alszanak, akkor nem az anyjukat, hanem engem hiányolnak. Ez egy részt megható, és jól esik, másrészt szomorú és számomra egyáltalán nem példaértékű. Másfelől örömmel tölt el, hogy au pair-ként is megállom a helyem. Talán jelent valamit, ha még a szomszédságban lakó ázsiai család is engem hív át a szabadnapomon, hogy nem vigyáznék-e a gyerekeikre, fizetnek többet is, csak mindenképp én menjek át hozzájuk.

S ha már a gyerekeikkel nem foglalkoznak annyira sokat, legalább a barátaikkal igen. Az utóbbi pár hétben szinte állandóvá váltak a bulik, a random összejövetelek. Amint írtam az előző beszámolómban, itt az otthonok kb átjáróházak. A barátok szabadon nyitogatnak be, már a meglepetés varázsa sincs jelen, amikor betoppan valaki. Néha csak jön-megy az illető, máskor egy kávézás lesz belőle, de előfordul, hogy hatalmas bulit csapunk minden előzetes rákészülés nélkül. Nagyon-nagyon jól szoktak ezek elsülni, természetesen én is örömmel társulok minden alkalommal. Néhány szervezett bulit is tartottunk mostanában, ugyanis egy nagy társaság érkezett Erquybe 3 hétre. Három család és azoknak néhány barátja, rokona -kisgyerektől nagyszülőig. Így összesen voltak körülbelül húszan. A csapat egy része San Franciscoból jött, s voltak, akik Lyonból és Párizsból. Ők mind Lilinek és Lolonak (akiknél lakom) a barátai, akiket kint ismertek meg San Franciscoban és Los Angelesben, amikor ott éltek. Na de nem csak amerikai és francia nemzetiség volt jelen, volt itt holland, tunéziai, thai, meg persze én, a "vegyes". (A gyerekek szerint 4 nemzetiségű vagyok: mali, kanadai, európai és magyar:) ). És szerencsére az én korosztályomból is tudtam válogatni; négy nagyon hippi, nagyon lázadó, nagyon francia lánnyal barátkoztam össze, akik egyébként halál jófejek voltak. Pont jókor jött a váltás, mivel az addigi két barátnőm, az argentin au pair és a montpellier-i lány már elutaztak Erquyből. Úgyhogy az újdonsült barátaimmal járkáltam el egy-egy hétköznap este, hétvégente pedig adott volt a közös találkozás az itt nyaraló vendégekkel a tengerparton, étteremben vagy éppen itthon nálunk, ahol: két nagy buli volt, az első, amikor megérkeztek, a második pedig a már hagyománnyá vált la fête de la lumière, azaz a lightparty.... Na, jól lefordítottam magyarra. Bocsánat, de annyira bénán hangzik az, hogy "fénybuli" :D jajjj, na szóval... Körülbelül 50 ember érezte a lábában a bugit az udvarunkban, mindenki neon fénypálcikákat aggatva magára és a jacuzziban koccintva szórakoztuk át az éjszakát. Ne hagyjuk ki az eszem-iszom bírom-bánom részt: egy asztal teli különféle pezsgőkkel, egy másik csak borokkal és sajtokkal, egy harmadik rumkoktéllal és kókuszdió szirmokkal, majd egy negyedik csokoládé fondanttal, eperrel és tejszínhabbal, valamint egy standard "szendvics-bárpult". Ezek aztán tudnak gourméskodni! Mondanom sem kell, hogy hihetetlen nagy party volt, és szuperül éreztük magunkat! Úgy, reggel 6-ig... :)

Kicsit a franciákról... Sokan azt hinnénk, hogy mivel ez is egy igencsak európai nemzet, hasonlóak az emberek, a szokások, és még sorolhatnám. Ez így van, nagyon hasonló, de persze nem ugyanolyan, mint mondjuk egy magyar társadalomban! Itt ugyanis létezik ez a hogyismondjam már-már túlzott illedelmesség. Amikor valakivel először találkozol egy nap, legyen az a kisgyereked vagy egy barátod, puszival üdvözlöd és egyből jön a kérdés utána, hogy "hogy vagy?". Amikor bemész egy boltba, és nem úgy kezded a mondandód, hogy "akarok egy...", hanem "Jó napot kívánok hölgyem/uram, szeretnék egy... kérem szépen, legyen szíves, köszönöm szépen, nagyon kedves!" Bonjour monsieur/madame, je voudrais s'il vous plait... merci beaucoup, c'est très gentil... Vagy beszélhetünk az étkezési szokásokról, külső megjelenésről. Mióta itt vagyok, nemhogy elhízott, de még molett alkatú nőket is csak keveset láttam. Na meg a sörhasú férfi is kuriózumnak számít. Habár fogy rendesen a baguette meg a croissant reggelire, de az ebéd lezserebb; kis saláta, sonka, zöldségek, tengergyümölcsei, halak, esetleg rakott ételek, vacsorára pedig még ennél is kevesebb. A családban, ahol dolgozok a gyerekek nagyon-nagyon örülnek, ha tésztát vagy krumplit ehetnek (üresen), az a kedvencük. S rájöttem, hogy nem is kell már tartanom attól, hogy ebédet vagy vacsorát főzzek nekik. Ezt is nagyon túlgondoltam az elején, kiindulva anyukám főzési szokásaiból, amikor 5 óráig készül a kaja; egy kondér húsleves rántott húsokkal, sült krumplival, rizzsel, tésztával, savanyúsággal és uborkasalátával (csakhogy mindenkinek megfelelő legyen a köret), plusz még a mexikói chilisbab, meg a jó magyaros csirkepaprikás a krémessel és rétessel bezárólag. Na, ilyesmi itt nem fordul elő. Elég ha megpárolok nekik egy kis zöldséget, egy-egy szelet sonkával, majd gyümölccsel, joghurttal a végén. Hasonló meglepetés ért, amikor Lolo nagy izgatottan hazarontott aznap délután, amikor érkeztek az amerikai/francia vendégek, lihegve, hogy "Húúú, 20 fő fog ma nálunk vacsorázni, gyorsan össze kéne dobni valamit ennyi emberre". Erre én is, felvéve a tempót, elkezdtem sürögni-forogni, kérdezgetni mit segítsek. Elővett egy különleges, hántolatlan vörös rizst, s rám bízta, hogy főzzem meg (butábbik verzió, dobozos rizs). 20 perc, megfőtt. Raktunk hozzá paradicsomot, mozzarellát, kukoricát, néhány csirkehús cafatot, olívaolajat et voilà! Kész is volt a saláta. Na remek, akkor most már csak 2 órát fogunk a konyhában főzőcskézni -gondoltam én. De nem. Ez a "kész is" mindenre vonatkozott. Kicsit később gondolkoztam a turpisságon, hogy jaa, biztos rendelnek majd pizzákat, vagy hústálakat -mint mi, jó magyarok csinálnánk ilyen esetben- szóval itt a megoldás. De nem. Ez sem. Az egész hóbelevanc egy nagy tál rizssalátából állt 20-30 embernek (+bor meg sajt). Hát nem nagyétkűeknek való hely ez a Franciaország. Kivéve, ha szereted a tengeri ételeket. Ahhoz akkor is hozzászoksz, ha nem akarsz.

A nyelvvel küszködök, de haladok. Bármennyire is érzem azt sokszor, hogy még mindig nem megy, még mindig nem jut eszembe a múlt ideje egy alap szónak, még mindig nem értem, amit körülöttem beszélnek...... /egy tasli/ EMBEEEEER, másfél hónapja vagy itt, és egy alapnak nem nevezhető francia tudással jöttél, jóóóhogy nem megy még úgy. Igen. Ez csak a maximalizmusom, és az, hogy nem bírom elviselni, ha valami nem sikerül egyből. De aztán észre kell vennem, vagy valakinek meg kell kocogtatnia a buksimat, hogy helloo, már ez is hatalmas dolog, hogy ilyen sokat tanultam. Múltkor meg is történt. Az egyik estén, amikor átjöttek a barátok, hirtelen azon kaptam magam, hogy itt ülök a csajok között, franciául kommunikálunk, sőt, viccelődünk, meg sztorikat mesélünk, hát hogy a viharban tartok én ilyen szinten már?! Majd megint elárasztanak a rém gondolatok, hogy na jó, de mikor fogok én egy nyelvvizsgán a környezetvédelemről meg az oktatásügyről beszélni, meg nyelvtanilag helyes panaszlevelet írni? ... Kit érdekel... Amit eddig megtanultam bármilyen szintig, az az enyém és csak a javamat szolgálja. Már most mondhatom, hogy egy kitűzött cél teljesült: tudjak kommunikálni majd a Maliban élő családtagjaimmal, amikor megyek látogatóba (remélem minél hamarabb!). A többi pedig szorgalom és kitartás. Otthon, a nyelvtanfolyamon, a magántanárnál, az egyetemen, akárhol.

Egy kis részlet az itt írogatott naplócskámból, franciául. Nagyon bagatell, nagyon egyszerű mondatszerkezetek, de legalább ez is gyakorlás és fennmaradó emlék. (Egyébként aki eddig még nem tudta volna, a franciában teljesen máshogy írják a szavakat, mint ahogy ejtik).

08.04.

Aujourd’hui je ne travaillais pas beaucoup. Les filles étaient au camp de cheval et Lolo s’occupait d’Hugo le matin. J’ai fait la vaisselle, j’ai rangé les chambres des enfants et j’ai pu faire un petit repos. Je parlais au téléphone avec ma soeur et avec Vivi quelques minutes. J’attendais beaucoup le soir parce que mes nouvelles amies de Lyon font la teuf chez Juju et Alice. Il y a beaucoup de gens là-bas, donc je pourrais faire des nouveaux contacts avec eux. Nous faisions la fête jusqu’à très tard, je suis revenue à la maison à deux heures trente. Heureusement nous habitons très proche, nous sommes presque voisins.

08. 05.

Hier j’ai beaucoup dormi et ce matin je me suis réveillée à onze heures parce que c’est dimanche, mon jour de congé. Alors, je suis allée au marché mais je n’ai acheté que du pain du chocolat dans une boulangerie. Puis je suis retournée et quand je suis arrivée à la maison il n’y avait personne. J’ai pris mon café et je suis allée dans le jardin pour faire mes devoirs français. L’après-midi j’étais sur la plage, j’ai lu un peu et j’ai profité du beau temps. En retournant j’ai rencontré un ami, nous avions fait une petite promenade et je suis rentrée à la maison. Je me suis couchée de bonne heure pour que je puisse me réveiller demain matin.

Nem sok van már hátra a kint létemből, mindössze két hét, de már nagyon mehetnékem van. :) Itt is jó, persze, tenger meg minden, egyesek szerint ez csak nyaralás nekem. Mondják ezt azok, akik a 40 fokban szaunáznak Magyarországon, én meg fagyoskodok a 18 fokban. Így menjél úszkálni a 16 fokos óceánba, meg hatalmas szélben, miközben imádkozol, hogy el ne sodorjon a dagály! Jut eszembe, azt az új információt kaptam, hogy itt Erquyben nem is országos szinten, de a világon(!) a legnagyobb az ár-apály változás. Találtam egy táblázatot is neten, ahol percre pontosan meg van adva 2 hónapra előre, hogy mikor megy el a víz, meddig nem mozog, és mikor jön vissza. Ráadásul a szintkülönbség meghaladhatja a 13 métert is! Hihetetlen. Egyik napnyugtán lementem egyedül a sziklás partra, és két óráig csak néztem, ahogy ez a hatalmas, mérges víztömeg visszaárad és percről perce hevesebben, s magasabban csapkodja a szirtet. Komolyan elképesztő! A világ nyolcadik csodája :D. Mindenkinek látnia kell egyszer ilyet!

Tömören és "röviden" erről szólt az elmúlt pár hetem, sok-sok munkával, ugyanakkor rengeteg új kapcsolat építésével és jóleső frissítőkkel. ;)

À toute à l'heure!