Na, azért ne szaladjunk még ennyire előre...

Még mielőtt rátérnék a búcsú részre, történt azért velem egy-két dolog, élmény, amiket szeretnék veletek megosztani.

A legsűrűbb hónapomnak mondhatom a mostanit, mióta itt tartózkodom. Nem hiszem, hogy volt olyan nap, hogy unatkoztam volna. A suliban is nagy volt a sürgés-forgás, hiszen végzős osztályban "tanultam". Na jó azért nem úgy kell elképzelni, mint otthon, hogy szalagavató, ballagás, érettségi, bankett, fotózás, stb.. Semmi ilyesmi nincs itt. Egyetlen egy szokás van csak. A legutolsó napon graffiti festékkel összefújják egymást és az egyenruháikat. Valamint persze az egyetemre jelentkezés az megy folyamatosan, papíros formában, de csak a jegyeket viszik tovább. Vizsgákat csak néhányan írnak az adott egyetemen mielőtt elkezdenék ott tanulmányaikat, felmérés képen.

Viszont minden év végén júniusban megrendezésre kerül a semana deportíva, azaz a sporthét. A hangulat olyan mint egy majálison vagy egy békéscsabai diákhéten. Egész nap szól a zene, inni-ennivalót lehet kapni, és hát mivel sport hét, így különböző sportágak mennek verseny szerűen az osztályok között. Ezért általában csapatversenyek vannak, mint például foci, röplabda, kiütő, vagy kickingball. Ez szinte ugyanolyan, mint a baseball, csak nagyobb a labda, amit a hajító nem eldob, hanem gurít, és az ütő nem elüti, hanem elrúgja azt. A felállás és a szabályok pedig ugyanolyanok. Én mondjuk nem értem... így nem is játszottam. :D A rendezvény legelső napján meg táncok mennek, egészen a legkisebbektől a végzős osztályig. De csak a felsőbb osztályokat díjazzák, tehát a gimi utolsó 5 osztályát. Ez a táncos produkció úgy néz ki, mint a csabai garabonciáson egy happening. Persze mi is már hónapok óta készültünk, gyakoroltunk, külön tánctanárunk is volt. El is érkezett a bizonyos hétfő délután, már nagyon izgultunk a fellépés miatt. Mi utolsónak kerültünk sorra. Kb délután 2 óra óta mentek a produkciók, mire este fél 8-ra a miénk lehetett a 'táncparkett'. És most közbe kell az szúrnom, hogy itt a városomban jellemző az, hogy estére (de néha napközben) elmegy az áram 2-3 órára hétköznapokon. És mint már egyszer írtam, nincsenek generátorok, amit egyszerűen csak visszakapcsolnak. A házakban meghitt gyertyafény, az utcákon sötétség. :D Szóval ott tartottam, hogy végre miénk lett a táncparkett. Épp hogy beálltunk a kezdőpózba és ELMENT AZ ÁRAM :DDDDD Hát én nagyon nevettem!!! Se zene, se fény, semmi. Valaki már hívott egy autót, aminek a hátuljában vannak mélynyomó hangfalak, azzal meg lett oldva a zenénk, és a nagy terepjárók pedig oldalra parkoltak, hogy világítsanak a tánctérre. Végül így tudtuk bemutatni, amivel készültünk. Persze csináltak felvételt, de hát ilyen körülmények között nem túl jól kivehető a mozgás. Azért akit érdekel, annak belinkelem: https://www.youtube.com/watch?v=Z8KHKGgH-Vg&feature=youtu.be

A végén egyből kihirdették az első három helyezettet. Természetesen mi nyertük meg. (Mint időközben megtudtam az évek során már zsinórban harmadjára az én osztályom nyerte). Ezután hatalmas ujjongás, sikongás, öröm, egymásra borulás, stb... következett. (Pénznyereményt kaptunk). Az élmény és a hangulat hihetetlen volt! A fejemben egy egész életre meg lett örökítve :)

A következő hét volt az utolsó, már nagyon érezhető volt az év vége. Hasonlóan, mint otthon, hogy egyik órán már semmit nem csináltunk, máshol, ahol a tanár meg szigorú, ott pedig még utolsó nap is dolgozatot írtak. De jellemzőbb volt a semmittevés. :D Az utolsó napokban mindenki a tesi egyenruhás, sima fehér pólóra irkálgatott búcsú üzeneteket egymásnak. Nekem is van egy, és iszonyatosan édes üzeneteket kaptam. :) Emellett sírással teltek ezek a napok, hiszen 11 évig tanultak mind együtt, nehéz a búcsúzás. Az én sírós napom leginkább a pénteki búcsúbulimon volt. Annak ellenére, hogy az is viccesen kezdődött, mert az áramnak ismét el kellett mennie, ráadásul pont este fél 10-kor, a buli kezdetekor. De végül nagyon sok osztálytársam, barátom eljött, akiket megismertem az 5 hónap során. Még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy itt hagyom őket, visszatérek a saját közegembe, és ki tudja mikor látogatok vissza újra.

A mostani hét első felében még elmentünk kirándulni pár napra a hegyekbe, Méridába. Csodálatos!!! Teljesen más hangulatai vannak az ottani városoknak, nyilván az időjárás miatt is, az átlag 15-20 fok, sok eső, és szürkeség miatt. Nagyon sok egyetemista lakik ott egyébként. Bár én nem értem miért jó ott egyetemre járni. :D Tényleg hűvös az idő, és nagyon messze van Mérida a többi településtől. Mi 10 órát utaztunk a városunkból odáig... Lényegében nagyon jól éreztem magam, bár sajnos nem másztunk hegyet :( Mindenhova autóval mentünk, és persze ki nem hagyhattuk az 5000 m felett lévő éttermet, hogy ott ebédelhessünk. Habár az asztmámnak nem tett valami jót, ott már elég nehezen vettem a levegőt. Másfelől nagyon örültem, hogy eljuthattam a hegyekbe az utolsó pillanatban, nem gondoltam volna, hogy még elutazok ide mostani kint létem alatt.

Hálát adok Istennek, hogy Venezuela nagyon sok részére eljuthattam, kevés hely maradt, ahova még el szeretnék menni. Ahol jártam: Angel-vízesés, Canaima nemzeti park és a jungel, Mérida hegység, a tengerpartok: Isla Margarita, Chichiriviche, Punto Fijo, és a városok: Carora, Maracaibo, Barquisimeto, San Pedro, La Pastora, Coro, Valera, Ciudad Ojeda, Ciudad Bolívar.

Természetesen megköszönöm ezt a lehetőséget első sorban szüleimnek, hogy 2 éve megengedték, hogy fogadjak egy cserediákot, végül is ennek köszönhetően ismerhettem meg Terait és az anyukáját, aki meghívott engem. Így köszönök minden finanszírozást neki, és szüleimnek a kiutazásomat! De legfőképpen Isten kegyelme által válhatott valóra ez az álmom, Övé a legnagyobb köszönet, hála, dicsőség!

Az venéz családom nagyon jól bánt velem, nagyszerű emberek, különleges személyiségekkel. A barátaimtól búcsúzásképen sok jókívánságot és szép szót kaptam, de ami a legjobban megérintett, és megmaradt, az az, amit a venéz testvéreim mondtak (külön-külön, egymásról nem tudva, de mégis ugyanazt), hogy sokat tanultam.., de nem csak a nyelvet. Nagyon sok dolgot az életről, egy másik kultúráról, és olyan ismereteket, ami a jövőmben, az életemben pozitív befolyással lesz.

Az itteni életem nagyon fog hiányozni. Ez a lazaság, nyugodtság, vidámság, szabadság. Az, hogy nem vagyok leterhelve "az élet nagy dolgaival" és a kemény tanulással. Valamint persze az emberek, a fista, a sok tánc, a latin zene mindenhol, a finom ételek, amik Magyarországon nincsenek, szabad hétvégéken a tengerpartra leugrás, a folyamatos spanyol beszéd körülöttem... és még sok más dolog, ami csak itt a trópusi, dél-amerikai, VENEZUELÁBAN van. Mindig a szívemben fogom hordozni ezt az országot, nagy elfogultsággal! <3

Most egy szakasz véget ért. De lesz folytatás. Terveim közt van, hogy pár évente visszalátogassak nyaranta egy hosszabb időre. Itt mindig lesz egy második családom, házam, baráti közegem, akik szívesen fogadnak és várnak.

Ez nem csak egy 5 hónap volt az életemben. Ez egy külön élet volt 5 hónapban. :)